Örökké együtt!

🌺Időre van szükségem🌺

Beléptem a csendes házba és azonnal Flóráékkal találtam szembe magam.
-Kérlek ne most -suttogtam kikerülve őket és az emelet felé vettem az irányt.
-Emma jobb ha nem mész fel -állta el az utam Hanna.
-Miért? -torpantam meg.
-Zoli elég nagy rumlit hagyott maga után -húzta el a száját.
-Nem érdekel, majd rendet teszek -kerültem ki.
-Emma ne -kapta el a kezem.
-Hagyjatok egyedül, menjetek feküdjetek le aludni -csattantam fel majd kitéptem a kezem és felszaladtam a lépcsőn. A lépteim lelassultak ahogy megpillantottam a nyitott szoba ajtót. Fogalmam sem volt mire számítsak. A bőröndömre amibe Zoli összedobálta a ruháimat? Törött tárgyakra? Remegő lábakkal léptem be a szobába. A szoba közepére sétáltam vigyázva az üvegszilánkokra. Zoli az összes közös fotónkat széttörte. Könnybe lábadt a szemem ahogy megpillantottam Zoli könyvének az első példányát. Széttépte. A kezembe vettem a maradványt és leroskadtam az ágyra. Miért? Miért tette ezt? Mégis mit mondott neki az anyja, hogy ennyire megutált engem? Mivel tömte tele a fejét?
-Feltakarítok -hallottam Kitti bizonytalan hangját.
-Hagyd -suttogtam. Kitti habozva beljebb jött majd leült mellém.
-Én lehet, hogy nem az én dolgom, de...hallottam, hogy miről beszélt Zoli meg az a nő -kezdett bele.
-Nem érdekel Kitti -ingattam a fejem.
-Szeret téged Zoli -suttogta.
-Szeret? -nevettem el magam keserűen. -Tudod minek nevezett? Ribancnak, ribancnak! Ha szeretne nem mondana nekem ilyet -szipogtam.
-Emma az a nő tele beszélte a fejét. Hogy te a kezdetektől fogva tudtál mindenről, hogy segítetted anyudékat, segítettél titkos találkákat szervezni nekik és, hogy te vetted rá Tomit, hogy váljon el. Meg azt is, hogy te sose szeretted őt, végig az orránál fogva vezetted -suttogta.
-Nem akarom hallani -pattantam fel. -Ha Zoli hitt neki azzal csak azt bizonyítja, hogy nem szeret engem -bámultam ki az ablakon.
-Nem hitt az anyjának, de aztán nem is tudom egy ideig nyugi volt aztán Zoli totál begőzölt. Felrohant az emeletre és hát láthatod te is -motyogta.
-Kérlek hagyj magamra -suttogtam potyogó könnyekkel. -Menj ki Kitti -emeltem meg a hangom. Amint az ajtó becsukódott az ágyra vetettem magam és felzokogtam. Hát már soha nem lehetek boldog?

°°°

Álmomban egy virágosréten voltam. A virágok a derekamig értek és a távolban egy vízesés zubogott. Fehér ruha volt rajtam, olyan hálóing szerű, a hajam kiengedve omlott a vállamra. Hangos kacagás ütötte meg a fülem, egy kisfiú kacagása.
-Apa ez csikis -nevetett a fiú.
-Pont azért csinálom -nevette el magát Zoli. Hevesebben verdeső szívvel kezdtem el a hang irányába szaladni. Nem akartam mást csak Zoli karjaiba vetni magam. A látvány ami fogadott melegséggel töltötte el a szívem. Zoli és a kisfiú egy pokrócon voltak a víz szélén. Zoli a kisfiút csikizte majd lehajolt és a hasára fújt. Mindketten hangosan kacagtak aztán Zoli rámnézett és elmosolyodott.
-Nézd csak anya is megérkezett -szólt a kisfiúnak mire ő felpattant és felém kezdett szaladni. Automatikusan tártam ki a karom és kaptam az ölembe.
-Szia csöpség -mosolyogtam.
-Hiányoztál anyuci -mosolygott vissza rám. Ugyanolyan helyes lesz mint az apja. Zolira vándorolt a tekintetem és az arcát fürkésztem.
-Szeretlek Emma -lépett oda hozzám és megpuszilta a homlokom. Lehunytam a szemem és a boldogságtól elsírtam magam.
-Szeretlek Zoli és soha nem akartam uralkodni feletted -hadartam.
-Soha nem éreztem azt, hogy uralkodnál felettem -fürkészte az arcom majd lágyan megcsókolt. A következő pillanatban megcsördült a mobilom.

Kinyitottam a szemem és a telefonom után tapogatóztam. Valamikor elalhattam.
-Haló? -szóltam bele kómásan.
-Emma? Te vagy az? -hallottam Zoli anyjának a hangját.
-Mit akar? -ültem fel azonnal.
-A fiam...nem tudom mi van vele...ájultan fekszik percek óta, nem tudom felébreszteni -sírta el magát.
-Hol van? Azonnal oda megyek -pattantam fel és kirobogtam a szobából. -Hívta már a mentőket? -szálltam be a kocsiba.
-Nem, nem mertem -válaszolta.
-Akkor mire vár? Hívja őket -kiáltottam idegesen. Padlógázzal hajtottam és 10 perc múlva már a megadott címen voltam. A lakás ahol lakott elég lepukkant volt, de most ez nem számított. Csakis Zoli volt a fontos! Felrohantam a harmadik emeletre és bedörömböltem az ajtón. Zoli anyja azonnal kinyitotta mire elrohantam mellette.
-Hol van? -kérdeztem és belestem a parányi nappaliba majd a konyhába. És ott találtam Zolit a padlón fekve, körülötte cigaretta csikkek és alkoholos üvegek. Minden egybe folyt előttem. A mentő megérkezett és elvitték Zolit, velük mentem miközbe Zoli kezét szorongattam. Ki kellett mosni Zoli gyomrát. Ültem az ágya melett és az arcát figyeltem. Olyan sápadt volt. Az orvos azt mondta, hogy szerencséje van Zolinak. Ennyi alkohol után, ráadásul még füves cigit is szívott csoda, hogy életben van. Könnybe lábadt a szemem és megfogtam Zoli kezét. A fejemben vízhangoztak a szavai. Ribanc, ribanc, ribanc. Azt szokták mondani, hogy a részeg ember mindig igazat mond. Akkor Zoli valóban ribancnak tartana? Könnyek folytak végig az arcomon. A szívem egyik fele itt akart maradni vele, hogy engem lásson meg először mikor felébred, de a másik felem el akart tűnni. Minnél távolabb akartam lenni Zolitól, hogy gondolkodni tudjak. Nem tudtam neki megbocsátani azt, hogy úgy bánt velem.
-Szia -hallottam Ákos hangját. -Elhoztam a kocsidat ahogy kérted -tette hozzá.
-Szia -suttogtam és felálltam.
-Hogy van? -kérdezte Zoli felé biccentve.
-Nem jól -mondtam halkan. -Azért hívtalak be, hogy maradj itt vele -sütöttem le a szemem.
-Te hova mész? -húzta össze a szemét.
-Bárhova csak el innen. Időre van szükségem, hogy mindent átgondoljak, kérlek mondd meg neki, hogy....ne inkább ne mondj neki semmit -ráztam meg a fejem. Ákos sóhajtott egy nagyot és egy pillanatra magához ölelt. A mellkasának döntöttem a fejem és egy mély levegőt vettem.
-Bármi van szólj -mondta csendesen. Bólintottam egyet aztán elhúzódtam tőle és kimentem az ajtón.