Amerikából jöttem III.

10. Az időpont

Korhatár: 14+

* * *

Ahogy múlt az augusztus, úgy lettünk egyre izgatottabbak mind. Harry, Ron és Hermione még mindig nem került elő, amit mind jó jelnek véltünk, hiszen ez azt jelentette a halálfalók nem találtak rájuk.

Mrs. Weasley-t is rábírta néha mosolygásra - minden vasárnap hivatalosak voltunk az Odúba ebédre, ilyenkor biztosan volt alkalmunk eszmét cserélni. A derűs hangulata azonban eszébe juttatott mást is. Egyre többször célozgatott rá, hogy szeretne még egy esküvőt megrendezni a kertjükben.

Egyik nap fel-alá járkáltam a lakásban egész nap. Talán őrültség, de nagyon izgultamm mert eldöntöttem: beszélek Freddel. Tudtam jól, ha Freddel beszélek, George-dzsal is, de ezúttal megkértem az utóbbit, hogy hagyjon minket kettesben - mindössze fél órára.

El szerettem volna mondani Frednek mindent, amit csak lehet. El szerettem volna mondani a jóslatot, azt, hogy valószínűleg sosem lehet közös családunk, de legfőképpen azt szerettem volna a tudtára adni, hogy mindezt mennyire szeretném... már most imádom a közös életünket, de ha összeházasodnánk, és családot vállalnánk... egyszerűen a gondolatba is beleszerettem, hogy vele élem le az életem. De lehet, hogy az korántsem lesz olyan boldog, mint a fantáziámban.

Újra átvettem mit mondok majd neki, éppen akkor, mikor meghallottam a motozását... egyből odasiettem hozzá, ő elkapott és megcsókolt. Igazi viharos csata zajlott kettőnk között, egy olyan igazi végre kettesben vagyunk, egymáséi vagyunk, elmondhatatlanul hiányzott már egy ilyen pillanat, most pedig fél óránk is van.

Levegőért sem akartam elszakadni tőle, főleg mikor hűvös kezét megéreztem a pólóm alatt. Végül mégis vége lett a percnek, és pihegve váltunk el egymástól. Elővett a háta mögül egy csokor tulipánt, amit szinte lehetetlen volt kapni ilyen időben, ő mégis szerzett. Ismét hozzám simult, a testem ösztönösen reagált az övére, de ez sokkal több volt annál. Nemcsak fizikailag, de lelkileg is egymásra találtunk.

Néhány - a legújabb találmányokat rejtő- doboz között lavírozva vittük be a spagettit (igen, spagettit) a szobába, hogy az ágyban vacsizzunk. Igazi rosszaságnak éreztem magam tőle, mivel az évek alatt megszoktam már, hogyha eszünk az azt jelenti és nem mást, hogy le kell ülni az asztalhoz.

- Van valami, amiről szerettem volna beszélni veled - mondtam az utolsó falat után. Fred elmosolyodott.

- Igen? Mi az? - félretette a tányérjainkat.

- Hát... - erre készültem egész nap. Egy ilyen fergeteges... öö... vacsora után könnyű lélekkel ültem Fred mellett, mégis milyen nehéz róla beszélnem. Mondj valamit! Bíztattam magam. - Nem tudom észrevetted-e, de anyukád egyre többet célozgat az esküvőre - Fred mosolyogva bólintott.

- Biztosan szeretné George-ot is kiházasítani, de hát.... ő már csak ilyen örök agglegény marad - mondta, a felét sem gondolva komolyan.

- Ne, Fred - ingattam a fejem, pedig engem is megmosolyogtatott. - Kitűzhetnénk egy időpontot - vetettem fel.

- Igazán? - kérdezte.

- Igen - mondtam. Belül egy hang visított, hogy egész mást szerettem volna mondani, de hát hogy bánthatnám meg őt, ha egyszer ennyire hihetetlenül szeretem? - Hátha felhagyna a célozgatással.

- Megegyeztünk, hogy csak magunk miatt házasodunk, emlékszel? - bólintottam. - Ezért nem is erőltettem eddig a dolgot. Azt gondoltam, hogy biztos nem szeretnéd Harryék nélkül ünnepelni. Szóval szerintem várhatnánk... mi az, Kicsim?