Hét kulcs őrzői 2.

16.rész

Másnap reggel bár későn feküdtem le de nem voltam fáradt.Kipattantam az ágyból már Tiara és Noémi ébren voltak.
-Jó reggelt.-mondta Noémi miközben Tiarával próbálták össze szedni a tányérokat a reggelihez.
-Jó reggelt.-mondtam és kiment a kisházból.Kint még csak most kellt fel a nap mert még kora reggel volt.Körülnéztem csönd volt láttam a fákat és azt a rengeteg bokrok ami ezen a telken van. Hátat forgítottam az utcának és így olyan volt mintha egy erőd közepén lennék.Elmosolyodtam felnéztem az enyhén felhős égre és így szóltam mosolyogva.
-Anya,büszke vagy rám?-kérdeztem csönd volt nem is vártam választ csak jó volt hangosan kimondani.
-Remélem most nagyon boldog lennél most ha élnél.-mondtam és már a bokrokat néztem a földön és nem mosolyogtam.Pár percig még kint voltam utána bementem.Ez alatt a pár perc alatt rájöttem hogy a szüleim biztos büszkék lennének rám mert végig a szívem után mentem.Azt leszámítva mikor nagyon ideges volnam.Mikor beléptem az ajtón mindenki ébren volt már.
-Lea te mit kérsz reggelire joghurtot vagy szendvicset?-kérdezte Roxi egy papírral a kezébe
-Joghurtot.-mondtam
-Ok akkor veszek három joghurtot és négy szendvicset pontosabban kenyeret sonkát és szalámit.Jó?-kérdezte Roxi mindenki bólíntással válaszolt.Amíg Roxi hozott reggelit mi össze szedtük az evő eszközöket.Mivel egy asztal sem volt a kisházba sem a mellette lévő tároló házba eldöntöttük hogy az ölünkben fogunk enni az ágyon.Mikor Roxi megérkezett a reggelivel rögtön elkezdtünk enni.Reggeli közben Sarlott feltett egy kérdést.
-Lejla az mondtad hogy a nagybácsid a Diamondba dolgozik,egyszer elmehetnénk oda lovagolni?-mondta Sarlott
-Igen jó ötlet lenne.-mondta Adéla
-Igen egyszer szerintem is el kéne menni.-mondtam miközben a joghurt utolsó falatát ettem.Ezután a beszèlgetésben egy hosszas csönd keletkezett, csak mosolyogtunk egymásra.Először ránéztem Alízra eszembe jutott amikor meg vigasztalt.Aztán Noémira néztem rá ő is biztos csodálatos ember csak még meg kell ismernem. Utána Sarlottra vándorolt a tekintetem és eszembe jutott a sok vicc amit mindig mesélt.Aztán Adélára néztem ő is nagyon barátságos lány.Utána Tirára néztem rá mióta először megláttam Tiarát lenyűgözött a szépsége és azt érezni hogy őszintén megbánt mindent nagyon jó volt.Mikor Oxánára néztem akkor ő is pont engem nézett,Roxi elmosolyodott azzal a sokat jelentő mosollyal.Ő az aki számomra megtestesíti a világ legjobb emberét, együttérző, vicces és megmentette az életemet.Oxána egy fantasztikus lány,már ez az egyért meg érte az egész ha másért nem Oxána barátságáért.A gondolkodás közben a szeme könnybe lábadt,de gyorsan észbe kaptam és a könnyek eltűntek a szememből Ekkor Sarlott szólalt meg.
-Igen.....Lejla.-mondta Sarlott halkan és elmosolyodott
-Ja, több vagy mint gondolod jóval.-mondta Alíz
-Te vagy az egyetlen aki érdemes a plusz erőre.-folytatta Noémi
-Nélküled nem sikerült volna semmi.-mondta Tiara
-Az biztos hogy én már nem élnék.-mondta Adéla
-Te pótolhatatlan vagy különleges és egy csodálatos angyal,meg egy igazi vezető.-mondta Roxi és ő is mosolygott és egy pillanatra elnevettem magam.Ez pillanat annyira meghitt volt és hirtelen különös bizsergést kezdtem el kérdezni a kezemtől végig az egész testembe.A látásmód is teljesen elhomályosult.Mikor újra láttam már egy fehér egyberuha volt rajtam és a lábam alatt köd volt olyan volt mintha egy felhőn állnék.Amikor hátra néztem láttam lányok is mögöttem vannak körülbelül két méterrel.Ekkor előre néztem és nem hittem a szemenek,a szívem borzasztó gyorsan elkezdett verni.Tőlem öt lépésre ott állt fehér ruhába  számomra három idegen nő  és melletük azt sejtettem hogy a nagymamám mert csak képeken láttam és mellette meg a szüleim álltak,mindenki fehér volt még a lányokon is csak apán nem.Nem értettem teljesen olyan érzés volt mintha a valóság lenne,de anyáék nem élnek. Csak álltam mosolyogtam és zokogtam.
