Szörnyek Játéka

13. Fejezet

Változás

Az eget bámultam, miután elmentek. Nagyot sóhajtottam. Hirtelen jött fordulat volt még tőlem is, hogy kirángattam a Hercegnőt, ráadásul még csak részt se kellett vennem a Viadalon. Ennél többet nem is kívánhattam. Ráadásul a Szörny követelését is teljesítettem, tehán nem én lettem a szolgája, hanem ő az enyém, bár szabad lelke miatt nagyon sok hasznát nem fogom venni, de lényegtelen is az egész. Egy vállrándítással ültem le a legközelebbi faágra, és lógattam a lábamat, miközben azon gondolkodtam, mégis hanyadik napot töltöttem éppen itt, de egyszerűen elvesztettem az időérzékemet. Elkezdtek remegni a kezeim, ahogyan eszembe jutott Fred arca mikor szíven szúrtam. A tenyeremet bámultam, de csak az elégedett mosolya volt előttem. Összedörzsöltem tenyereimet, és inkább próbáltam a bőrömből parázst csiszolni, hogy legalább más problémám legyen. A mellkasom fájni kezdett, és úgy éreztem kiszorul minden cseppnyi levegő is belőlem. Összehúztam magam, mindent abbahagytam, és próbáltam elfelejteni a dolgot. Nem ment. Aztán a kezeimen furcsa mélybordó színű minták jelentek meg. Először csak egy aprócska pötty volt a csuklómon, majd szerteágazódott és mint egy inda hajthatatlanul növekedett. Leakartam kaparni, de csak nőtt tovább és tovább. Nem volt fájdalmas, de megnyugtató se igazán. Végül az egész testemet betakarták az indaféleségek, majd halványan világítani kezdett, végül beleívódott a bőrömbe. Összevontam a szemöldökömet, és próbáltam rájönni mégis mi lehetett ez, de nem igazán jutott eszembe bármi logikus magyarázat. Kirázott a hideg is. Inkább próbáltam elfelejteni ezt az apróságot, hiszen semmi se változott bennem, se rajtam, csupán egy különös érzést hordozott magával. Így inkább feljebb ugráltam az ágakon egészen a legmagasabbik ágig, és leguggoltam rá. Közben a szél erősen fújt, a Napot pár gomolygó felhő kitakarta, és esővel fenyegetett mindent. Folyamatosan rossz érzés kerített hatalmába, amiből képtelenségnek tűnt kijutni. Előhalásztam a térképet, miközben megkapaszkodtam a lábam mellett, mivel túl erős volt a szél. Szörnyek közeledtek, és többjük távolodott el. A narancssárga pontom zöld színre váltott. Nem tudtam mit jelenthetett ez, de nem is foglalkoztam vele. A szörnyek nagy része a vihar elől menekült, ami a Napfényt is eltűntette. Megnéztem merre lesz a következő szint, és már lassan természetesnek véltem, hogy a vihar felé volt. Meg se tudtam rajta lepődni, csupán eltettem a GPS-t, és kardomat ellenőriztem milyen állapotban volt. Meglepődtem, majd elmosolyodtam. Remekül nézett ki, majdhogynem úgy, mint mikor hozzám került. Kiomlott hajamat a fejem tetejére fogtam lófarokba, és végre nagyot lélegezhettem, hiszen a szél össze-vissza tépte, és legtöbbször az arcomba. Fáradt voltam, semmit se aludtam, ráadásul nem rég öltem meg valakit, de még pislogni sincs időm, gondoltam magamban miközben izgatottan néztem farkasszemet a viharral. A kabátot is magamra terítettem, hiába tudtam, hogy nagyrészben útban lesz, de legalább melegen tartott. Lejjebb nézve megpillantottam a szörnyek hadát, akik menekültek a vihartól. Mennydörgés, és villám cikázás kerített körbe, alattam meg se álltak, csak előre figyeltek.

- Nem a vihar elől menekülnek - gondolkodtam hangosan, ahogyan ráncolni kezdtem homlokomat. Felemelkedtem, és próbáltam átlátni az eső sűrű ködén, ám csak árnyékot véltem felfedezni. Egy hatalmas árnyékot. Még a vérem is elhalt az ereimben, ahogyan felmértem a bestiának méretét. Nem láttam még tisztán micsoda is az, ám hatalmasabb volt, mint a hegyek, amik körül vették a völgyet, és feje elveszett a sötétség felhőiben. Nyeltem egyet. Őt a térkép egyáltalán nem jelezte, és valamiért nincs is már kedvem a szint emeléshez, tűnődtem el, ám mégse mozdultam. Alig tudtam nyitva tartani a szemeimet, mivel az eső már elért, és olyan erősséggel csapott, hogy fájdalmas volt akárhol ért is. Nem egyszer a szemeimbe. Mikor már alig maradt alattam szörny, és a földrengés is alábhagyott, amit mellesleg ők okoztak, csak előre léptem, és a föld felé zuhantam. Néha egy-egy ágba belekapaszkodtam, hogy lelassítson, míg végül guggolva érkeztem meg a sáros földre. Elhúztam a számat, ám ezzel most nem tudtam foglalkozni. Több szörny is nekem ment, de nem foglalkoztam velem, hanem menekültek. Csak remélni mertem, hogy békén hagy a fenevad, és eltudok alatta surranni.