Bájitalkeverők

A sebhely

Ránéztem a fiúkra. Ők nem tudták. De ha ugyanaz a sebhely lesz a hátán, mint a mekis gyereknek, akkor hű de nagyon ki fogok akadni!

Bementünk a kórterembe, és leültünk az ágy mellé. Finn elővette a rajzfüzetét és az alvó Max-et kezdte el rajzolni, Marco rádőlt az ágyra és aludt (?), én meg egy random tincset fonogattam a hajamból. Kábé egy óra múlva Max kinyitotta a szemeit, mi meg egy emberként fordultunk felé.

-Már megint vagy még mindig ittvagytok?- kérdezte bágyadtan.
-Már megint- mondta Marco. - Amúgy tényleg van egy sebhely a hátadon? Ez nagyon király!
-Hát nekem nem az- gondolkodott el.- Rohadtul fáj.
-Oh, tényleg. Ez eszembe sem jutott.
-Hogy rajtad kívül is léteznek emberek és érzések? Ja, észrevettem- húztam gúnyos mosolyra a számat, majd Max-hez fordultam.- Megmutatod? Csak biztosak akarunk lenni benne, hogy...
-Persze- Max felült az ágyában, hátat fordított nekünk és felhúzta a pólóját.

Bakker. Francba, francba, francba! A sebhely a tarkójánál kezdődött, pont mint a mekis srácnak. Két hosszú csík volt, ami lent, kábé a veséjénél visszakanyarodott és megcsavarodtak egymás körül, majd a lapockáinál egy hurokban végződtek. Kirázott a hideg, szédülni kezdtem és talán el is ájultam volna, ha Finn hozzám nem szól:
-Hé...hé, jól vagy?
-Persze. Beszélhetünk?

Intettem Marconak, hogy jöjjön ki.

-Na jó, ez most nagyon hülyén fog hangzani- kezdtem,- de az a forradás, ami Max hátán van, ugyanaz volt a mekis gyereken is. Legalábbis a tarkóján. Csak annyit láttam.
-Tudtam- motyogta Finn.- TUDTAM!- kiáltotta most már a lépcsőről.

Szerintem a mai nap minimum két kilót fogytam a sok gyaloglástól és/vagy futástól. Mondanom sem kell, Finn azonnal a Meki felé vette az irányt, én meg komolyan aggódni kezdtem szegény eladóért.

Mikor beléptünk, sehol sem láttuk.

-Ott van- suttogta hirtelen Marco. A srác éppen a személyzeti vécére igyekezett. Finn fénysebességet meghazudtoló gyorsasággal termett előtte és ragadta meg a torkát. Mire mi odaértünk, a srácnak már elég lila feje volt.

-Én tényleg nem tudom, miről beszélsz...
-Akkor mi az ott a hátadon?

Elhallgatott. Úgy tűnt, sikerült elkapnunk.

-Nem is emlékszem, hogy szereztem- mondta a srác, szinte már bőgve. Hát, gonosznak sem a legjobb ez a kis beszari.- És tényleg nem raktam semmit abba a szendvicsbe!- most már könnyezett.- Csak elvettem és odaadtam!- most már bőgött.
-Van sejtésed róla, ki készítette?- nézett rá Finn ridegen.
-Nincs. Valaki nyilván becsempészte vagy mittudomén!
-Várj- szólalt meg mögöttem Marco, mire mindannyian ránéztünk.- Volt képszakadásod, mielőtt odaadtad neki?
-Asszem igen- csodálkozott.
-Akkor viszont tudatán kívül csinálta. Pont, mint Max. Csak azt kéne megtalálnunk, aki ezt az egészet irányítja. Finn, elengednéd?

Finn elngedte a torkát, a srác levegőért kapkodott.

-Ismered?- kérdeztem.
-Kit?- nézett rám kétségbeesetten felemás szemeivel.
-Aki irányít.
-Nem, csak azt tudom, hogy mindig, amikor valami 'rosszat' csinálok- csinált macskakörmöt a levegőben-, képszakadásom van, de volt már olyan is, hogy egy teljesen másik helyszínen ébredtem.
-Igen. Pont ez történt Max-szel is, nem?- néztem a fiúkra.-Na jó, köszi mindent, ígérjük többet már nem zaklatunk-néztem jelentőségteljesen Finnre-, légy jó, satöbbi, lelépünk, sziaa!- hadartam el a fiúnak, aki értetlenül meredt rám, majd kisiettünk az ajtón.