Bájitalkeverők

Telefonbeszélgetések

-De nem érted? Baromi ismerős a neve!- kiabáltam a telefonba. Szegény Marco. Már két órája ezzel csesztettem, de valamiért nem volt képes megérteni.
-Oké, de honnan ismerhetnéd?
-Általánosból. Simán. A fél osztályomra nem emlékszem. Sőt. Asszem ezt a gyereket még ki is csapták.
-Mi?- képedt el Marco.- Miért?
-Nem emlékszem, de asszem ő volt az.
-Aha. És miért nem Finn-nek szóltál előbb?
-Nem tudom. Szerintem az egész éjszakát végig stresszelte volna.
-Vagy végig kutatta volna- helyesbített Marco. Hm. Jogos.
-Oké- sóhajtottam.- Akkor felhívom őt. Azért kösz, hogy meghallgattál. Vagy mi.
-Nagyon szívesen. Máskor is. Talán- és érztem, hogy elvigyorodik.

Letettem a telefont, és felhívtam Finnt. Csak őt már videóhívásban. A Marcóval való beszélgetés miatt gyönyörűen elfogyott az egyenlegem.

-Mi az?- vette fel a telefont Finn, és láttam, hogy az íróasztalánál ül. Ezek szerint tanult. Nem baj.
-Találtam egy nevet- mondtam habozva. Finn letette a tollat.
-Mi a név?- és elővette a laptopját.
-Ryan Palmer.
Finn beírta a keresőbe a nevet és hosszas keresgélés után felém fordította a laptop kijelzőjét.
-Ő?

A srácnak sötétbarna haja volt, fekete szeme, és nagyon ismerős arca volt. Tehát minden bizonnyal ő volt az.
Bizonytalanul bólintottam.

-Akkor kutatok utána kicsit- bólintott Finn.- Ha találok valamit, visszahívlak.
-Oké. És köszi-tettem le a telefont.

Felsóhajtottam, majd hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Max-et. Nagyon kíváncsi voltam, mi van Nathaly-val.

-Heló- vette fel a telefont.
-Szia- mondtam.- Figyi, lehet, nem a legalkalmasabb pillanat, de...
-Nathaly jól van- vágott közbe Max.- De neki is sebhely van a hátán.
-Francba- motyogtam.- Komolyabb baja nincs?
-Eltört a jobb lába- válaszolta Max fáradtan.
-Sajnálom- mondtam.- Finn szerint én leszek a következő. Mert ez ilyen láncreakciós dolog. Ó, és lehet, hogy megvan a főkolompos.
-Ki?- kapta fel a fejét Max.
-Ryan Palmer. De Finn már nyomoz. Azt mondta, ha talál valamit, visszahív.
-Oké. Ja, és én leszek az első, aki megüti. Sőt, akkor már egyből le is gyilkolom.
-Jó ötlet- sóhajtottam.
-Figyelj, én most...
-Persze, menj csak. És Nathaly-nak meg jobbulást- köszöntem el.
-Átadom- mondta Max és lerakta a telefont.

Ezután már nem bírtam elaludni. Folyton csak azon a gyereken kattogott az agyam, és kezdett egyre ismerősebben derengeni az arca. Sőt, egyre több emlékem kezdett vele kapcsolatban visszatérni. Például emlékeztem arra is, hogy kirúgták. Tényleg kirúgták. És... Bakker! Ez is csak most esett le! Ő is rohadt jól ismerte a bájitalokat, és pont azért rúgták ki, mert egyszer felgyújtotta a kémia labort. Hát, legalább már tudom, kivel van dolgunk.

Órákig forgolódtam, aztán olyan szinten nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy elolvastam egy fél könyvet, végigjátszottam egy netes játékot, és kiürítettem a hűtőt. Végül olyan hajnali négy körül megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Finn neve villogott. Szinte azonnal felvettem.

-Na?- kérdeztem köszönésképpen.
-Hát, nem sok- felelte Finn.- De például itt van, hogy Washingtonból kitiltották. Ja, és tizenhét éves.
-Aha. Hát, akit tizenhét évesen kitiltanak egy államból, az elég veszélyes lehet- gondolkodtam hangosan.
-Eléggé. De azt nem találtam meg, hogy most hol van. Nyilván valahol bujkál. De nem tudom.
-Aha. Azért köszi, már ez is rohadt nagy segítség volt.
-Szívesen. Ó, és figyelj- ásított.- Lehetne az, hogy bekamerázunk téged!
-Mi?- nevettem fel hitetlenül.- És azt hogy?
-Nem tudom, csak egy ötlet volt- és mivel Finn nem szokott viccelődni, tudtam, hogy komolyan gondolja.- Max-nek több esze van ehhez- folytatta.- Ő és én összehozhatnánk max három nap alatt. Már csak az a kérdés, beleegyezik-e.
-Győzd meg- mosolyogtam fáradtan.
-Az lesz- sóhajtott fel.
-Én most megyek aludni- váltottam hirtelen témát, mert rá kellett jönnöm, hogy mocskosmód álmos vagyok.
-Ja, én meg szerintem festek valamit- pillantott Finn a szobája másik végébe.- Nincs kedvem, és nem is tudnék aludni.
-Hát- gondolkodtam el.- Akkor jó festegetést. Vagy mi.
-Kösz. Neked meg jó éjszakát. Vagyis hát reggelt.
Felnevettem és leraktam a telefont. Most már majdnem minden letudva. Ha a két fiú tényleg kifejleszt három nap alatt egy kamerát... de csak remélni tudom, hogy nem fognak kukkolni a kamerákon keresztül. Ha sikerül nekik...