Örökké együtt!

🌺Eltűnt évek🌺

Mindenem sajog, a fejem lüktet és valami idegesítően csipog közvetlen a fülemnél. Hol a fenébe vagyok? Lassan kinyitottam a szemem, de szinte azonnal be is csuktam a hirtelen fénytől. Valaki fogta a kezemet. Anyu? Azonnal kinyitottam a szemem és csalódottan néztem az ágyam mellett ülő idegen fiúra. Ki lehet ő? A haja barna volt a szemét azt nem láttam mert csukva volt. Az emlékeim közt kutattam, de fogalmam sem volt arról, hogy kerültem ide. Azt se tudom, hogy tegnap mit csináltam. Megnedvesítettem a kiszáradt ajkamat és kísérletet tettem, hogy megszólaljak. De csak károgni tudtam. A fiú azonnal felkapta a fejét és reménykedve rámnézett. Barna szemei voltak amik most könnyben úsztak.
-Emma Istenem Emma -hajolt hozzám és megcsókolt. Döbbenten tágult ki a szemem. Mit csókolgat ez az idegen? -Annyira megijesztettél -suttogta megpuszilva a homlokom. A fejemet ráztam és ijedten néztem rá. Anyut akartam.
-Ki vagy te? -hallottam meg a saját hangom. A fiú elhúzódott és rámnézett.
-Emma szerelmem én vagyok, Zoli -nézett a szemembe.
-Szerelmem? Mi-mi ez az egész? Én nem ismerlek -ráztam a fejem rémülten.
-Én vagyok az Zoli a barátod, a gyermekünk édesapja -tette a kezét a hasamra.
-Milyen gyerek? Nem, csak 16 vagyok. Hogy lehetnék terhes? Azt se tudom ki vagy -pánikoltam be.
-Emma nyugodj meg sss..-suttogta.
-Nem ismerlek -ráztam a fejem. -Nem vagyok terhes. Anyu...anyut akarom -sírtam el magam.
-Én...megyek szólok neki -állt fel tétován.
-16 vagyok, 16 -zokogtam.
-Kicsim -sietett be anyu.
-Anyu -nyújtottam felé a kezem mire szorosan a karjaiba zárt.
-Semmi baj, itt vagyok, nyugodj meg -simogatta a hátam.
-16 vagyok, nem vagyok terhes -bújtam szorosan hozzá.
-Engedjen oda -hallottam egy új hangot majd odalépett hozzám egy fehér ruhába öltözött férfi. -Próbálj megnyugodni Emma -kérte.
-Mi folyik itt? -kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Adok neked egy kis nyugtatót, ha majd hat utána beszélgetünk -válaszolta.
-Anyu. Tudni akarom! Volt bent egy fiú azt mondta terhes vagyok és, hogy ő a barátom -fordítottam a fejem anyu felé. -Ez valami vicc akar lenni? -kérdeztem.
-Nem kicsim, Zoli valóban a barátod -fogta meg a kezem.
-Hogy lehetne a pasim ha nem is ismerem? -kérdeztem.
-Emma neked amnéziád van, nem tudjuk, hogy ez csak átmeneti-e vagy végleges -suttogta az arcomat fürkészve.
-Ne -suttogtam a fejemet rázva aztán elnyomott az álom.

°°°

Szóval amnéziám van. Miután másodjára felébredtem ez jutott először az eszembe. 3 év kiesett. De miért 3 év? Miért az a 3 év? Az orvos azt mondta, hogy nagy valószínűséggel nem jönnek vissza az emlékeim. Azt is mondta, hogy a fejem azért sérült ilyen szinten, mert a hasamat védtem a fejem helyett. A gyermeket védtem aki itt van a hasamban. Szóval terhes vagyok egy olyan fiútól akit nem is ismerek. Egy idegen a gyerekem apja. Ő most is itt van, mellettem ül, el se mozdul. Tekintetem az asztalon heverő könyvre vándorolt. Zoli azt mondta, hogy ebben választ találok néhány kérdésemre. A borítóján én vagyok és az igazat megvallva egyáltalán nem nézek ki 16 évesnek inkább mint egy érett 19 éves lány.
-Emma -tette a kezemre a kezét Zoli. Bizonytalanul pillantottam rá. Fogalmam sem volt arról, hogy kéne viselkednem. -Tudom, hogy most minden zavaros és tudom, hogy nem ismersz engem, de...azt szeretném ha nem vetetnéd el a gyerekünket -csuklott el a hangja.
-Elmehetnél. Nem kéne válalnod a felelőséget. Nem emlékszek te mégis itt vagy. Miért? -néztem magam elé.
-Azért mert szeretlek és szeretem a gyermekünket is -csúsztatta a kezét a hasamra. -Kérlek ne vetsd el -könyörgött.
-Sosem bírnám megtenni. Nem vagyok szörnyeteg. 2 hónapos még van 7 hónapja ez idő alatt lesz időm mindent átgondolni -suttogtam.
-Köszönöm -hajolt hozzám és megpuszilta az arcom.
-Te tudtad, hogy terhes vagyok? -kérdeztem.
-Nem, nem tudtam csak sejtettem. Az utóbbi időben kívánós voltál és hát nem volt kedved velem lenni, 1 hete mentél nőgyógyászhoz -harapott az ajkába.
-A baleset napján -suttogtam.
-Igen -bólintott. A kezébe vette a könyvet majd felém nyújtotta. Elvettem tőle és beszívtam a könyv isteni illatát.
-Emma -rontott be Zsófi.
-Zsófi -sírtam el magam.
-Hála az Istennek, hogy rám emlékszel -vetette magát a karjaimba és elsírta magát. -Az én hibám Emma, nem kellett volna felhívnalak amikor vezettél -sírta.
-Te vagy a legjobb barátnőm, sosem hibáztatnálak -kapaszkodtam belé.
-Istenem Emma -zokogott.
-Szia Emma -köszönt ekkor Martin tanárúr.
-Tanárúr? Maga, hogy kerül ide? -töröltem meg a szemem.
-Zsófival jöttem -mosolygott rám.
-De miért? Ilyen jóba lettünk? Már 1 éve elballagtam ha jól számolom -pislogtam értetlenül.
-Nos tudod Zsófi és én 1 éve együtt vagyunk -túrt a hajába.
-Micsoda? -kerekedett ki a szemem.
-Hosszú történet. Majd azt is elolvasod ha Zoli megírta -szipogott Zsófi. -Emma ugye jól vagy? Hát a kicsi? Annyira örültél, hogy terhes vagy -simította az arcomra a kezét.
-Örültem? Neked elmondtam? -fürkésztem az arcát.
-Igen elmondtad -bólintott. -Még sírtál is a boldogságtól és megígérted nekem, hogy én lehetek a keresztanyja -szipogta.
-Ez így is lesz -mondta Zoli.
-Sajnálom, hogy nem emlékszek -sütöttem le a szemem.
-Az a fő, hogy életben vagy -ölelt meg Zsófi. A vállára hajtottam a fejem és hosszasan sóhajtottam.
-Egyedül hagynátok minket? -néztem a fiúkra.
-Persze -bólintott Martin tanár úr. Zoli felállt majd hozzám hajolt és megpuszilta a homlokom.
-Kint leszek ha kellenék -suttogta.
-Oké -motyogtam. Zavaros érzelmekkel néztem utána.
-Miről akarsz beszélni? -fürkészte az arcom Zsófi.
-Milyennek találod Zolit? Milyenek voltunk együtt? Tényleg szerettem vagy csak kaland volt? Mióta vagyunk együtt? -zúdítottam rá egy kérdés özönt.
-Zoli nagyszerű srác Emma. Az elején nehezen nyílt meg, mindenki azt hitte róla, hogy rosszfiú, eleinte te is utáltad. Tudod ő a mostohabátyád. Tökéletesek voltatok együtt, felnéztem rátok -mosolygott rám kedvesen.
-Nem tudom elhinni, hogy bepasiztam és az egészet elfelejtettem -mondtam elcsigázottan.
-Tetszik neked? -vigyorodott el.
-Erre most mit mondjak? A barátom -pirultam el.
-Olyan szar lehet neked. Nem ismered, nem tudod, hogy állj hozzá -húzta el a száját.
-Nagyon szar. Egy olyan fiútól vagyok terhes akit nem is ismerek -motyogtam.
-Lehet, hogy itt nem emlékszel rá, de a szíved nem felejtette el -fogta meg a kezem.
-Én nem tudom. Nem tudok semmit. Az érzéseim iránta olyan zavarosak. Egyrészt hálás vagyok mert nem lépett le és sajnálom is őt, mert el tudom képzelni milyen nehéz lehet neki -suttogtam.
-Értem -sóhajtott fel. -Tudod cserélnék veled mert a legjobb barátnőm vagy, de nem szívesen lennék olyan helyzetben mint most te -harapott az ajkába.
-Senkinek sem kívánom, hogy ilyen helyzetben legyen -ráztam meg a fejem.
-Bejöhetek? -hallottam Zoli hangját.
-Gyere -válaszolta Zsófi majd bátorítóan rámmosolygott, megpuszilta a homlokom és átült a kanapéra.
-Hoztam kaját -jött közelebb Zoli.
-Nem kell kórházi koszt -fintorogtam.
-Anyukád csinálta -mosolyodott el.
-Akkor jöhet -vettem el tőle és hozzá láttam az ebédemhez.