A lakótárs

8. rész

A nap hátralévő része viszonylag nyugalmasan telt. Laura rábeszélte Danit, hogy feküdjön le aludni, majd rendbetette a csatatérré vált nappalit. Miután visszaállította a helyiséget az eredeti állapotába, a táskája mélyéről tollat és papírt halászott elő, hogy távozása előtt üzenetet hagyjon a jövőbeli lakótársának.

Dani másnap délelőtt tíz óra körül ébredt fel. Kínzó fejfájás gyötörte, amit nem meglepő módon a másnapossága okozott. Gyakran előfordult vele ilyesmi, de ilyen durván még nem ütötte ki magát az elmúlt fél évben.

Nagynehezen erőt vett magán, és kikászálódott az ágyból. Ekkor tudatosult benne, hogy utcai ruhában van. Okés... Szóval a tegnapi napja annyira borzalmas sikerült, hogy még a fürdőig sem jutott el.
Az emlékezőképessége megsínylette a sok piát, ugyanis képtelen volt felidézni, mi történt vele korábban. Egyedül annyi maradt meg neki, hogy Laura a semmiből megjelent, de a többi dolog már igen homályosnak bizonyult.
Lassan kezdett úrrá lenni rajta a pánik. Fogalma sem volt róla, mi zajlott le közöttük. Mi van, ha valami olyat csinált, amivel megbántotta a lányt? Őszintén imádkozott azért, hogy ne így legyen. Laura volt az utolsó ember a földön, akinek rosszat akart volna.
A konyhába érve elővett a szekrényből egy üvegpoharat, majd megnyitotta a csapot, és teletöltötte vízzel. Egyből lehúzta az egészet, hátha segít valamit az állapotán, de igazából nem sokat ért. Két kezével a pultnak támaszkodva, lehajtott fejjel próbálta meg összeszedni magát. Amikor újra kiegyenesedett, észrevette az asztalon lévő színes cetlit. Gondolkodás nélkül megindult felé.

"Kedves jó ember!

Remélem sikerült kipihenned magad és már sokkal jobban vagy. A régi lakásomban össze kell pakoljak még pár holmit, de holnap délután már szeretnék beköltözni. Hamarosan látjuk egymást!

Laura"

Dani szívéről hatalmas kő esett le. Ezek szerint még totál részegen is volt annyi lélekjelenléte, hogy ne csináljon égbekiáltó hülyeséget. Ám az is megfordult a fejében, talán a lány túlságosan elnéző. Muszáj volt kiderítenie, mi zajlott le tegnap.

A kis Annával történtek óta, ez volt az első alkalom, hogy Dani teljesen józanul hagyta el a házat. Útja egyenesen Laura munkahelyére vezetett. Még szerencse, hogy az első találkozásuk idején nem volt annyira berúgva. Máskülönben, ez az információ is elveszett volna a semmiben.

Érkezése után szembesült vele, hogy a szerkesztőség sokkal nagyobb, mint ahogyan azt ő elképzelte. Egy hatalmas épület volt, Isten tudja mennyi ablakkal, így Laura felkutatása nem bizonyult egyszerü feladatnak. Azt viszont tudta, ha meg sem próbálja, nem is jut semmire. Lesz ami lesz alapon, leszólította az első embert, aki kilépett az ajtón.
Egy csinos, harmincas évei végén járó nő volt, hosszú fekete hajjal, és fáradt szemekkel. Úgy tűnt ő sem aludt sokat mostanában.
- Szia! - köszönt rá Dani, ami a nőt igencsak meglepte - Ne haragudj, hogy így rádrontok, de egy ismerőset keresem, aki itt dolgozik. A neve Szigeti Laura.
- Odabent van - hangzott el a válasz - Hívjam ki?
Dani nem győzött hálálkodni a nőnek, aki visszatipegett az épületbe, hogy előkerítse neki a lányt.

Laura az asztalánál ült, és elmerülve szerkesztgette a tegnap megírt cikket. Feltűnően sok hiba volt benne, ami elsősorban annak köszönhető, hogy este kilenckor állt neki. Szerencsére más feladata nem volt, a főnöke pedig a mai naptól a szokásos tavaszi nyaralását tölti, így senki nem loholt a nyakában. A saját tempójában dolgozhatott. Annyira átszellemült a munkája végzése közben, hogy észre sem vette, Annamari közeledik felé.
- Nem is mondtad, hogy lecserélted Kornélt! - szólította meg a nő, huncut mosollyal az arcán.
- Mi? - Laura azonnal felkapta a fejét. Oké, hogy a Kornéllal való kapcsolata nem volt mindent elsöprő szerelem, de ennek ellenére működött, így semmiképpen nem akart véget vetni neki. Legalábbis egyelőre. - Miről beszélsz?
- Egy helyes pasi vár téged az utcán. Megkért, hogy szóljak neked - hangzott el a válasz.
- Biztos, hogy engem keres? - kérdezett vissza hitetlenkedve Laura. Fogalma sem volt róla, ki lehet a titokzatos látogató.
- Nem ismerek itt mást, akit Szigeti Laurának hívnának.
A lány felpattant az asztalától, majd végigsuhant a folyosón, egyenesen a kijáratig. Az utcára lépve alaposan körbenézett, először jobbra, aztán balra, de ismerős arcot sehol nem vélt felfedezni. Már kezdte azt hinni, valaki a bolondját járatja vele, amikor az utca túloldalán megpillantotta Danit.