Szörnyek Játéka

8. Fejezet

Kell ehhez szerencse?

Próbáltam az utolsó falatokat is kényelmesen enni, de túlságosan zavart, hogy van társaságom, így elég hamar befaltam, majd megtöröltem a számat. Ekkor jutott eszembe, hogy talán mégis beszélt velük a nyelvtanulásról, és akad ember, aki segít.

- Egy aranyért megtanítom a nyelvet! - tette össze a kezét, mire felvontam a szemöldökömet. Ittam egy kortyot, igazából a pénz nem számított, hiszen a szörnyek elég sokat értek. Gondolom ezt tudta, hiszen elég magas árat kért érte. Elmosolyodtam.

- Két nap alatt megtudod csinálni? - kérdeztem a lehetetlent. Bár én könnyen tanultam, de ha egyszerűen nem tud jól tanítani, nem fog menni nekem se. Megakartam érteni a tündéreket, ámbár a hétből márcsak két nap volt.

- Két nap? - kérdezett vissza, miközben hüvelyk és mutatóujja közé szorította állát, és a plafont bámulta. Elvigyorodott, majd bólintott. - Másfél nap bőven elég! Biccentettem.

- De csak a végén fizetek, és ha tényleg sikerül, a dupláját kapod! - egyeztem bele, mire megköszönte, és mondta, hogy még haza kell rohannia pár dologért, de majd este jön, és elkezdjük a tanulást. Elfogadtam, majd mondtam mellékesen, hogy akkor már az ételért is fizetnék. Kuncogva fölágaskodott, és a sráchoz ment, mutatott felém, és beszélt. Pár perccel később már fizethettem, és mentem föl a szobámba. Már nyugovóra készült a Nap is, ahogyan a szörnyek is. A térképet vettem elő. Még mindig ugyanannyian voltunk a városban, viszont egy pötty már közeledett az erdőből ide. Reménykedtem, hogy nem az izomagyú az, de meg voltam győződve róla, hogy ő. Elhúztam a számat, két nap múlva visszatérünk a valóságba, ott leakarok ellenőrizni egy dolgot, addig muszáj lesz rejtőzködnöm, vagy nem is tudom. Megnéztem a ruhákat, de még mindig vizesek voltak. Így hát az ablakba ültem, kinéztem és figyeltem a környéket, miközben a térkép az ágyon volt, és nyitva. Vajon be lehetne rajta állítani, hogyha bármilyen szörny vagy játékos a közelbe kerül, jelezzen valahogyan? Mivel a valóságból hozott tárgy, így ha itt nem is, abban a pár órában megtudtam nézni. Próbáltam emlékezni, mégis mikor is jutottam be, de egyszerűen nem emlékeztem. Megvontam a vállam, és fölálltam, mikor kopogtak. A térképen csak egy fehér pöttyöt jelzett, így gondolva, hogy tudja mi vagyok, így nem kapcsoltam ki, és beengedtem. Az első dolga volt miután letett pár könyvet és füzetet az asztalra, hogy a térképet bámulta.

- Nyugodtan - mosolyogtam rá, még mielőtt bármit is kérdezhetett volna. Egyből kapott az alkalmon, először átsuhant a keze a hologramon, majd fölemelte a készüléket. Elmagyaráztam neki hogyan működik, és ő egyből tudta is használni. Bezzeg Ada, ő neki alig akart megmozdulni, gondoltam magamban kárörvendően. Miközben ő szétnézett a térképen, én a könyveket nyitottam ki. Csupa idegen betűk, szavak és mondatok. Mikor nagy nehezen letette a lány, rám nézett.

- Be se mutatkoztunk még! Én Emma vagyok, és mellesleg tanárnak készülök! - kuncogott föl, mire én is bemutatkoztam, és azt feleltem, hogy 'én meg egy tanárt keresek'. Úgy éreztem, hogyha ezzel a személlyel találkoznék a valóságban, sose beszélnénk, legalább is én nem akarnék beszélni vele. Viszont itt ahogyan beszélgettünk, jól éreztem magamat. Végül neki kezdtünk. Első pár órában a betűket tanultam, hogyan kell használni őket, hogyan olvadnak össze, ha jelentés változtatás következik be. Elég érdekes nyelv volt, mégis könnyen tanulható. Egész egyszerűen magyarázta, és egész egyszerűen tanultam meg. Négy óra után már az egyszerű kifejezéseket is értettem. Lehet a valóságban tovább tartott volna a tanulás, de úgy tűnt a karakterem könnyen és gyorsan fejlődött. Késő éjszaka volt, mikor azt kérte, fejezzük be, mert nem bírja kinyitni a szemét. Mivel holnap szabadnapja lesz, így korán reggel visszajönne. Belementem. A térképre pillantva viszont rosszat éreztem, ezért felajánlottam, hogy hazakísérem. Elfogadta, nem szeretett egyedül kint lenni későn. Gyorsan fölkaptam a GPS-t meg a fegyveremet, és bezártam magunk után az ajtót.