Pokoli szerelem

2. Fejezet Leckék

-Mióta vagyok itt?-kérdeztem Amenarent az első tanítás közben. Éppen egy küzdő teremben voltunk, amit akár emberinek is lehetett volna mondani, ha az ablakon kinézve nem a pokol városa tárulna elénk.
-3 emberi napja, de itt teljesen máshogy telik az idő.-válaszolta, miközben nyújtó gyakorlatokat végeztetett velem-Mi csak akkor alszunk, amikor Bradtől kapunk ambróziát, ami nagyon nagyon ritkán van és nem számolunk napokat.
Akkor mégis minek vannak ágyak minden szobában? Biztos hülyeség ezen gondolkozni de, nem igazán értettem. Bejártam a legtöbb szobát egy sajátot keresve, az összes üres volt mégis volt mindegyikben ágy.
Amenaren ismételten hallhatta a gondolataimat, ugyanis tőle szokatlan módon kacéran rám mosolygott;
-Amint Bradet nem idegesíted halálra és visszaszoksz az itteni élethez biztosan megmutatja miért vannak azok az ágyak.
-Miről is van szó?-hallottam a hátam mögül az ördög hangját.
Megfordultam és láttam ahogyan Brad félmeztelen lépett be a terembe boksz kesztyűkkel a kezében. Amenarenre nézett aki felvette a szokásos érzelem mentes álarcát.
-Ó, csak éppen azt kérdezte Karen, hogy ha nem alszunk, akkor mégis mire használhatóak az ágyak.
Hangosan nevetett. Utáltam, hogy ennyire jól szórakozik, miközben az én arcom már a piros legélénkebb árnyalatát is felvette. Szívesen letörölném a képéről azt a kibaszott vigyort, bármennyire is jól áll neki.
-Éppen azért jöttem Theisz, hogy megpróbáld.-kacsintott rám-Mindig én vagyok az első, akivel a démonoknak meg kell küzdeniük. Igaz, neked ez nem az első, viszont mivel semmire sem emlékszel Amenarennel úgy döntöttünk jót tenne az emlékeid visszaszerzésében, ha átéled a legelejétől a démonná válást.
Az egyik pár kesztyűt a kezembe dobta majd közelebb jött. A szívem azonnal hevesebben kezdett dobogni, amikor a fülemhez hajolt.
-Szóval jól áll a vigyor, kicsi démon?-súgta nekem-Nézzük meg le tudod-e törölni, ha már annyira szeretnéd.
Elsétált mellettem és egy szőnyegre ment. Gyűlőltem amit csinált velem. Sikerült elérnie, hogy kínos helyzetbe hozhasson. Tényleg meg akartam mutatni neki, hogy nem vagyok félénk vagy ijedős. Én is zavarba akartam hozni. Nézzük sikerül-e. Mielőtt a szőnyegre sétáltam levettem a rajtam lévő ruhákat, és figyeltem a reakcióját. Rám pillantott amikor már csak fehérnemű volt rajtam de egy gúnyos mosolyon kívül semmit sem értem el nála. Rendben, akkor küzdjünk. Felvettem a kesztyűket és hagytam, hogy az indulat eluralkodjon rajtam. Figyelmeztetés nélkül neki támadtam, remélve, hogy a meglepetés ereje miatt sikerül bevinnem pár ütést, de túlságosan gyors volt és az első találatom után kirúgta alólam a lábam és a földre zuhantam. Nem, ezt nem. Elvesztettem az édesanyámat, semmit sem mondd el nekem róla, és még folyamatosan meg is bánt. Felpattantam a földről. Túl magas, nem fogom tudni messziről megütni, mert hamarabb fog eltaláni. Közel kell mennem. Arcomat védve közelebb ugrottam és ütöttem. Egy pillanat múlva éreztem, ahogyan az arcomba csapódik az ökle. Az adrenalin megszállt és erőre kaptam. Tudtam, hogy fájnia kellene az ütésnek nagyon, de nem éreztem. Újból támadtam, de ez most más volt. Mintha nem is én irányítottam volna a testem. Ütöttem és rúgtam egy profi harcművész rutinjával és erejével. Többször is sikeresen eltaláltam, de sajnos nem elégszer. Rengeteg ütést kaptam, a lábát még csak használnia sem kellett. Aztán mikor már az újúlt erőm is elfogyott összeestem. Vesztettem.
-Mennyi lett Amenaren?-kérdezte Mr.Faszfej miközben végig engem nézett. Még csak el sem fáradt, pedig úgy éreztem nem volt teljesen egyoldalú a verekedésünk..
