Karácsonyi csók ✔️/ Javítás alatt!

10.

December 18. - Csütörtök:

Ma későn keltem fel, mint terveztem. Reggel fél 9 van. Basszus! Elfogok késni. Miközben készülődtem, állandóan a tegnap történteken járt az eszem. Katie beköltözik... Éppen a kabátomat vettem föl, amikor valaki beront a lakásomba.

- Rose! Segítened kell! - csapta be az ajtót Thomas.

- Neked is jó reggelt - mondtam, mire Tom, csak megforgatta a szemét - Miben kéne a segítségem?

- Bújtass el! Katie nem szakad le rólam, és már kezd az agyamra menni! - sóhajtottam egyet, mire megint csengettek.

- Ez ő lesz! - mondta Thomas, mire én csak megfogtam a kezét és becsuktam a szekrénybe. Az ajtóhoz sétáltam, majd megragadtam a kilincset.

- Hol van Thomas? - förmedt rám Katie.

- Neked is szia, Katie! - mondtam közömbösen.

- Hol van Thomas? - kiabált rám most már erélyesebben.

- Talán elment dolgozni? - vontam kérdőre az előttem álló, fújtató nőt.

- Nem mehetett, mert a kocsija még a felhajtón áll! - mutatott rá Thomas kocsijára.

- Talán ma az egyik munkatársa vitte el? Tudod, a cégnél szokás ilyet csinálni, mert rengeteg becsület van ott az embereknek, nem úgy, mint egyesekben - néztem mélyen a szemébe -, és ha megbocsájtasz most mennem kell - azzal rácsuktam az ajtót, majd neki dőltem az ajtónak. Hogy én mennyire nem bírom ezt a nőt...

- Hahó! Most már kiengedhetnél! - mondta a szekrény belsejéből kiabálva Tom.

- Bocsi - mondtam nevetve, majd kiengedtem - Ha nem akarjuk, hogy Katie észrevegyen, gyere a garázson át, és elviszlek a munkába. Úgyis itt van a táskád, úgyhogy mehetünk.

Éppen a garázs ajtó húzódik föl. Thomas a hátsó üléseken elterülve fekszik, hogy Katie ne is lássa távcsővel se. Kitolatok az utcára, majd amikor lefordulok a kanyarban, Tom megkönnyebbülve sóhajt fel.

- Huh... Ez húzós volt... - ült fel, majd kötötte be magát az övvel.

- Nagyon, de most, koncentráljunk a pár perc múlva kezdődő tárgyalásra - az anyós ülés mögött ülő férfi, csak bólintott, majd átnézte a papírjait.

Megérkeztünk a nagy lépcső elé. Újra itt. Együtt. Kiszálltunk, majd bementünk az épületbe.

Nagy mosollyal jöttünk ki a tárgyalóból. Még mindig nyerésre állunk a perben, felkészülés nélkül is. Beszálltunk a kocsiba. Már pár perce csak a per okozta örömről beszélünk. Úgy érzem muszáj megkérdeznem valamit.

- Tom - a mellettem ülő férfi felém fordítja a fejét - Katie tényleg beköltözött hozzád? - hosszas csend következett.

- Igen... - mondta, mire sóhajtottam egyet, majd Thomasra néztem.

- Biztos, hogy a te babád, Thomas? - kérdeztem meg újból, amire Tom csak még jobban felhúzta magát.

- Mondtam, hogy ne beszéljünk erről többet! Biztos, hogy az enyém és kész! - kiabált rám Tom. Éppen megérkeztünk a céghez. Thomas hevesen kiszállt és távozott. Én hülye! Vertem bele a fejemet a kormányba... Nem kellett volna feszegetnem ezt a témát...  Végül én is kiszálltam, majd egyenesen az irodámhoz sétáltam.

Valaki kopogott az ajtónom. George volt az.

- Cső csajszibarack! - kacsintott rám a kollégám.

- Szia George... - köszöntem vissza lehangolóan.

