A Bátrak Háborúja

5.Fejezet

- Indulhatunk? - kérdeztem türelmetlenül.
- Jah- szedte le magáról az utolsó láncdarabot is.
Hatalmas volt a fejetlenség,néhány őr gyanúsnak tartottak,hogy Azráilal mutatkozom,de senki nem állított meg, nem tette szóvá. Vajon miért?
- Félnek Monától- súgta a fülembe Azráil mikor megfogalmazódott bennem a kérdést.
- Várj- pillantottam rá. - Honnan? - ráncoltam össze a szemöldököm,mire ő elhúzta a szájat.
- Hát persze - esett le hitetlen.- Te egy suttogó vagy - mosolyodtam el. A suttogók be tudnak férkőzni a másik fejébe, a bőre alá  és onnan irányítják.
- Nem csak - sötétült el a tekintete. Nem állt össze a kép. Ha suttogó akkor miért tartották láncon, hisz a suttogóknak nincs szüksége testi erőre,és hogy hogy nem csak? A mi fajtánknak, nincs több képessége, egyszerűén nem lehet. A testünk nem bírná el. Nem értettem.
Azráil,ha olvasott is a gondolataimban nem szólt semmit.

Egy kis idő múlva elértünk egy vas ajtóhoz amely, elött Azráil megállt.
- Ez lessz az? - kérdeztem.
-Igen - válaszolta közömbös hangon.
- Kössz - vakkantottam oda. - Lépj hátrébb- villantottam rá egy félmosolyt.
Beálltam a vasajtoval szembe, majd a hatalmas tömör anyagból álló ajtót a mögöttem lévő falhoz kezdtem vonzani. Erősebben kellet koncentrálnom, az ajtó nehezen adta meg magát,de végül hatalmas zajjal kiszakadt a helyéről,elszáguldott melletem és belecsapódott a mögöttem lévő falba.

Azráil  egy elismerő pillantással jutalmazott de ennyi. Beléptünk a helyiségbe  és Maxine a terem középén elhelyezett széken ült,mosolyogva. Hosszú derékig érő fekete haja fénylett, a szürke szinte füst szinű szeme huncutul csillogott.
- Sokáig tartott - mondta kötekedően.
- Örülj , hogy jöttem- válaszoltam pimaszul, de aztán egymás nyakába ugrottunk.
- Mozgásban kell maradnunk - szólalt meg Azráil az ajtófélfát támasztva.
- Ő segített neked? - horkant fel Max.
- Igen,miért? - kérdeztem és ezúttal én néztem gyanakvóan az előttem álló srácra.
- Talán ő tudna megszökni innen egyedül vagy szembeszállni a katonákkal mégsem teszi soha, senkiért.- vicsorgott Max.
- De nekem most segített,és neked is fog- néztem Azrailra jelentőség teljes pillantással. Csak egy bólintással felelt.

Elindultunk,folyosóról folyosóra haladtunk, hogy elérjük a termet ahol a kocsim kulcsait tartják. Nem beszéltünk, nem pazaroltuk az időt , sietnünk kellet. Figyeltem és megpróbáltam mindent memorizálni. Minden folyosó szinte ugyon olyan volt, volt olyan rész  ahol egy ajtó sem volt. De ezek ellenére biztos voltam magamba,hogy kj tudunk jutni innen, hogy Max szabad lehet öt év után, hogy magunk mögött hagyhatjuk ezt az egész helyet,és megkereshetem a szüleimet.

Maxnak is különleges képessége volt, látta más emberek félelmeit,elég volt  egy érintés és örökre a rémálmidban ragadsz.

- Állj! Három őr,fél perc múlva ráfordul erre a folyosóra.- mondta Azrail
- Harcolunk - suttogta a Max.
- Nem- szűrtem a fogaim között a szót. Nem harcolhattunk,most még nem. Információhoz juthatnak,az erőnkről, a hollétünkről.
- Még tízenöt másodperc- lehellte a fiú.

Mint egy végszóra megláttam egy szinte észrevehetetlen ajtót, a falba ágyazva. Ugyon olyan színe volt mint a falnak,koszos és szürke.
- Ott - mutattam az ajtóra. Az ajtó be volt zárva de nem jelentett nagy akadályt, egy kettő kinyitottam. Azrail jött be rajta utoljára, és pont akkor csukta be mikor az őrök befordultak a folyosóra.
- Ez közel volt - sohajtott Max.

Megfordultam,hogy szemügyre vegyem milyen terembe kerültünk be. Egy lány a kezeitől felfogva lógott. Épphogy a labujjai érték a földet. A bőre és a haja fehér volt akár a tej,az alvadt vérnek ami a ruháján és körülötte volt orrfacsaró szaga betöltötte a termet,a csontjai kitüremkedtek  a bőre alól, annyira sovány volt. Nagyot nyeltem.
- Félsz? - kérdezte Azrail  közel hajolva hozzám.
- Nem -horkantam fel. Viszont egy kicsit féltem,de ezt nem vallhattam be.
- Ez új- ráncolta a szemöldökét Max, majd közel sétalt a lányhoz.
- Légy óvatos - szóltam hozzá lehelet halkan.
- Ugyan, szerintem rég halott.- vont vállat.
- Hogy értetted  ,hogy ez új?- kérdeztem Max- et és erőnek erejével elszakítottam a tekintetemet a lányról.
- Itt kísérleteznek egyes gyerekeken. Keverik a génjeiket,a DNS -eiket. Azokon akik már alapból nagyon erősek, akár a kísérleti nyulakat. Minden szarral befecskendezik őket. És csupán 0,50% éli túl. - avatott be Max,a hangja szintelen volt,a tekintete üres.
- Veled.... is? - tettem fel a kérdést félve.
- Nem,velem nem.....De vele - intett a fejével Azrail felé.

Már szólásra nyitottam a számat,  hogy mondjak valamit,talán azt ,hogy  sajnálom  ,de a srác megelőzött.
- Nem kell- a hangjától ugy  éreztem magam mintha mellbe vágtak volna.
A lány hirtelen nyöszörögni kezdett, aztán felüvöltött és valahogy sikerült megragadnia Max haját.
- Nem úgy volt, hogy halott ? - tettem fel a kérdést ami elősször eszembe jutott.
- Nem tudok beférkőzni a tudatába- közölte Azrail , a helyzethez képest nagyon nyugodt hangon.
- Én se tudok hatni rá- morogta Max ,de egyre jobban kezdett fehéredni, a lány csak egyre jobban visított és kezdett az idegeimre menni.
- Hallgass el - mondtam összeszorított fogakkal, és az alsó és felső ajkát,mint a mágnás ugy vonzottam egymáshoz. Csend lett,mire felsóhajtottam.
- Jó, most leszedhetned a kezét a hajamról- szólt ingerülten Max.
- Valami nem stimmel,hogy fogta meg? A kezei fel vannak láncolva- méregettem összehúzott szemmel a lányt,aki szintén  engem nézett.

Közelebb sétáltam hozzá,  Max haja végét  görcsösen fogta.
- Hogy csináltad? - suttogtam neki.
- Gyere onnan - lépett félem Azrail ,de elkésett. A lány egyszerűen kificamította a csuklóját,kihúzta a láncból és szájba vágott.
- Kis rohadték- töröltem meg a szám.