ᴬ ˢᵒʳˢ ᶠⁱⁿᵗᵒʳᵃ(Szünetel Kérdéses Időre)

11-

~Már távolról látszott a busz és a sok diák.~

-Jó napot Mr. Pall!-köszönök az igazgatónak.
-Jó napot Ms. Hamingham! A fiatalemberben kit tisztelhetek?-kérdezi és végigméri Olivert.
-Jó napot! Oliver Silverman, az új diák.-mutatkozott be Oliver.
-Áhh tudom, maga jelentkezett az iskola kézilabda csapatába. Örvendek!-rázott kezet Olival Mr.Pall.-Felszállhatnak a buszra.-mondja Mr.Pall és tovább megy. Mi szépen felmentünk a buszra.
-David kivel ü..-kezdtem, de már helyet foglalt Cage mellett. Mindenki leült már, csak én nem.
-Miss Hamingham, baj van?-kérdezi az egyik tanárnő.
-Nem.-felelem. Egy hely van Cole mellett és egy Oliver mellett. Képtelen vagyok dönteni. Cole féltékeny lenne Olira, de Oli semmit sem tett ellenem ami fájhatott volna nekem. Így leültem Oliver mellé.
-Végre! Indulhatunk!-jelentette be vidáman Mrs.Parker. Hadd ne említsem, hogy Cole égő fejjel és lenézően méregetett minket. Egy ideig tűrtem, hogy így néz. Aztán, hogy tovább idegesítsem rákulcsoltam az ujjaimat Oliéira. Az az csak akartam, mert nagyban a telóját nyomkodta. Vissza akartam tenni a kezem, de ekkor Oli elkapta azt és össze kulcsolta ujjainkat. Cole fórró fejjel fordult el és zenét kezdett hallgatni. Oli folytatta tevékenységét. Telefonozott tovább, csak egy kézzel, mert a másikkal az enyémet fogta.
-Barb!-szólt Oli. Kérdőn néztem rá, hogy mit szeretne.-Szeretlek!-motyogta egyre közelebb hajolva hozzám.
-Én is!-suttogtam még mielőtt megszünteti a köztünk lévő távolságot. Ez 2mp alatt be is következett. Ezt a pillanatot Cole krákogása zavarta meg.
-Minden rendben Mr.White?-fordult felé Mrs. Parker.
-Persze, hogyne.-mondta szemrehányóan.-Csak a gerlepár mingyárt felfalja egymást..-mért végig ismét.
-Jajj, Cole! Nem fogsz belehalni, ha látod mit csinálunk.-mosolygok az arcába.
-De igen is bele fogok.-mondja ő is egy keserű mosollyal. Folytattuk egymás marását, de nem sokáig.
-Fejezzék már be!-ordította el magát Mrs. Parker.-Mr. White foglalja el magát!-kezdte-Ms. Hamingham és Mr. Silverman pedig csínnyán a nyalakodással.-fejezte be, de itt már majdnem röhögtem. Mikor Mrs. Parker vissza ment a helyére Olival összenéztünk és kitört belőlünk a röhögés.
-Mi a fészkes fenén nevettek ennyire?-kérdezte mögöttünk valaki. Én ezen csak mégjobban elkezdtem nevetni. Ne kérdezzétek mi volt ennyire vicces, de én csak röhögtem. Egy idő után kicsit megnyugodtam és elkezdtem magyarázni, hogy mi volt vicces.
-Azt...azt mondta, hogyh...hogy-kezdtem röhögni ismét azon a két szón-csínnyán ah nyahlahkodhássahal-röhögtem tovább. Többen rám néztek már amolyan 'Ennekmilyenerőscuccotadtak?' fejjel, szóval jobbnak láttam befejezni a röhögést. Persze ez nem volt túl egyszerű a viccesebbnél viccesebb értetlen fejek miatt. De sikerült megnyugodnom. Ez után Oli vállára hajtottam a fejem és elaludtam.

1,5 órával később

-Gyerekek megjöttünk!-kiabált a diri. Persze ezzel felkeltett. Nem mondom, hogy nem esett volna jól ha mondjuk Oli az arcomat simogatva keltett volna fel. De ez csak egy szép elkepzelés volt. Mikor nagyjából lemásztam Oliról elindultunk a buszról a friss levegőre. Kilépve a buszból két dolog fogadott. Egy: végre friss levegő. Kettő: mindenkinél egy nagyobb sporttáska kivéve Olinál és nálam. Még a bátyámnál is volt. Hogyan került az hozzá? Hát asszem mi lemaradtunk valamiről. Mit sem törődve azzal, hogy páran furcsán kémleltek minket oda battyogtunk a bátyámhoz.
-Nem úgy volt, hogy egy napos kirándulás lesz?-kérdeztem.
-Nem?-monda kérdezve a bátyám mintha nekem erről tudnom kellett volna. Aha kössz bratyó én is szeretlek. De baszuuus. Ma meccsem van. Nem jó ez így. Épp hogy pár szendvicset meg innivalót raktam. Ajjj...majd megkérem Averyt, hogy hozzon nekem egy kisebb táska ruhát meg a mezeket. Szerencsétlen vagyok.
-De figyelj már! Én hozatok magamnak ruhát Averyvel, de Oli mit vesz fel?-néztem felhúzott szemöldökkel.

-Látod ezt?-emelte fel a táskáját. Bólintottam.-Na ez az amit Oli fel fog venni. Azaz ami benne van cucc annak a felét max.-jelentette ki, mire feltartott karokkal Oli fele fordultam. Gyönyörű szeme van. Nem az a mély barna, hanem valamivel világosabb, de gyönyörű. És az ilyen szemekben az ember képes századmásodpercek alatt elveszni.
-És még valami!-zökkentett ki az egyik tanár a gondolataimból.-Ma öt órakkor megnézzük Barbara mérkőzését.-jelentette ki. Én pedig teljesen sokkolt állapotban voltam. A fele suli? Megnézi a meccset? Nagyon jól kell játszanom ma. Sőt az egész csapatnak. Nem vagyok se túl népszerű, se túl népszerűtlen, de ez sokat dobhat rajta. Es ha valami orbitálisan nagy hibát vétek, abból nagyon nagy baj lehet.