Viszonzatlan szerelem✓

𝐭𝐫𝐞𝐢𝐳𝐞

Franciaország, Párizs

"Óvatosan lépkedtünk a jeges járdán. Ahogy rohangáltak mellettünk a gyerekek egyre inkább a házak falaihoz toltak bennünket. Hüvelykujjával az én kezemet cirógatta.

Igaza lehet az idős hölgynek, mint egy szerelmes pár. Valyon mások is így látnak minket? És ha Ő is ezt látta?

- Aimee - szólalt meg hangosan a mellettem álló.

- Miért kiabálsz? - néztem fel rá hunyorogva.

- Mert nem figyeltél, már vagy ötször megszólíttotalak. Csak annyit kérdeztem, hogy nem e alszol nálunk - nyaranta sokat alszok náluk, bár akkor Ő nincs ott. Olyankor szokott a nagymamájuknál lenni.

- Nem tudom - húztam el a szám - Anyuék nem hiszem, hogy benne lennének.

- Nincsenek is otthon - mosolygott rám.

- Franc esne beléd, hogy mindent tudsz - húztam ki a kezemet a zsebéből, hogy össze tudjam kulcsolni a melleim alatt.

- Ne durcizz - ölelte át vállamat, mely elől inkább elbújtam.

Lépteimet gyorsabb fokozatra kapcsoltam ez miatt egy jó pár méter előnyt okoztam. Figyelmetlenségembe viszont elsétáltam az utcánk mellett.

- Nem fordulsz le? - futott mellém, mire én csak rákacsintottam - Nálunk alszol? - vigyorgott le rám.

- Okos - nevettem fel. Ő csak aranyos mosollyal fogott rá kezemre, ami már hiányolta a meleg mancsát.

A további utat csöndben tettük meg, csak a sétáló embereket és a ragyogó fényeket néztük.

Szeretem a karácsonyt, hisz maga a szeretet ünnepe, de mégis hiányzik az életemből valami, a szerelem. Az, hogy valakivel megosszam a gondolataim, érzéseim, hogy valakit szerethessek.

- Minden rendben? - sandított rám. Egy bólintással rendeztem el, mert félő volt, hogy újra megered a szám róla.

A nagy fehér ház elé érve, már ismerősen léptünk be a beton kerítéses épület udvarába.

- Megjöttünk - ordította el magát, de én azonnal tarkón vágtam, mire hangosan felszisszent. A konyhából egy kis motoszkálás után Juliette nézett ki.

- Oh, Drágám, de rég láttalak - ölelgetett meg, amit mosolyogva fogattam. Le se tagadhatná a fiát, mint két tojás.

- Én is örülök neked Juliette - szorongattam meg én is egy kicsit.

- Remélem nem gond, ha Aimee itt éjszakázik - varkargatta meg kínos mosollyal a tarkóját.

- Örömmel látjuk a leányzót - mondom, egy adta fia.

- Akkor mi már mennénk is - kezdett el húzni az emelet felé. Nem tűnt túl biztonságosnak sáros bakanccsal és teljesen átfagyva.

Mikor az ajtaja elé értünk, szinte berobban a szobájába, ahol azonnal az ágyra repült. Én csak vigyorogva dobtam le a cipellőm a fal mellé, majd a fogashoz lépve leküzdöttem magamról az esőkabátom és a fekete sapkám.

- Mondtam már, hogy imádom a hajad? - éreztem, hogy ujjait a hajamba vezeti. Sokszor szogta piszkálni a szálljaim, de azt még sose említette, hogy imádná őket.

- Nem - súgtam halkan, a már csöndes szobába.

- Akkor most mondom - kezét hirtelen éreztem meg derekamon, majd már csak azt éreztem, hogy a talpam nem éri a földet. Egy halk sikollyal zuhantam az ágyába, amit ő is egy apró nyögéssel díjazott.

- Csak nem fájt? - fordultam le róla, hogy mellé kerülhessek.

- Meg se éreztem - hát hogyne.

A helyett, hogy leálltam volna vele vitázni inkább magam mellé nyúltam, hogy a laptopját bekapcsolva kereshessek valami filmet.

- Csak nyugodtan - hallottam meg gúnyos hangszínét. A laptop mögé lesve, egy aranyos szempárral találkoztam, ami megmosolyogtatott.

Tovább kerestem egy film után, de végül a voksomat A hidegháború című filmen tettem le.

- Ezt már láttuk - feküdt be mellém, miközben én elindítottam a filmet.

- Valamit sose lehet megunni - mosolyogtam rá, hogy aztán fejemet mellkasára tehessem.

A film már majdnem a felénél tartott, mikor a szemhéjam egyre többször csukódott le, de aztán már nem nyílt ki. "

Nekem miért nincs olyan szerelmem, mint a filmben lévő nőnek? A nagy francia szerelmek pedig mily híresek. Hát ez alól is kivétel vagyok.

üzenem: Fáj
________________