A Bátrak Háborúja

1 Fejezet

Eltelt 5 év, mire az erőmet irányítani tudtam. A szüleim nem jöttek soha többet. Loptam a közeli falukból, annak érdekében, hogy életben maradjak. Éreztem, mikor jött el az ideje annak, hogy  megkeressem a szüleimet. Én irányítottam az erőmet és nem ő engem. Tudtam, itt az idő , hogy elmenjek a "táborba" ahol a begyűjtött gyerekeket tartják. Teljes szívemből reméltem, hogy Maxine életben van még.

A cím amit a szüleim adtak, egy községbe vezette.  Távolabb a falutól. Egy asszony  segített, megtalálni a helyet, mivel ő a faluban lakik de a  községben dolgozik,mint bébiszitter.
A község végen egy eldugodt utszába  csak egy rozoga garázs volt a megadott címen, alig állt  az építmény. Amikor a tákolmány elé értem az ajtaja  magától kinyílt. Egy éjfekete Chevrolett Camaro pompázott benne, egy  szürke ponyvával letakarva.  Az autó kulcsát 15 perc keresgélés után tálaltam meg. Egy kis fiókba volt elrejtve, az asztal egyik sarkába.
Elszórakoztam a kocsi irányításának a megtanulásával. De nem volt nagy gond vele. Az én fájtam gyorsan tanul.

A kocsiban élelem volt, pénz és térkép a táborhoz. Egy órás út után, hazaértem. A ház ahol laktam üres volt és romos. A város pedig kihaltnak nézett ki, de valójában az emberek bujkáltak. Feltették az életüket.
Nem tököltem sokat, átnéztem a házat, és miután nem volt benne semmi a tábor felé vettem az irányt.

Lassan már  az éjszakában jártam, de akkor is tövig nyomtam a gázt. Minél hamarabb oda akartam érni. Hajtott a tett vágy és az aggodalom. Sziréna hangja  ütötte meg a fülemet. A visszapillantóba láttam a rendőr autót , ami épp utánam igyekezett.
- Baszki- csaptam a kormányra idegesen. Felre húztam  és lefékeztem. Kiszálltam a kocsiból, úgy vártam a biztos urat.  Pár szív dobbanásnyi idő után mellém ért.
- Jogosítványt legyen szíves. - kezdte karcos hangján.
- Elnézést bizzos úr,de nincs nálam. - vontam vállat.
- Maga 200 al ment, jogosítvány nincs.- sorolta.- Be kell vinnem az örsre.- vicsorgott.
- Nem mehetek be, nincs sok időm. - válaszoltam a zsarunak egykedvűen. A gondolat ott motoszkált bennem, hogy 5 évet elvesztegettem. Nincs már több időm .
- A szülei? - kérdezte - biztos elszöktél  otthonról. Minek adnak egy ilyen kis liba feneke alá, egy ilyen méreg drága kocsit?!- ecsetelte a gondolatait.  Nem reagáltam, meredten néztem magam elé.
- Adhatok valamennyit az úrnak? Megegyezhetünk? - kérdeztem nyugodt hangon. Mire a biztos úr, elővette a fegyverét.
- Azt hiszed ez segít a helyzeteden? Egy kis pénz?- fröcsögte. - Kicsit sem. - röhögött.
- Akkor nincs más választásom. Nem megy be az örsre. Sajnálom- néztem rá érzelem mentes arcal. Az erő a testembe cikázott, száguldott az ereimben csak arra várt, hogy kiengedjem. Mintha villám csapott volna belém, mikor szabadon engedtem.

A rendőr kocsijára koncentráltam és a vonzás erejével a kormány köré vonzottam a kocsi többi részét. Mig egy kis kocka nem lett belőle. A képességem elején csak mamaghoz vonzani és magamtól taszítani tudtam dolgokat . De idővel megtanultam a más tárgyak hoz való vonzást és más tárgyaktól   való taszítást, függetlenül magamtól.
A rendőr lesokkolva állt a kocsija előtt.a kezében a pisztoly remegni kezdett.
- Jó sétát - szálltam be a kocsiba és hagytam ott a rendőrt, az autó roncsaival együtt.