Albus Dumbledore emlékei Grindelwaldról [Befejezett]

Harry és Edevis tükre

Albus finom mosollyal pillantott fel az egyik portréra irodája békés magányában. Phineas éppen akkor tért vissza a szokásos esti körsétájából. Sokan nem tudták, de ő lelkiismeretes igazgatói festmény módjára vándorolt a kastélyban.

- Minden rendben volt, drága barátom? – kérdezte jó kedélyűen az aktuális igazgató, régmúlt kollégájától.

- Nem, Albus, egyáltalán nincs minden rendben. Az a kis semmirekellő griffendéles bugris, akit annyira vártál megint a folyosókat járja – morogta köntösét igazgatva magán a festmény alak.

Az igazgató meglepődve hallotta, mikor a régi igazgató arról számolt be neki, hogy melyik folyosón csípte nyakon Harryt. Azonnal fel is kelt ültéből és korát meghazudtoló sebességgel indult felkeresni kis reménységét.

Csendesen közeledett az adott ajtó felé, mely Edevis tükrét volt hivatott elzárni. Tisztában volt ugyan vele, hogy az ifjú Potter már nem egyszer kereste fel ezt a csodát, amely a legnagyobb pusztulással járt.

- Hát ismét eljöttél, Harry? – kérdezte szelíd mosollyal, miközben az apró, pizsamába bújtatott diákot figyelte. Az apró test úgy rezzent össze a hideg padlón, mintha egy kocsonyát böktek volna meg.

- Dumbledore professzor – suttogta Harry bűntudatos tekintettel és valahol rémülten, hogy most vesztett el minden jogot, minden kedvességet örökre a nagyapa szerű igazgató által.

Albus kedves mosolya még szélesebb lett, és még a szemeinél is ráncba szaladt a bőr.

- Látom, felfedezted azt a varázst, amit oly sokan előtted. Tudod-e, hogy miben rejlik a varázslata?

- A... a tükör azt mutatja, amit... Amit csak akarunk, nem? Amit csak akarunk.

- Igen... és nem – rázta meg a fejét kedves tekintettel rápillantva a tükörre. – A tükör nem mutat mást, mint a szívünk legmélyének leghőbb kívánságát. Így te, Harry, ki nem ismerted a szüleidet, ott látod magad a családod körében.

A fiú elgondolkodva nézett a tükörre.

- Igazgató úr, maga mit lát a tükörben? – kérdezte végül kíváncsi, de őszintén érdeklődő szemekkel.

Albus Dumbledore pedig elmerengve nézett a tükör felé. Volt olyan idő, amikor a családját látta. De elég gyakran látta régi szerelmét is.

- Tudod, drága fiam, nekem mindig mindenki csak könyveket ajándékoz. Azonban nekem a leghőbb vágyam egy jó meleg pár zokni volna, ami melegen tartja a lábaim a nagy hidegben is – mosolyodott el, és figyelte, miként döbben meg a fiatal fiú.

Harry egy darabig csak állt ott és gondolkodott, végül tétován mosolyogva bólintott, miszerint értette a dolgot.

- Én is örülnék egy meleg zokninak, uram.

- Biztosra vettem, fiam. Most ha megkérlek, menj aludni. Holnap pedig a tükör új helyre kerül, és megkérnélek rá, hogy sohase indulj a keresésére. Rossz úton jár az, ki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni, Harry – mondta komolyan az igazgató és megvárta, míg a diákja kisétál a szobából jó éjszakát motyogva orra alatt.

Az igazgató úr még egy ideig csak állt a szobában és nézte tisztes távból a tükröt. Végül nem bírva öreg kori kíváncsiságával lépett közelebb és figyelte, miként elevenedik meg előtte Grindelewald fiatalkori alakja. Aranyszőke, göndör haja a válláig ért. Miután megismerte a hosszú hajú fiatal Albust, nem zavartatta magát olyan dologgal, mint a hajvágatás. Valahogy nem tűnt számára fontosnak.