November 29.péntek

202 12 0
                                    

Reni szemszöge

Levi és Janka tegnap hiányzott szóval ma "ki vallattuk" őket arról,hogy mégis mi az a kép ami valahogy Dave-hez került.De kezdjük előről.

Reggel felkeltem,felöltöztem és lementem a lépcsőn.
Anya éppen felhő térképet szerkesztett.
-Jó reggelt!A nagyiék hol vannak?-kérdeztem,mert ilyenkor már lent szoktak lenni.
-Apád elvitte őket házat nézni,mert nem akarnak a terhünkre lenni-vázolta fel.
-Oh,értem-mondtam majd úgy döntöttem vissza megyek a szobámba.

Hát akkor ketten maradunk apuval az esti pótvacsoráknál.
Pedig jó volt,hogy a nagyiék is ott voltak.

Nem sokkal ezután megint lementem és elindultam kifelé.
Elköszöntem anyutól és már indultam is.

A kapunkban persze szokásosan Cortez várt.
Köszöntem neki egy "jó reggelt" csókkal majd elindultunk a suli felé.

Útközben beavattam abba, hogy a nagyiék házat néznek.
-Szóval költözni fognak?-értelmezte az előző mondatomat.
-Valahogy úgy-mosolyodtam el.

A sulihoz érve azzal, hogy megérkeztünk már csak Levi és Janka hiányzott.

Lilla idegesen rágózva állt Dominik mellett. Dominik nem tudott mit tenni. Bár nem tudtam megállapítani, hogy miért van ennyire kiakadva.

Aztán amikor Jankáék megjöttek rájöttem. Dominik és Lilla küldte el Dave-nek a képet. Mivel kiderült, hogy Dave-nek is van a dolgokhoz köze.

Szóval megérkeztek Jankáék.
Lilla nyitotta volna a száját, de Janka csak szó nélkül megölelte őt.
Lilla pedig megkönnyebbülten ölelte vissza.

Eközben Levi lepacsizott Dave-vel és Dominikkal.
-Na jó!-csapott bele a közepébe Kinga.-Várjuk a magyarázatot.-jelentette ki karba tett kézzel.
-Oké, oké-engedte el Janka Lillát.

Levi és Janka pedig belekezdett a mesélésbe.
Dominik, Dave és Lilla persze néhány részhez tettek hozzá valamelyik részből pedig vettek el dolgokat.
-Már csak egy dolog érdekel-kezdte Kinga.-Te honnan tudsz ezekről?-kérdezte Kinga Dave-től.
-Levente barátom tőlem is kért tanácsokat. Ahogy majdnem minden fiútól-vallotta be Dave. Eközben a többiek hevesen bólogattak.

Mosolyogva néztem Cortezre.
Jól tette, hogy nem mondta senkinek.
Még nekem sem.

Jankáék egészen addig meséltek nekünk ameddig be nem csengettek.

Így hát elköszöntünk egymástól és elsiettünk órára.

Ötödik óra utáni szünetben szokásosan a fa alatti padoknál voltunk.

Majdnem mindenki a telefonját nyomkodta. Péntek volt, ötödik óra volt és nekünk le volt szívva az agyunk.

Majd a mi kis kilencedikes csapatunk egyszerre nevetett fel.
Értetlenül néztünk rájuk.
-Nem lényeg-legyintett Lilla.
-Dehogy nem-nevette ki Dominik.
Erre Lilla csak tarkón csapta.
-Ver az asszony!-nevetett fel.

Lilla csak vissza merült a telefonjába Dominik pedig szemforgatva karolta át a vállát. Szóval ez náluk mindennapos dolog. Jó tudni.

Végül vállat vonva merültünk vissza mi is a dolgainkba.
Mosolyogva néztem végig a többieken majd észrevettem, hogy Zafíra és Ákos minden egyes kialakult kis csoporthoz oda mennek.
-Ezek meg mire készülnek?-kérdeztem a többiektől mire ők felnéztek a telefonjukból és ők is Ákosékat nézték.
-Passz. De nem süti árulásra az biztos-mondta Zsolti mi pedig hangosan felnevettünk.

Zafíráék egyszer csak eltűntek így mindenki ismételten a telfonját nyomkodta.
-Ez ki a franc?-kérdezte hirtelen Dominik Lillától.
-Biztos az a hurkafejű-legyintett Bence.
-Ezt most meg se hallottam-válaszolt Lilla mérgesen.
-De mondom, hogy nem hurkafejű-mondta Janka.
-Köszönöm-bicentett egyet Lilla.
-Ha miatta fogsz dobni én elugrom a másodikról-jelentette ki Dominik.
-Ugrom utánad-fordult felé Lilla.
-Szóval ezt értsem úgy, hogy szeretsz?-kérdezte Dominik közelebb ülve Lillához.
-Úgy érted a hogy akarod-nevette ki Lilla.
-Menjetek szobára!-kurjantotta be Csabi mire Lilla lazán neki dobta a tornazsákját(mivel nekik tesijük volt).
-Mi van ebben?Tégla?-kérdezte Csabi a vállát maszírozva.
-Csak úgy ötven millió iskolakör-legyintett Janka.
-Kábé-értett egyet Andi Jankával Lilla pedig igazat adva nekik bólogatott.
-Ne mond, hogy a háttérképed is ő!-nevetett fel Dominik.
-Miért ki legyen?-kérdezte Lilla sóhajtva bár tudta a választ.
-Én!-jelentette ki Dominik mi pedig ezt hallva hihetetlenül fel nevettünk.
-Nézd meg a képernyőzárját-mondta Ricsi. Dominik abban a percben ki vette Lilla kezéből a telefont és megnézte.
-Oké ez így már mindjárt más-adta vissza Lillának a telefonját.

