A Bátrak Háborúja

7.Fejezet

- Melyik ajtó az? - kérdeztem beérve a folyosóra.
- Innen számítva a negyedik- válaszolta a srác.
- Maradj itt - pillantottam rá a vállam felett.

Kirohantam a folyosóra ,míg a többiek a falhoz lapulva álltak . Egy pillanatra meg torpantam,sehol nem volt egy őr sem,a rossz előérzetemet háttérbe szorítva,mentem tovább. Rohantam az ajtóig,úgy éreztem bármelyik pillanatban kifuthatok az időből. Az ajtót gondolkodás nélkül kiszakítottam a helyéről a vonzás segítségével,pont úgy ahogy Maxnal is tettem.
- Ez sokáig tartott - pillantott rám a lány majd felállt a szoba közepére helyezett székből.
- Tessék?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Sokáig tartott míg kiszabadítottatok, mit nem értesz? - grimaszolt a lány,majd hátra dobta barana hájat és  szánakozó pillantással nézett végig rajtam.
Csak néztem a lányra és egyszerűen nem tudtam ,hogy sírjak vagy nevessek.
- Mozogj - sziszegtem neki,felocsúdva a meglepettségből.
- Már elnézést de nekem te ne mond meg ,hogy mit csináljak! - emelte fel a hangját.
- Na ide figyelj ,én szabadítottalak ki, nekem köszönhetitek, hogy egyáltalán megpróbáltok szabadok lenni,szóval vagy azt csinálód amit mondok vagy hagyom had talaljanak rád az őrök így itt.- sziszegtem,majd a hatás kedvéért, a mögötte lévő falhoz vonzottam.
Meglepettseg és félelem suhant át az arcán.
- Megértetted? - sziszegtem,mire nagyot nyelt és bólintott.
- Na? - kérdezte Nixon mikor odaértünk.
- Figyelmeztettelek - pillantottam rá fenyegetően,verejték csillogott a homlokán amikor bólintott.
- Nyomás- sürgettem őket.

Rengeteg kérdés kavargott bennem,és sejtelmem sem volt a válaszokról. Ez az egész olyan zavaros volt és nyugtalanító.
Mikor felértünk a folyosóra és befordultunk rá vagy egy tucatnyi katona várt fegyverrel,ahogy meglátták minket azonnal tüzet nyitottak.
A lány akit utoljára kiszabadítottam felsikoltott, ő volt az egyetlen akit a golyózápor eltalált.
- Le a fegyvert - mennydörögte parancsoló hangon Azrail. Az örök pár szívdobogásosnyi idő után  mind lehajtották  a fejüket és leengedték  a fegyvereiket. Olyanok lettek mint a bábuk.
- Azt akarom,hogy  a folyosón cirkáljatok. Nem lőhettek le senkit az engedélyünk nélkül. - a hangja dallamosan csengett,de volt még  benne valami,amire nem tudtam rájönni, hogy mitől olyan furcsa.
- Semmi baj -rohant oda Nixon a lányhoz és  a karjába vette.

Beértünk a terembe,ahol csupán két ember dolgozott,akiket Azrail szintén  megigézett. A szoba nem állt többől mint két hatalmas monitor, amin az összes kamera  felvétel látszott,és  egy irányító panel, meg egy mikrofon. Semmi más,még  lámpa sem volt a helyiségben,még szék, vagy asztal sem, csak a két hatalmas monitor adott némi fényt.
- Meg fogok halni? - sipákolta  a lány.
- Nem,semmi baj Gen, Ruth kezelésbe vesz. - tette le a szoba egyik sarkába Nixon a sebesült lányt.
- Megsérült  néhány belső szerved - térdelt le a kislány Gen mellé.
- Hozd helyre - adta parancsa a Gen 

- Szóval  - sóhajtottam - Miért tudjátok használni az erőtöket,mikor láttam, ahogy Azrail-t befecskendezik azzal a piros cuccal. Mi az a Cerberus program? Miért nem szól még  a riasztó, és zártak le mindent. - tettem fel a kérdéseket amiken már egy ideje agyaltam.
- Az injekció ideig ,óráig hat. Mikor jöttél volt róla szó,hogy emelik az adagot,emellett egyén függő az injekció hasának az ideje. A Cerberus program pedig olyan idomított kísérleti alanyok,akik nem kímélnem sem minket sem az őröket. Ha mozgás van arra reagálnak,bármit ami az útjukba kerül elpusztítanak, bennük bízva nem zártak meg le az épületet. Amint kiengedik őket az épületet teljesen lezárják senki se ki se be.- fejezte be Nixon a válaszolgatást a kérdéseimre.
- Biztos jól meggondoltad ezt a mentő akciót?- akadt ki Max.
- Ez öngyilkosság volt a részedről,és a mi részünkről is ,hogy hagytuk magunkat belerángatni ebbe a hatalmas hülyesébe.- tetézte a feszültséget Gen.

