Usuratonkachi! - Narusasu ff.

1.rész

Sasuke pov:

Hiába a nyári szünet, én még így is szokásomhoz híven egy órával az ébresztőm elött keltem. Kikeltem az ágyamból, majd neki láttam a reggeli készülődésemnek. Még volt fél órám így is az iskolába való indulásig, ezért átnéztem a bátyám szobájába, aki velem ellentétben nehezebben szokik vissza a reggeli keléshez.

Az ajtója elé érve gondolkodtam, hogy szépen keltsem fel vagy úgy, ahogy szoktam? Mivel a szüleink már rég elindultak munkába, ezért az utóbbi mellett döntöttem. A kezem ökölbe szorítottam, majd belevágtam az ajtóba egy olyat, amitől még a fal is meg remegett.

-Nii-san! Készülődj, mert elkésünk!- ordítottam az ajtó elött állva, majd vigyorogva konstantáltam, hogy a bátyám morogva küld el engem, melegebb éghajlatra.

Amíg vártam, hogy elkészüljön lementem a nappaliba olvasni.

Épp elmerültem a könyvemben, amikor a bátyámat hallottam lejönni az emeletről. Eltettem a könyvem, felkaptam egy füzetet meg egy tollat és vártam mikor ér le.

Kómás fejét látva egy kisebb káröröm lett úrrá rajtam, sőt még hangosan fel is nevettem volna, ha a Itachi nem nézett volna rám úgy, mint aki mindjárt kinyír engem. Azért nem lenne jó a gimi első napján kinyiffanni.

-Ha még egyszer így mersz kelteni kint alszol egy hétig.- mondta fenyegően Ita, de mindketten tudjuk, hogy ezzel nem ijeszt meg engem. Meg amúgy is, ha nem kelteném minden nap elkésne.

Miután eltette a reggelijét, felkapta a kocsi kulcsát és indultunk is az autója felé, amit tavaly a jogsija mellé kapott.

Beszálltam az anyós ülésre, majd beindította a járgányt és már indultunk is. Út közben csak bámultam ki az ablakon és néztem a mellettünk elsuhanó házak tömkelegét. Szerettem, ha csend és nyugodság volt körülöttem, bár az iskolában ezt a fajta meghittséget elég kevésszer érezheti az ember. Főleg ha Uchiha.

Hát igen a legtöbb ember bunkónak és egy utolsó parasztnak tart minket. De mit tehetnénk, ha a körülöttünk lévő emberek, mind szánalmasan a kegyeinkbe akarnak járni? Kössz, én nem kérek az ilyen emberekből. Persze, ha meg egyenesen leszarjuk a
,, kedvességüket" máris mindenki megvetően beszél rólunk a hátunk mögött. Mert persze, annyi nincs senkiben, hogy elöttünk vállalja fel a véleményét. Pont ezért, olyan szánalmasak egytől egyig.

Jó persze vannak kivételek. Hogy pontosítsak inkább egy család. Az Uzumakik világ életükbe versengeni akartak az Uchihákkal és persze nem esett nehezükre az se, hogy elküdjenek minket a francba. Egy igazi irritáló család, aki élni sem tudna a velünk való versengés nélkül.

Idő közben a bátyám beállt a suli parkolójában és várakozva nézett rám, ami nála annyit jelentett, hogy megérkeztünk szállj ki a kocsimból te kis szaros.

Még oda szóltam neki nevetve, hogy legyen szép napja, mire szerintem már ott tartott, hogy felképel. Jól szoktam szórakozni a reggeli kisebb nagyobb idegrohamjain, bár ő már kevésbé.

Ahogy feltekintettem az előttem tornyosuló kerítésre a bátyám cseszegetése által nyújtott jó kedv, ahogy jött úgy el is tűnt. A szokásos
,, leszarok mindent és mindenkit" fejemmel léptem be az iskola védelmére szolgáló börtön szerű kerítés kapuin.

Amit először észrevettem, egy szép, gondozott kert volt, illetve egy kisebb füves rész, gondolom a szünetekben ide jönnek ki a diákok dumálni vagy akármi mást csinálni, ami engem egy kicsit sem érdekel.

Utána a főépületet vettem alaposabban szemügyre. Elegáns, de nem olyan őskori, háromszintes iskola volt. Szépen lefestett barack színű falak és különböző plakátok díszítették.

