1. ✅

808 29 7
                                    

December 1. - Hétfő:

Elkezdődött a december, az év legutálatosabb hónapja. Röviden összefoglalva, kígyózó sorok a boltokban, amiknek a végére látni szinte lehetetlenség, az ablakok teli csupa színes díszekkel, és ki ne felejtsem a fiatal csókolózó párokat az utca sarkokon, akiket munkába menet rengetegszer lehet látni. Na, meg persze a forgalom is lassabban halad a nagy hótömeg miatt. Az egyetlen jó dolog ebben az egész időszakban, az nem más, mint az adománygyűjtések. Legalább ilyenkor az emberek adakozóbbak, bőkezűbbek, mint az év többi részében. Viszont ettől az egytől eltekintve, szinte minden hányingerkeltő, és bosszantó. Tulajdonképpen maga az egész karácsony is az. Alig várom, hogy végre vége legyen ennek az újabb szörnyű decembernek, és, hogy frissen neki kezdhessek az új évnek.

Mint napjaim nagy részében, most is az irodámban ültem, és a papírmunkákkal fáradoztam. Már csak egyetlen egy lap választott el attól, hogy a mai napot is befejezhessem, és végre hazamehessek, amikor egy éles kopogás hallatszott az ajtómon.

- Tessék! - mondtam, miközben az ajtóra néztem, amin George lépett be.

- Szia Rose! Tudom, nem fogsz örülni neki, de... - azzal előhúzott a háta mögül egy újabb adag papírtömeget. - Itt van egy kis papír munka. Jó szórakozást! - mosolygott George, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, nagy léptekkel az ajtó felé sietett, és amilyen gyorsan csak tudott, egyedül hagyott.

Remek, újabb papírtömkeleg... Ma már a harmadik adag. Ne essék félre értés, imádom a munkámat, de azért nem mindegy, hogy túl órázok-e vagy sem. Bár, inkább én maradjak itt késő estig, mint azok, akiket várnak otthon. De azért örülnék - főleg most - ugyanis holnap lesz egy fontos tárgyalásom, amire jó lenne felkészülten elmennem.

   Amilyen gyorsan és precízen csak tudtam, megcsináltam a maradék munkámat, majd miután rendet raktam az asztalomon, sietve a kabátomért nyúltam. A táskámat a vállamra lendítettem, majd az ajtó kulcsát előhalásztam a zsebemből, és becsuktam az irodámat.

   Az iroda helyiség egy több emeletes épületben foglalt helyet, aminek minden szintjén más vállalkozás lelt otthonra. Például alattunk egy kozmetikai részleg volt, felettünk pedig egy informatikai cég. Hála az égnek, mi a második emeleten kaptunk helyet, így nem kell sokat várni a liftre és a lépcsőzés sem okoz igazán gondot.

   Amint kiléptem az épület régimódi, hatalmas faajtaján, éreztem, hogy a kezemen landolt egy jó nagy darab hópehely. Fantasztikus... Már csak ez hiányzott az így is fárasztó napomhoz. Felhúztam a fekete színű bőrkesztyűmet, majd a lépteimet meggyorsítva elindultam haza.

   Már csak pár lépés választott el a puha kanapémtól, a meleg takarómtól és az istenien finom forrócsokimtól, amikor szemet szúrt a szemben lévő háznál a nagy nyüzsgés. Az ilyenfajta hangzavar, mozgolódás nem igazán megszokott London kertvárosi lakóövezetében. Egy nagy szállítókocsi állt a már rég nem lakott ház előtt, amibe éppen a bútorokat pakolták be egyesével. A költöztetők néha-néha hangosan felkurjantottak, ezzel jelezve a többinek, hogy jöhet a következő bútor. Hát, igazán szükségem volt erre a hangzavarra... Morcosan befordultam a kapun, majd miután előkerestem a kulcsaimat, kinyitottam a bejárati ajtót, és végre beléptem a házamba.

   Miután fáradtan ledobtam magamról a kabátomat és a csizmámat, a kötelezően előírt szoknyámat és blézeremet átcseréltem egy kényelmes rózsaszín-fekete Adidas melegítőre. Még télen egészen elviselhető az egyenruha, még talán kellemes is, mert azért valamennyit csak melegít a hidegben, viszont nyáron egyszerűen meg lehet főni benne, minden bajom van tőle. De ha kötelező, akkor kötelező, nem lehet mit tenni.

Karácsonyi csók ✔️/ Javítás alatt! Onde histórias criam vida. Descubra agora