- Szívem, miért vagy olyan, mint akivel most etettek citromot? - kérdezte George, miközben helyet foglalt a szokásos helyén. Kiöntöttem Georgenak a szívem, majd miután befejeztem a hosszas monológom, valaki kopog. Megint.

- Gyere - mondtam, majd visszafordultam a munkámhoz.

- Ezt csináld meg, és ha kész van, hozdd vissza! - dobta le elém Thomas a papírtömeget, aminek a fele leesett a földre. Ezzel mit sem törődve visszament az irodájába.

- Látod? - néztem rá George, majd felálltam és elkezdtem összeszedni a papírokat a földről.

- Nem tudom mi ütött belé. De én nem értem... Oké, hogy idegesítő vagy - ekkor megvetően ránéztem Georgera, majd a tekintetemet visszavezettem a papírokra - ,de ez nem jelenti azt, hogy így viselkedjen veled...

- Na ez az! - álltam föl a nehéz súlyú okiratokkal a kezemben.

George már lassan egy órája ment el az irodámból. Éppen sorba rendeztem a Thomastól kapott papírokat, amikor a szemem megakadt egy levélen.

Kedves Thomas Phill!
Tájékoztatom Önt, hogy megérkezett az első ultrahang kép! E-mailben is értesítettük Önt.

Tisztelettel: Ginger Hill

A borítékban az ultrahang képe is benne volt. Ahogy megláttam a képet, egy könnycsepp folyt le az arcomon. Tehát ez tényleg Thomas gyermeke... Istenem... Kiejtettem a kezemből a borítékot, a képpel együtt. A kezembe temettem az arcom. Ideje elhinnem. Thomas apa lesz pár hónapon belül... A könnyeim még jobban utat törtek maguknak. Hirtelen valaki kopog. Add Istenem, hogy nem Thomas az.

- Nekem lejárt a munkaidőm... - George volt az. Hatalmas kő esett le a szívemről.

- Úristen! Csajszi... Jól vagy? - szaladt oda hozzám George. Nem válaszoltam. Minek? Helyette rá mutattam a földön heverő borítékra. George is elolvasta és megnézte a képet.

- Oh... Rose... - karolt át a legjobb barátom. Régen sírtam már ennyire... Nagyon régen... Kellett egy negyed óra, hogy lenyugodjak. Közben Georgeot hazaküldtem, hogy menjen nyugodtan, ha lejárt a munkaideje. Befejeztem a papírok rendezését, és a borítékot a kupac legtetejére tettem. Kicsit felfrissítettem a sminkem, mert elkenődött egy kicsit. Kész. Legalább már nem látszik, hogy sírtam. Fogtam a papír tömeget és elindultam Tom irodája felé.

A könyökömmel lenyomtam a kilincset, majd leraktam Thomas asztalára az okiratokat. Hátat fordítottam és elindultam vissza az irodámba.

Lejárt a munkaidőm. Végre. Amilyen gyorsan csak tudtam elkészültem, majd haza kocsikáztam.

Felhajtottam a feljáróra, majd bementem a házba. Bántott a dolog ami a munkahelyen történt. Tom semmit nem mondott vagy jelzett a boríték óta. Remélem este még átfog jönni elmondani nekem, hogy ne haragudjak a viselkedése miatt és, hogy ne törődjek a levéllel, mert ő engem szeret.

Vártam, vártam és vártam. Már este 9 van. Tehát Thomast pont nem érdekli, hogy elolvastam a levelet. Talán már én sem érdemlem őt... Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Mi van ma velem? Sose sírtam egy nap kétszer! KÉTSZER! Úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni. Muszáj pihennem egy ilyen nap után... De még most sem hiszem el, hogy ez történik velem. Minden olyan tökéletesen működött az életemben, amíg Thomas bele nem csöppent az én kis gyönyörű világomba... Bárcsak visszatudnám tekerni az időt... Bárcsak...