Something Great //Befejezett//

6. Fejezet

– Aztán jó legyél nekem Louis! Holnap sajnos nem jövök, mivel lesz egy vizsgám, de utána mindenképp meglátogatlak ezzel a tökkelütöttel együtt – rúgott bele Zany annak a széknek a lábába, amelyiken Niall ücsörgött.

– Észnél legyél! – korholta meg a szőke, és helyet cserélt az önfeledten vigyorgó barátunkkal, aki így az ajtó mellett tipródva késztette igyekezetre.

Vidám volt a hangulat, holott mindannyian tudtuk, ez csupán látszat. Úgy beszéltünk Louisval, mintha ébren lenne. Mintha ő is kivenné a részét csevegéseinkből, és úgy viselkedtünk, mintha tudnánk, a legközelebbi viszontlátásnál ő köszönt minket először. A valóság azonban nem volt ennyire kegyes, mert akárhányszor itt hagytuk, a következő viszontlátás ugyan azzal a látvánnyal fogadott.

– Sajnálom, de én sem tudok jönni – bökte ki Niall. – Az unokatesómnak betöltötte a tizennyolcat, szóval meg van hívva az egész család. Kész perpatvar lesz, és már előre rettegek a nagynénémtől, mert imádja, ha beégetheti a fiatalabb korosztályt – vakargatta meg gondterhelten a homlokát. – Azért félreteszek egy szeletet a tortából, ha gondolod... – ettől a kijelentéstől kihagyott a légzésem, Zayn pedig diszkréten lesütötte a tekintetét. Niall felkapta a hátizsákját, és elmormogott egy köszönést az orra alatt. Fájt belegondolnom, hogy a kedves gesztusok egyenértékűek az üres ígéretekkel.

Igyekeztem elszeparálni magam arra az időre, míg újfent rendelkezem a külvilág befogadására alkalmas erővel, de estére a fáradság legyűrni látszott. Joan alig egy óra múlva hazaér, ami egyet jelentett az én lassan elérkező indulásommal is. Hálás voltam a fiúknak, amiért rendszeresen velem jöttek, ugyanakkor tudták – anélkül, hogy egyetlen szóval megemlítettem volna valaha –, szeretnék egyedül is lenni Louisval, így tapintatosan, mindig egy órával hamarabb távoztak. A további a füllentéseikkel már egyenesen leköteleztek. Igaz, hogy nem bárokban ütjük agyon az időt vagy közös tanulással, de legalább együtt vagyunk, ami elvesz egy keveset a hazugság súlyából.

– Holnap találkozunk – szorította meg Zayn a vállamat, mielőtt a szőke haverunk után eredt.

A jókedv a többiekkel együtt távozott. Egy darabig az ablaküvegnek verődő esőt figyeltem, és némaságba burkolózva tűnődtem milyen lehetne Louis oldalán sétálni odakint. Megráztam a fejem. Veszélyes játékot űztem azzal, hogy különböző életszerű helyzeteket alkottam kettőnknek.

– Ó, nem tudtam, hogy itt vagy... – motyogta Susan bocsánatkérő hangon. Komótosan sétált az egyetlen szekrényhez a teremben egy nagyobb tál társaságában. Addig fel sem tűnt, hogy időközben többen lettünk. – A reluxa el volt húzva. Azt hittem a barátaiddal mentél.

– Majd inkább később visszajövök – hagyta meg, miután megszabadult a terhétől. – Nyugodtan végezd a dolgod.

– Nos, fürdetéshez készülök.

– Fürdetés? – kérdeztem vissza meglepetten, és konstatáltam a tál tartalmát. Törölközőket és fürdető szert találtam.

– Tudod, ilyenkor is ügyelni kell a tisztaságra, mert a baktériumok ugyan úgy a bőrre kerülnek, nem is beszélve a rengeteg elhalt hámsejtről – magyarázta okító stílusban, ahogy legalább egy tucat papírtörlőt halmozott az ágy végébe. Ezután vizet engedett, amibe beletette ez egyik törölközőt ázni, valamint a kukát is közelebb húzta.

– Akkor tényleg nem zavarok tovább... – válaszoltam beletörődően, de még kezet csókoltam Louisnak, mielőtt mára elengedem.

– Nem akarsz maradni?

– Erkölcstelen lenne... – vonakodtam.

– Ezt általában a családtagok szokták csinálni, de mivel neki csak te vagy, így gondoltam szeretnéd – felelte. – Szeretnéd? – nyújtotta felém a törülközőt.