Pokoli szerelem

Összezavarodva

-Oké, szóval. Te mégis ki vagy? Az én nevem pedig nem Theisz, Karen vagyok! Felőlem kitalálhattok akármilyen történeteket, én akkor is a Földön születtem és éltem. Ezt fogd fel te is meg az a seggfej ördög is!-kiabáltam kiborulva.
Amenaren csak mosolygott a hallottakon, majd egy előbb még ott sem lévő asztalra mutatott.
-Ülj le kérlek és mesélek neked.-mondta színtelen hangon, miközben mosolygott.
Ez valami bábu? Miért ilyen fura ez az ember?
Odamentem az asztalhoz és leültem. Az asztalon egy piros terítő volt, sakk figurák mintáival. Mindigis imádtam a sakkot, anyám tanított meg rá. Azon kevés dolgok közé tartozik, amiket bármikor szívesen csináltunk együtt.
-Nem drága Theisz, vagy ha szeretnéd, egy ideig még Karen, nem vagyok bábu. Én egy ősi démon vagyok, akit azért hoztak létre, hogy Brad távollétében megbüntessem helyette a szörnyetegeket. És igen, hallom a gondolataidat, mert valamiért túlságosan is emberré váltál az alatt a röpke 17 év alatt. Régebben sajnos erre nem volt lehetőségem.-fejezte be a monológját.
  Nem tudom mihez kezdjek. Túl sok ez nekem. Olyan mint egy álom, ami nem elég rossz egy rémálomhoz, de túlságosan rossz egy jóhoz. Összeszedtem magam, belenéztem Amenaren szemébe és gondolkodtam, vajon mit kellene először kérdeznem. Rengeteg dolog új itt nekem, elkezdtem elhinni a 'pokolban születtem' dolgot, bár még így is kérdéses nagyon sok minden, de végül a szívem döntött helyettem és feltettem az első kérdést.
-Az édesanyám jól van? Kérlek, mondd el, hogy mi történt vele. Tudom, megígértétek és 'az ördöggel kötött alku őszinte'-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe-de szeretnék megbizonyosodni róla, hogy amit tettem nem volt felesleges.
-Sejtettem, hogy ez lesz az első kérdésed, de sajnos erre nem adhatok választ, ugyanis nem tudom. A földiekről csak Brad távollétében tájékozódhatok. Kérdezz mást, Karen.-Amenaren tekintete sajnálkozóvá vált.
-Elmehetek? Szeretnék gondolkodni mindenen, amit hallottam és láttam.-kérdeztem.
Az ősi démon, aki egy teljesen átlagos 30-as férfinak néz ki, felállt, rám mosolygott majd eltűnt.
A fejembe rengeteg gondolat özönlött, annak a fele azért sikított, amiért voltam olyan barom, és nem kérdeztem semmit, a másik fele pedig azért, amiért túl sok mindent tudok.
Az asztaltól felállva elindultam. Kimentem a hatalmas ónix ajtón, és mivel féltem az ismeretlentől, ahhoz a szobához vettem az irányt, amiben felébredtem. Túl sok minden járt a fejemben. A szobámba vezető úton eszembe jutott anyám, aki mostanra már biztosan tud a halálomról, és a miatta való aggodalmam. Észre sem vettem de én, a nem éppen érzelmes lány elkezdtem sírni. Odaértem a szobához, és azonnal berontottam rajta.
-Mit keresel itt?-kiabált rám Brad, aki ott ült a hatalmas kék ágy szélén-Neked még most biztosan Amenarennel kellene lenned és megtudni mindent arról, hogy mi vár rád itt. Ráadásul még le is öntötted az arcod vízzel Szerencsétlen. Mit tett veled az emberi lét?-mondta mindezt hatalmas undorral a hangjában.
-Azért jöttem ide, mert ez volt az egyetlen hely, amit már láttam és tudtam, hogy hol van, egyébként nem leöntöttem magam hanem sírok, nem látod? Vagy a démoni és ördögi lények azt sem szoktak? -kérdeztem maró gúnnyal.
Brad elkezdett nevetni. Szarkasztikusan, persze.
-Nem, és neked sem szabadott volna ugyanis te is az vagy, mint már tudod, ráadásul téged én teremtettelek, és ezzel egyedül vagy.-váltott teljesen komolyra.-Tudom hogy nem emlékszel semmire, talán nem is fogsz soha, de vissza fogom szerezni az igazi Theiszt bármi áron, és ez az érzelgős nyálgép, az nem Theisz.