Hét kulcs őrzői 2.

14.rész

Hátra léptem pár lépést hogy a többiek is oda tudjanak menni. Már nem volt teljesen csend a szobába. Valaki megsimogatott hátulról, hátra fordultam és Alíz anyukája állt mellettem.
-Az az igazság amit a lányok meg tudnak hogy én vagyok a vezető?-kérdeztem a homlokomat ráncolva hallkan.
-Igen és bocsánatot kérek a lányom nevébe is hogy cserben hagyott, de majd valószínűleg ő is fog.-mondta Alíz anyukája miközben végigsimította a barna hajamon a kezét
-És ettől miért változtatnák meg a gondolkodás módjuk?-kérdeztem és még mindig nem értettem, hogy mit mondtak anyáék
-Meg fog hidd el.-mondta Alíz anyja. Ekkor már elég nagy zaj volt a szobába mindenki boldog volt és Adélával beszélgetett. Át gyalogoltam a szoba másik sarkába.
-Lejla te csodálatosan erős és tehetséges vagy, én meg csodálatosan hülye és önfejű.-mondta nekem Sarlott miközben maga elé nézett és a fejét csóválta. Sarlott szemébe könnyek gyűltek, de mielőtt elkezdett volna sírni megöleltem.
-Semmi baj.-mondtam és mosolyogtam Sarlottra
-De.-mondta halkan Sarlott és már a lábát néztem. Nem szóltam semmit csak megsimogattam a vállát megsimogattam. Éreztem Sarlott hangján hogy maga alatt van, tudtam, hogy az bizonyos igazság miatt de nem sejtettem hogy mit érezhetnek Sarlott és a őrző.
-Lea.-mondta Adéla aki még mindig az ágyunk ült.
-Köszönöm és bocsánat. Tényleg csak te érdemelsz több erőt mint amennyi nekünk van. Sajnálom, hogy a saját igazán után mentem anélkül, hogy a te érveidet is figyelembe vettem volna.-mondta Adéla szégyellve magát.
Háromnegyed nyolc volt mikor kimentünk Adéláék házából, miután a többiek meggyőzték Adéla anyját hogy hagy aludtunk mind a heten a telken. Mikor utolsónak készültem kimenni a szobából Adéla anyja megfogta a kezemet.
-Köszönöm!-mondta Adéla anyja mosolyogva
-És húsz évesen mi is ilyen önfejűek voltunk és anyukád mentett meg minket, csak kicsit másképp. De erről leginkább az anyukád tudna mesélni.-mondta Adéla anyja megfogta a kezemet
-Ja.-mondta hallkan és Adéla anyukája észrevette a kezemen az arany karkötő amit anyáék házából hoztam el.
-Ezt apukád adta az anyukádnak a huszonnyolc szülinapján amit velünk őrzőkkel tartott.-mondta Adéla anyukája és mikor meglátta a képet a medálban elmosolyodott. Eszembe jutott hogy az őrzőknek muszáj volt találkozni a gyerekeik születése után mert ha anya a huszonnyolc szülinapját velük ünnepelte akkor már én is életem.
-Még mindig szoktatok találkozni?-kérdeztem
-Vegyes Sarlott anyukája mióta megszületett Sarlott nem találkozott velünk. Tiara anyukája csak néha ér rá. Alíznak az anyukája majdnem mindig jön és ugyan ez van Noémivel és Oxána anyukájával.....Hát Ja.-mondta és látszott rajta hogy keresi hogy kit hagyott ki és után eszébe jutott az anyukám és egy kicsit talán szomorúbb lett.
-Nagyon hasonlítasz az anyukádra.-mondta Adéla anyukája. Én elmosolyodtam jól esett ha valaki ilyeneket mond.
-Na most menj a többiek már kint vannak.-mondta Adéla anyukája elköszöntünk és kimentem. Kint elállt az eső de már besötétedett. Miután két lépést léptem a kertben valaki a ház fala mellett szólt nekem. Hátra fordultam és láttam hogy Tiara a falat szorítja és zokog. A szeme meg sárgán izzot de inkább világításnak látszott a sötét miatt. Gyorsan oda gyalogoltam Tiarához meg akartam ölelni de nem engedte.
-Lea, borzasztó ember vagyok.....Nem bírom.... érzem minden hibámat amit ellened vétettem, folyamatosan ezek....keringenek a fejembe.-szipogva Tiara miközben könnyek csorogtak végig az arcán
-Tiara nyugodj meg.-mondta most már tényleg érdekelt mit érezhetnek.
-Nem...nem. Minden az én hibám. Közveszélyes idióta vagyok. Adéla életét is veszélybe sodortam majdnem megöltem.-mondta Tiara miközben nem bírta abbahagyni a sírást.
-Figyelj Tiara engem nem érdekel hogy mit tettél. Tényleg.-mondtam és lassan átöleltem Tiarát
-Ahogy anyuék is mondták a látomásban, most már minden a jó irányba fogy menni. Szóval felejtsük el amit tettél és legyünk barátok.-mondta mikor elengedtem Tiarát
-Megtennéd?-kérdezte Tiara csillogó szemmel
-Persze, én sosem voltam mérges konkrétan rátok, csak azt vártam végig hogy újra barátok legyünk-mondtam
-Köszönöm, mindent.-mondta Tiara és már mosolygott megölelt és után elindultunk a telek felé amerre a lányok mentek.