Sziasztok!
Ismét egy közlemény a történetről: itt egy bónuszfejezet, amit igazából nem terveztem, de remélem örülni fogtok neki.🥰🥰🥰
Ezt követően most már tényleg csak két fejezet van. Egy záróakkord, és még egy fejezetet terveztem, ami már az epilógus lesz.
Puszi: V.
* * *
1997. decemberében (a téli szünet első napja)
Hevesen dobogó szívvel zártam kulcsra az ajtót, bár kötve hiszem, hogy ez megakadályozná a halálfalókat bármiben is. George közben aktiválta a védőbűbájainkat, azt is, amit Hannuci segítségével tettünk fel a boltra. Ikremet is megviseli, hogy el kell búcsúznunk az üzlettől, hiszen olyan ez nekünk, mint a saját gyerekünk; mint az ifjúság forrása. A hely, amire mindig valamilyen mentsvárként tekintettünk.
Most pedig itt hagyjuk a bizonytalanságban. A csomagjaink már előre küldve Muriel nénihez... a néni ki nem állhat minket, és csak remélni merem, hogy a párommal kíméletesebb lesz. Georgie, mintha csak a gondolataim hallotta volna.
- Jó pár vicces napnak nézünk elébe - cinkos pillantást váltottunk, de ő nem elégedett meg ennyivel, megragadta a vállam. - Hannah szíve a helyén van, tesó. Tudja majd kezelni a nénit.
Kissé megnyugodva hoppanáltunk el, hátra hagyva a szinte teljesen üres boltot. Még mindig alig fogtam fel. Olyan érzésem volt, egy vesztes csatából távozunk. De nem adjuk fel - George sem, én sem és Hannuci sem; továbbra is borsot fogunk törni a rezsim orra alá. Veszíteni valónk? Azt akartam mondani, hogy nincs - de igazából van. Az életünk. A méltóságunk. A szabadságunk. Nem adhatjuk ezeket senkinek!
Bár van, akiért az életem is adnám.
x Y z
Ahogy azt vártuk, a néni állandóan csépelt minket a szavakkal, és miután felfogta, hogy Hannuci a menyasszonyom állandóan a gyerektémával húzott minket. Nyilván nem fogom az orrára kötni, hogy szeretnénk gyereket... de ilyen időben nem fogunk nekiállni, khm, dolgozni az ügyön. Úgy egyébként is nehéz lenne, hogy ebben a zsúfolt lakásban szinte egy percünk sincs, amikor kettesben maradhatnánk.
Meg is viselt mindkettőnket ez a távolságtartás. Hannuci a részemmé vált, már nagyon régóta, évekkel azelőtt, hogy akár csak felfogtam volna mit is jelent nekem ő pontosan. És már hónapok óta nem voltunk távolt egymástól - igen, a szomszéd szoba, a külön ágy már távolságot jelent. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna erre is, vagy ne említettük volna egymásnak. Ideig-óráig nyugtatóként hatott; de egy idő után már (főleg úgy, hogy Muriel piszkálódását is el kellett viselnünk) egyre nehezebben ment. Szerencsére találtunk rá megoldást...
x Y z
Hannah viselkedése egyre furábbá vált. Anyáéknak nem tűnt fel semmi, de még George is észrevette, hogy valami megváltozott.
Néha elkaptam egy-egy pillantását, amikor kiült az arcára az aggodalom, máskor csak elfeledkezve magáról töprengett valamin. Elég sokat volt Ollivanderrel is, sokat beszélgettek, és néha elcsíptem egy-egy félmondatot is.
- ... Dobby, egy házimanó menekített ki minket.
Biztos voltam benne, hogy hallottam már ezt a nevet. Dobby... George-nak jutott eszébe előbb: az állat Malfoyék házimanója volt, akit Harry szabadított fel.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Amerikából jöttem III.
FanficFigyelem! Folytatás! Hannah Winslow... ehem, ehem... Hannah Black (az ígérettel, hogy egyszer Mrs. Fred Weasley lesz) elvégezte a Roxfortot, és most ki kell járnia a helyét egy sokkal nagyobb világban. Sikerül neki, vagy csalódást okoz mindenkinek...