Igazságtalanság *Taehyung FF *

Tizenhatodik

Mika pov

Csurom víz vagyok.Még a bőrömből is lehetne vizet csavarni úgy érzem. Általában az ember ilyenkor fázik és rosszul érzi magát,amiért tapad rá a ruha.Kellemetlen,mert ilyenkor csak didergünk és arra várunk,hogy a bőrünk levegőhöz jutason. Most ez az érzés,mintha soha nem is lett volna.Elillant,mint macska a temetőben.Most annyira nyugotnak érzem magam,mint mikor ők sétálgatnak gondtalanul a lelkek között,semmit sem sejtve azok múltjárol. Csak megy,sétál,szalad és küzd az életben maradásért,mert tudja,hogy valakinek biztosan hiányozna.Gondoljatok bele,hány macskát látunk naponta,akik már nem élnek,mert elütötték őket,esetleg éhen haltak. Viszont még kevesebb olyan halott macskát látunk,aki mellet egyszer ne haladna el úgy egy fajtársa,hogy nem szagol bele a halála időpontjába,de vajon miért teszi ezt?Mert az a macska lehet az életet jelentette neki...Tehát mindenkinek van egy társa.Van aki korán és van aki későn találja meg ezt a személyt.Legyen az fiú,lány,macska,igen is szükségünk van erre a társra.Az elején még lehet nem vesszük észre,mert elsőre nem volt jó a benyomás,esetleg nekünk nem volt kedvünk ahoz,hogy megismerjük.Van aki pedig sok emberben tévesen találja meg azt a társat,mert azt hiszi Ő az.Ezért van annyi szakítás és válás.Viszont vannak azok a szerencsések,akik egyből megtalálják az igazit.Nos én nemtudom melyik kategóriába tartozom,de azt tudom,hogy most boldog vagyok.Kicsiként mindig azt mondták,hogy majd jön a szőke herceg fehér lovon és elvisz annak hátán,hogy aztán majd a várban vehessen feleségül. Nemtudom hányan hittétek el ezt akkor,vagy hányan hisznek még mindig ebben,de úgy érzem,hogy most lett ennek a mesének értelme.Igaz rám nem így talált rám.Hanem egy tengerparton este a csillagos ég alatt.Mert már első látásra tudtam,nem éreztem,tudtam,hogy ő az én hercegem.Viszont csak ma este,ebben a borús lehangolt időben tette az én szívemet mégis ragyogó szivárvánnyá. Eggyütt szeltük át a várost,hogy végül aztán egy csók kíséretében kívánhasson nekem szebbnél szebb álmokat...mintha nem tudná,hogy az összes róla fog szólni.

-Mika hol voltál?Elmentél egyszer csak,pedig rád vártunk.Csurom víz is vagy!Kivel mászkáltál te?-támadott le apám amint betettem a lábam a küszöbön.

Egyből szembe találtam magam vele,háta mögött pedig ott állt a mi szeretett Tiffanink.Már akkor tudtam,hogy apám nem miattam,hanem miatta ideges.Nem az érdekli,hogy hol voltam,kivel és miért,hanem hogy Tiffany mit mondott neki rólam.Ez fájt igazán.A gond az az volt,hogy most nem ismertem a szomorúság érzését.Azt a keserű,szívfacsaró s komor érzést,most valahogy nem tudom most átérezni.Az egyetlen baj ezzel az,hogy ez Tiffaninak nem tetszik.

-Mika nemtudom min kell ezen ennyire mosolyogni,de szerintem ezentúl apáddal megvonjuk a kimenődet.Igaz drágám?-nézett rá azzal az undoritó befolyásoló tekintetével apámra,aki természetesen bólogatott.Ki gondolta volna...

-Rendben.Mostantól nem mehetsz sehová suli után.Hétvégén is csak egy napot csavaroghatsz.-mondta komolyan apám.

-Értettem drága édesapám,de szerintem ezt te sem gondoltad komolyan.-és ezzel a mondatommal indúltam fel az emeletre,pontosabban be a szobámba.Lecsusztam az földre és csak úgy,hogy is mondja...voltam.Nem éreztem bánatot se megbánást,csak is kizárólag boldogságot .Legszívesebben addig ugráltam volna,amíg ki nem köpöm a tüdőmet,vagy nem kap el egy nagy szívroham.Csakhogy legyen oka ennyire dobognia a szívemnek.Megszüntettem a puszta semmittevésemet és elindúltam a fürdőbe.Gyorsan lezuhanyoztam,át is öltöztem,majd visszafeküdtem az ágyamba,míg azon nevettem,hogy apám nem jött rá arra,hogy vége a sulinak.Szóval ezek a tiltások feleslegesek voltak. Chh..mennyire elveszi az ember eszét a szerelem...

Ebben a pillanatban rezzent a telefonom...TAEHYUNG!!!

Amilyen gyorsan tudtam levetődtem az ágyamról és odasétáltram az asztalomhoz,majd elvéve onnan a telefont lefeküdtem a földre.

-Szia Mika...fent vagy még?

-Igen...miért?

-Nem jössz le a partra,tudod ahol múltkor játszottunk.

-De persze egy pillanat és indulok.egy 10 perc múlva pedig ott is vagyok.

-Várlak Júliám!

Egy szempillantás alatt felpattantam,majd leszaladtam a lépcsőn amilyen gyorsan és halkan tudtam.Mások már aludtak,nekem pedig most kezdődött az élet.Felkaptam a cipőmet és elindultam. Amíg oda nem értem végig dideregtem.Lehet fel kellett volna vennem egy pulcsit,mert szarrá fogok fagyni...na mindegy.

Keresztezve karjaimat értem oda Taehez,aki a homokban ülve nézte a hullámokat,de amit meglátott felpattant és odasietett hozzám.

-Te miért nem vettél fel pulcsit?-kérdezte,míg levette a sajátját.

-Mert tudtam,hogy a sajátodat odaadod...-vettem fel a meleg ruhadarabot.

-Te is bolondulsz a pasi pulcsikért?-tette fel nevetve a kérdést.

-Miért megtehetem nem?-költői kérdésem után leültünk ismét a homokba.

-Ha az én pulcsimért bolondulsz,akkor igen...-mondta,majd lágyan megcsókólt.