Feszültek voltak, elfelejtették milyen az a szabadság és félték. Valahol megértettem őket, de nem voltam hajlandó elfogadni ,hogy ha úgy  van megfutamodnak és visszamennek a celláinkba várni az ítéletüket.

- Ha akarnám az egész épületet darabokra szedhetném, olyan pusztítást végezhetnék amelyet ember fia még  nem látott,  de elősször ki akarlak titeket juttatni innen. Ha úgy gondoljátok ,hogy nem vagyok elég erős megvédeni titeket,akkor MOST álljatok fel és sétáljatok vissza az őrökhöz.- fejeztem be a mondandóm. Nem emeltem fel a hangom,nem az volt a célom, hogy megfélemlítsem őket, egyszerű tényeket közöltem,talán  kicsit túlozva.
- Nem tűnsz ilyen erősnek.- állt fel Gen, láthatóan  Ruth nagyon hamar rendbe hozta.
-  Neked fogalmad sincs mi min mentünk  keresztül,ahogy megaláztak, meggyaláztak minket,annak a felét te túl sem élted volna.-  folytatta fröcsögve. - Miért próbálod a Messiást játszani? - kiabálta.
- Nem próbálom játszani a Messiást, eszem agában sem volt.- léptem  felé  egyet - Egyetlen egy személyt  akartam megmenteni,és az nem te vagy.- szűrtem a fogaim között a szót. - Az Max,miatta jöttem, ti döntöttetek úgy ,hogy velem tartotok. Senki nem azért van itt mert rákényszerítettem. - húztam ki magam.
- Te nem láttad  amit mi, neked fogalmad sincs, hogy ezek az emberek mire képesek. - folytatta.
- Nem,valóban  nem tudom ,hogy ezek itt  mit tudnak tenni velünk . Viszont azt láttam  ,hogy ti mire vagytok képesék.- a hátas kedvéért körbefordultam egyszer. - Semmire - néztem egyenesen Gén szemébe. - Simán végig néztétek volna ahogy azt a lányt lelövik mindenki szeme láttára.- hördültem fel. - Ha nem tetszik valami...takarodj - intettem a fejemmel az ajtó felé.

- Hogy van az ,hogy mindenkit meg tudsz gyógyítani,de magadat nem? - fordultam Ruth - hoz,jelezve ,hogy részemről a vita lezárult.
-  Nem tudom - vont vállat.
- Jólvan- simogattam meg a feje búbját mosolyogva.
Eközben a két őr úgy dolgozott,mintha minden rendben lenne,mintha mi ott sem lennék,néha beleszóltak a mikrofonba ,hogy tiszta vagy ,hogy rendben.

Azrail a szoba kevésbé megvilágított sarkában állt, minket nézett,az arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Az árnyékok  játéka kiemelte arcacsontja  éles vonalát és ragyogó szemét,a testtartása fenyegető volt.
- Hé Kira - jött  mellém Max.
- Hm? - pillantottam rá.
- Figyelj csak - halkította le a hangját, annyira ,hogy  nem volt hangosabb egy apró sóhajnál. - Soha ne hagyd ,hogy Azrail elveszítse a fejét, nagyon brutális,egy igazi gyilkoló gép. - fejezte be, a végére már éppen csak a szája mozgott.
- Rendben - mosolyogtam rá bátorítóan.

Az őr a mikrofon felé  nyúlt, hogy ismét  azt mondja rendben,mikor a mozdulat megállt a levegőben.
- Egy szintel lejebb, a B54- és rab, a folyosón - mondta az őr Azrailra nézve.
- Mond azt ,hogy tiszta - válaszolt neki a srác,  ugyon azon a dallamos hangon.
- A lány nagyon beteg - szólalt meg Ruth.
- Ezt te honnan tudod? - ráncoltam a szemöldököm.
- Érzem- húzta össze  magát a kislány,megpróbált még  kisebbnek tűnni,mintha félné tőlem.
- Nyugi,semmi baj.- simogattam meg a haját.

Ekkor pisztoly dördülést hallottunk, a sikoly bár elég erőtlen volt elért az irányító teremig. Egyszerre fordultunk a monitor felé,a lány majdnem elérte a lepcsot mikor hátba  lőtték.
- Vigyázz  a többiekre- pillantottam Azrailre aki csak felhúzta az egyik szemöldökét és úgy  nézett rám mintha nem lennék  normális.
- Hogy is van ,hogy nem játszod a Messiást? - kérdezte Gen számonkérően.
- Ha meg tudom menteni az én felelősségem, te is csak kolonc vagy itt,szóval....- lógva hagytam a mondatot és kirohantam a folyosóra megmenteni a lányt.