-Majdnem egy perc. Nagyon sokat rontottál Karen..-emelte rám a tekintetét a démon-Régen majdnem 4 perc volt mire feladtad, és sokszor csak azért mert túl sok helyen sebesültél meg. Most még csak nem is vérzel.
Magamra néztem. Az adrenalin hatását már nem éreztem, mégsem éreztem fájdalmat. Ez meg mégis hogy lehet? Biztosra vettem, hogy tiszta lila lesz mindenem, amikor elkezdtünk verekedni. Viszont egy sérülés sincs a testemen. Valami nedves folyik az arcomon. Kiborultam, ismét. Sok nekem ez a világ, és nem értem mik történnek velem. Szégyenkezve lehajtottam a fejem és remegve ültem felhúzott lábakkal a padlón a könnyeimet takarva. Hallottam ahogy a szőnyeg másik oldaláról Brad közeledik felém. Nem adhatok neki még egy okot a kigúnyolásomra. Letöröltem a könnyeimet, remélve, hogy nem vették észre, viszont felállni továbbra sem tudtam. Ahogyan ránézni a fekete szempárra sem, ami valószínűleg lenézően bámul most engem. Éreztem ahogyan egy kar fonódik a testem köré és megemel. Nem akartam kinyitni a szememet, de a büszkeségemet legyőzte a kíváncsiságom. Felnéztem az ördög arcára, aki éppen mereven bámult előre, és a tekintetében az undor helyett, amire számítottam védelmezést láttam megcsillanni. Egész végig amíg cipelt rám sem nézett, így lehetőségem adódott bámulni az arcát. Bármennyire is nem akartam tudomásul venni, nagyon jól nézett ki. Tudom, hogy sohasem akarna engem, és mivel a gyűlöletem és a büszkeségem uralkodik felettem így én sem őt, de nem tudtam nem észre venni mennyire vonzó.
-Abba hagyhatnád a vizslatásom, ha már végig cipelem a segged az ágyamig, és a gondolataidat is elfolythatnád, ugyanis bár már zavarosan, de még mindig hallom.-mondta anélkül, hogy rám nézne. Hogy lehet mindig ennyire bunkó, és hogy érti azt hogy az ágyáig?
-Mi lenne ha letennél, és hagynád, hogy én cipeljem a seggem a szobámig?-kérdeztem, szándékosan kiemelve a szobámig szót. Nem akartam oda menni hozzá, és nemrég találtam egy szobát amit használhattam, tele mindennel amire szükségem lehetne.
-Túlságosan kimerültél ahhoz, hogy tudd egyáltalán, hol van az a szoba, amit tudni szeretnék, hogy honnan szereztél, mert én nem adtam neked egyet sem és itt minden az enyém.-mordult fel. Tetszik mikor sikerül bosszantanom.
-Kivételesen igazad van, így elfogadom hogy a te szobádba viszel feltéve, hogy te elmész onnan. A szobát pedig csak találtam, és mivel fel volt szerelve a méretemből ruhákkal és mindennel amire szükségem lenne kisajátítottam. Mégis mit hittél mit csináltam, vagy hol voltam az elmúlt időben?-nevettem fel.-Valamivel el kellett foglalni magam.
-Úgy gondoltam, hogy Amenarennel dolgoztok az emlékeid visszaszerzésén. Túlzottan sokat gondolsz itt magadról, Amenaren pedig szabadon engedett már másodjára úgyhogy vele lesz egy-két elintézendő dolgom. Ne merj még egyszer bármit is csinálni itt az engedélyem nélkül, különben nagyon rosszul jársz.- a hangja elég vészjósló volt ahhoz, hogy mosolyogni se legyen kedvem és komolyan vegyem amit mondott. Szerencsére nem kellett válaszolnom, mert a szobája elé érkeztünk. Belökte az ajtót miközben még mindig a kezében tartott, bevitt és letett az ágyra.
-Ami pedig a beszólásodat illeti, hogy csak akkor jössz, ha én elmegyek, ne is álmodj róla. Ez neked nem választási lehetőség volt. Hoztalak, megitatlak ambróziával hogy elaludj, én pedig végig melletted fogok feküdni.
Elővett egy kis üvegcsét, amiben ezek szerint az Amenaren által emlegetett ambrózia volt és oda nyújtotta nekem. Elég egyértelművé tette, hogy nem érné meg vitatkoznom így elvettem és kiittam a tartalmát. Azonnal álomba merültem.