Lilla csak a szemét forgatta.
-Hogy bírod?-kérdezte végül Lili.
-Kit?Ja, hogy őt?-bicentett Nik felé Lilla.-Már megszoktam. Szeret idegesíteni-legyintett.

Mind mosolyogva néztünk rájuk.
Hihetetlen, hogy milyen jól kijönnek egymással. Mint két legjobb barát akik egyben kapcsolatban is vannak.
És ez így van rendjén.

Ezután becsengettek a hatodik órára így mindenki a saját termébe indult.
Az ofői után(ahol persze kaptunk rendesen) a suli előtt álltunk.

Megbeszéltük, hogy akkor három-fél négy körül találkozunk Zsoltiék garázsában.

A kapunkban elköszöntem Corteztől egy "később találkozunk"csókkal.

Fél négykor már Zsoltiék garázsában voltunk.
Leültünk az ütött-kopott kanapéra.
Cortez mellettem valamilyen hírt olvasott, Ricsi, Zsolti és Virág a hangszereknél ácsorgott, Kinga és Dave az irodarészlegnél volt.

Janka és Levi Bencével és Lilivel beszélgetett, Tobi, Tom, Tamás, Készi és Marissa valamilyen sorozatról beszélt.

Dominik pedig Lillát idegesítette.
Ha nem hallom meg Lilla hangját akkor észre sem veszem, hogy itt vannak. Mivel Ricsiék már nem álltak a hangszereknél így Lilláék a dob takarásában ültek.

Azért megnézném, hogy amikor nincs suli és nem velünk vannak mit csinálnak.
Hogy vajon Dominik akkor is idegesíti vagy csak most?
Vagy, hogy Lilla mit csinál amikor csak kettesben vannak.
Ugyanúgy lecsapja vagy valahogy máshogy oldja meg?

Lilla szemszöge

-Meddig folytatod még?-kérdeztem suttogva Niktől.
-Jó nézni azt a "mindjárt lecsaplak" tekintetet szóval még egy jó pár évig-közölte én pedig sóhajtva bólintottam.

Szóval Nik tovább idegesített.
Végül a fülhallgatómat a fülembe téve zártam ki őt.
Nik csak kivette az egyiket majd így szólt:
-Ez nagyon nem volt szép Mezei Lilla!-mondta majd hagyta, hogy a vállára hajtsam a fejemet.

Mind a ketten a telefonunkat nyomkodtuk.
-Meddig csorgatod még a nyálad a képei felett?-kérdezte Nik.
-Vagy tudok jobbat. Befestem én is szőkére a hajamat. Na mit szólsz?-kérdezte ismét mire felnevettem.
-Nem festheted be szőkére!-nevettem ki.
-Oh dehogynem-vigyorodott el.
-Nem, mert te így vagy Nik. Ha meg szőke lesz a hajad kiszaladok a világból-mondtam miközben bezártam az Instát.

Nik nem mondott semmit csak megcsókolt. Vissza csókoltam majd kimásztunk a dob takarásából és a többiekhez léptünk.

Reni szemszöge

A szőnyegen körben ültünk és azon gondolkodtunk, hogy milyen nyelven rendeljünk pizzát.

Végül Levi ötlete mellett döntöttünk.
Ami annyiból állt, hogy Dave halandzsa nyelven beszélt össze vissza.

10 perccel azután miután rendelt még mindig csak nevettünk.

Majd amikor megjött a pizza
Dave és Zsolti kiment érte.

Evés közben nagyon sokat nevettünk.
Majd valamikor tízkor mindenki haza ment.

A kapunkban Cortez hosszasan megcsókolt.

Halkan bementem a házba és a fürdő felé vettem az irányt.

Lefürödtem majd a pizsamámban átbotorkáltam a szobámba.

Bebújtam az ágyamba és mosolyogva aludtam el.





Hu..Hát sziasztok!
Ha valaki még olvassa ezt a könyvet..
Nagyon rég volt rész, de most sikerült össze hoznom egyet.

Nem fogok kifogásokat keresni, mert nincs értelme(Szerintem legalábbis).

Szóval ha valaki még olvassa ezt a könyvet akkor szeretném megköszönni, hogy eddig várt erre a részre❣️
Legyen további szép napotok❣️

~Asley_88~

A Budapesti Angol Tagozatos Gimnázium | ✓Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt