Amerikából jöttem III.

5. Még több titok

- ... most Voldemort azt hiszi, hogy Ollivander szándékosan segített nekem megszökni - hallottam Harry távoli hangját.

A felháborodásom már a régmúlté volt, akkor és ott Harry viselkedésének szólt. Ott hintáztam a frissében varázsolt hintaágyon, Pitypang pedig a fejét az ölemben pihentette. Elképesztően furcsa volt számomra a fiatal thesztrál ilyen szintű ragaszkodása mintha csak lenne egy háziállatom, mégis meleg, boldogító érzéssel töltött el - habár számomra láthatatlan volt.

Harry, Ron és Hermione pedig minden bizonnyal azt hitték maguk vannak, és beszélhetnek hangosan, ezért nemcsak Harry beszámolóját hallgattam végig, hanem Hermione szinte kétségbeesett kérését, hogy a fiú ne engedje be az elméjébe a sötét varázslót. Hát igen... úgy tűnt nekem, mintha az okklumencia gyakorlása csak egy hobbi lett volna számára, valami szórakozás. Vagy csak... előfordulhat, hogy azért nem sikerül neki a védekezés, mert egy lélekdarab...? Nem, nem tudom elismerni még magamnak sem. Nem akarok még arra gondolni sem, hogy egyszer fel kell majd áldoznia magát, kockáztatnia kell majd az életét.

Bárcsak apa itt lehetne velem! Sóhajtottam erre a gondolatra, mert habár nem avathattam volna be őt sem a titkaimba (abból volt egy pár mostanában), megnyugtató lett volna a tudat, hogy valaki, aki ismer, akinek a része vagyok - vagy ő az enyém- ott áll mellettem. Mintha csak meghallotta volna a kérésemet...

- Gyönyörű varázslat - szólalt meg csendesen keresztapám. Fészkelődve helyet csináltam magam mellett Remusnak, amit Pitypang prüszkölve vett tudomásul.

- Köszönöm - mosolyodtam el. Holdsáp idősnek tűnt, sokkal fáradtabbnak és nyúzottabbnak, mint azt a kora indokolná - hiába kerestem, nem találtam rajta a nászútról hazaérkezett friss házasok örömét.

Ahogy Remus leült, hozzádőltem, ő pedig átkarolt - így ültünk, és hintázgattunk csendben.

- Vajon mivel bízhatta meg Dumbledore Harryt? - úgy hittem inkább magától kérdezi, mintsem tőlem. - Biztosan valami veszélyes dolog lehet, aminek köze van Voldemorthoz... nagy teher lehet neki, ha máris el akart menni - rám sandított.

- Hm... biztosan - mondtam. Ahogy folytatta, a gyanúm is beigazolódott: megpróbálta kiszedni belőlem mit tudok. - Remus, miért nem kérdezed meg nyíltan, mit tudok?

- Hm? Hát... én... én csak - dadogta, mire elmosolyodtam. Hamarosan viszonozta a gesztusomat.

- Nem tudok semmiről - ingattam a fejem. - Pontosabban - sóhajtottam, mert láttam rajta, hogy nem hittem el- nem árulhatom el senkinek, amire rájöttem.

- Miért nem?

- Dumbledore megkért rá - feleltem egyből, és igyekeztem érzelemmentesen tenni ezt. Remus újra elhallgatott, és csak nagy sokára szólalt meg.

- Mit gondolsz, van rá esély, hogy... Harry sikerrel jár?

- Esély? Minden esély megvan rá, hogy Harrynek sikerül teljesítenie, amivel Dumbledore megbízta.

Aztán elhallgattunk, és nem is beszéltünk többet, amíg Tonks érte nem jött, és el nem búcsúztak. Pitypangot is hazaküldtem - az ikrekkel pedig úgy határoztunk (Mrs. W. örömére, aki szerette volna ápolni a fiát még egy kicsit), hogy maradunk legalább másnapig.

Mr. Weasleyt, Billt elhívta a munkája a minisztériumba, ahonnét nem kevés aggasztó hírrel tértek vissza nap mint nap. Fred és George már az Abszol úton töltötték az idejük nagy részét, de mivel Fleur az esküvő szervezésével foglalatoskodott, én gyakori vendéggé váltam az Odúban és nem egyszer maradtam vacsorára, sőt vacsora után is, ha a helyzet úgy hozta. Szerencsére Mrs. W. ezt egyáltalán nem bánta, néha segítettem is neki a konyhában, bár mást nagyon nem engedett.