Átszeltem az iskola és közöttem lévő kb. 5 méteres távolságot, majd szabályosan belöktem az elöttem lévő kétszárnyú ajtó egyik felét.

Egy tágas aula tárult elém, ahol özönlöttek az emberek. De szó szerint, rengetegen voltak. Amikor beléptem csak páran kapták rám a tekintetüket. Végig mértek majd elfordultak. Persze hisz még nem tudhatják, hogy Uchiha vagyok. Amúgy még így is, hogy rengetegen voltak egy egész szép helyiség volt.

Hirtelen a teremben lévők háromnegyede felém fordult, kíváncsi tekintettel. Én csak unott képet vágva néztem fel a bátyámra. Ki más is lehetne? Mondhatni Shisui-niisan után, ő az iskola legfélelmetesebb embere. Persze valójában csak egy lusta dög, aki az anime nézésen kívül mást nem is csinál. Csak, hát ugye a pletykák lefestik róla a valótlant. De, ahogy elnézem nem igazán zavarja.

Kérdőn vontam fel a szemöldököm, mivel elég egyértelmű, hogy valamit szeretne.

-Ezt a kocsiban hagytad.- nyomta a kezembe a füzetemet, majd átvágott az engem és őt vizslató kíváncsi szempárok tömegén.

Mivel nem láttam értelmét tovább az ajtóban állni, mint egy oszlop, ezért elindultam megkeresni a tantermemet.

Az aula közepén álló diákcsoportot balról megkerülve mentem az osztály listák felé. Igyekeztem gyorsan megkeresni azt, hogy melyik terembe vagyok beosztva.

Uchiha Sasuke: 9.a
203-as terem.

Indultam volna tovább, de valami megragadta a tekintetem.

Közvetlen a nevem alatt szerepelt annak az embernek a neve, akivel a lehető legkevésbé akartam volna, nemhogy egy osztályba, de még egy iskolába sem kerülni.

Elfogadva a sorsom egy sóhaj kíséretében indultam meg az emeletre, amerre sejtettem az osztályt.

A második emeleten egy tábla mutatta, hogy jobbra vannak a termek 212-200-ig. Minden ajtón jól láthatóan fel volt tüntetve, melyik teremhez a bejárat illetve, hogy mi található az adott teremben.

Elhaladtam egy kémia, fizika szaktanterem elött, majd megálltam a 203-as terem mellett. Egy minimális idegesség lett úrrá rajtam, de ezt elég gyorsan leküzdöttem, majd a terembe benyitva örömmel vettem észre, hogy rajtam kívül csak három diák tartózkodik itt.

Intettem nekik, mire csak felém fordulva biccentettek és vissza is tértek a dolgukhoz. Elfoglaltam egy szimpatikus helyet hátul az ablak mellett.

Amíg vártam, hogy kezdődjön a szokásos évnyitó, majd az egész éves tanmenet átrágása, addig körbenéztem a teremben. A tanterem elejében egy hatalmas tábla foglalt helyet, elötte egy magaslaton lévő tanári asztal. Felette egy projektor. Ezek elött lépcsőzetesen helyezkedtek el a padok, mivel fent ültem tökéletes rálátásom volt mindenre.

Míg szemléltem a termet, egyre többen kezdtek jönni. Egy pár embert ismertem, de azért nem mindenkit. Hirtelen egy hangos társaság közeledett, akiknek a hangjuk, már a folyosóról is behallatszódott. És persze, hogy annak a démonnak is közöttük kellett lennie. És persze, hogy ő volt a leghangosabb. Már most migrént kapok az irritáló hangjától. És már nyílik is az ajtó, mire megpillantom a szőke hajkoronát, majd ahogy ő is észre vesz engem belenézek a tányér méretűre nőtt szemeibe és félmosolyra húzom ajkaimat. Már megérte, ezért bejönni. Az az idegesség a szemében, komolyan üdítően hát rám.
Majd a kis róka feleszmélve a sokkból, összehúzott szemekkel nézett fel rám.

-Mit keresel itt Sasuke?- kérdezte sziszegve a lehető legtöbb idegességgel a hangjában.

-Azért ennyire nem kellett volna hiányolnod Naruto.- mondtam a szokásos félmosolyommal, ami mégjobban fel idegesítette őt.