-Nyári Lejla.-kezdte ez a három idegen nő közül az egyik.Ekkor biztos voltam hogy ez nem egy látomás vagy ilyesmi és elkezdtem anyáék felé rohanni.Egyenesen anya karjába rohant,mikor átkaroltam anyát ugyanazt az illatot éreztem mint tíz éve.Felnéztem anyára miközben sírva öleltem és anya rám mosolygott.Utána apát is megöleltem és egy lépést hátra léptem.Álltam előttük és sírtam.
-Hogy...?-kérdeztem szipogva
-Nem kell tudnod,csak azt hogy ez az igazság.-mondta anya lassan és kedvesen.Ránéztem anyáék mellet álló nőre aki szerintem a nagymamám.
-Szia Lejla,én vagyok a nagymamád.-mondta a nő mosolyogva
-Tudom.-mondtam és még mindig könnyek folytak a szememből.Elmosolyodtam a nagymamára és anyáék ra néztem.Nem tudtam megállni hogy újra megöleljem anyát, szorítottam anyát és soha többet nem akartam elengedni.
-Lejla.-szólt a nő újra akiről és a két mellete álló nőről azt gondoltam hogy ők a fentiek,őrök.Elengedtem anyát és lassan oda gyalogoltam hozzájuk.
-Köszönjük,hogy egybe tartottad az őrzőket és hogy minden erőddel próbáltad őket megvédeni mindentől.-fejezte be az egyik őr és folytatta a másik.
-Egyébként mi vagyunk az a három nő aki először megkapta ezt a képességet még nagyon rég.-mondta a második
-De ilyen kitartó,hűséges őrzőt még nem láttunk.-folytatta.Mikor befejezte a beszédet az őr a harmadik őr egy lépést tett felém és a kezébe termett egy korona ami inkább tiara volt.Rárakta a fejemre és így szólt.
-Ez az őrzői világban kapható legnagyobb kitüntetés és ezért kapod hogy sose felejtsd el hogy te vagy a vezetője ezeknek a lányoknak és hogy te erre születtél.A másik ok meg hogy egy nem csak a legjobb őr vagy hanem egy csodálatos lány vagy egy igazi csoda.-mondta elengedte a tiarát és a kezét végighúzza a kezemen,ahol hozzám ért bizsergéssel töltött el.Éreztem hogy a hátam mögött a lányok mind engem néznek.Ezekben a pillanatokban csodálatosan nézhették ki a hajam tökéletesen hulláman csillogott és a fehér ruha ami rajtam volt csodálatosan állta rajtam a tiara pedig gyönyörű volt.
-Hamarosan vissza kell menetek a halandó világba.-mondta a második őr.
-Menj a szüleidhez.-súgta az őr aki a koronát tette rám mert ő még közel volt hozzám.Amint megláttam anyát és apát könnyes szemmel én is újra elkezdtem sírni.Újra átöleltem anyát és apát is egyszerre.
-Anya és nem akarok elmenni,itt akarok maradni veletek örökre.-mondtam zokogva és ölelte anyáékat.
-Kicsim.figyelj rám, neked vissza kell menned.Élvezned kell az életet még csak most lesz igazán jó.-mondta anya mosolyogva de ő is sírt.
-Tudd hogy nagyon nagyon büszkék vagyunk rád.-mondta apa
-Ennél jobb lányt egy szülő sem kívánhat magának.-mondta anya a könnyeit törölgetve.
-Most el kell mennetek.-mondta az első őr
-Nem,nem....-mondtam sírva
-De,Lius nézz ide én mindig veled vagyok.-mondta anya és elkezde a régi elköszönésünket.Megpuszilta a tenyerét én is így tettem és összekulcsoltuk a kezünket.
-Szia Lius.
Légy erős, mikor gyenge vagy
Légy bátor, mikor félsz
Légy alázatos, mikor győztes vagy!
De bármit is teszel te vagy a legerősebb, már azzal hogy itt       vagy!-mondta anya és először az őrzők utána anyáék és a nagyi végül pedig minden és az ágyon ülve találtam magam,de anya hangja nem hagyott el egészen a mondanivalója végéig hallottam a hangját.Egy ideig még a koronát is éreztem a fejemen utána pedig lassan csillám formában végigfolyt egészen az ujjamig ott pedig a tiara pontos gyűrű lett belőle.Ekkor már a fehér ruha sem volt rajtam ugyanaz a ruha volt amibe jöttem.Senki nem szólt semmi először Sarlott szólalt meg.
-Azta...-mondta hallkan Sarlott.Lenéztem az ágyra tiszta könny volt a takaró.Ekkor Roxi odajött hozzám és átölelt jó szorosan.
-Lejla....-hallottam Leon hangját a kerítésen kívül,azonnal kirontottam az ajtón és odarohantam Leonhoz és beugrottam az ölébe és hosszan megcsókoltam.Hallottam ahogy a többiek is utánam futnak ki a kertben.Mindenki nevetett,és mosolygott.Most tanultam igazán értékelni ezeket a barátokat mert rájöttem hogy ők heten a világ legjobbjai.Már mindent tisztán láttam értettem mindent tudtam hogy anya és apa itt van velem most is és hogy tényleg én vagyok az igazi vezető.
-Köszönöm!-üvöltöttem el magamat ez égbe mikor Leon még nem rakott le
-Tényleg mindent köszönök mindenkinek.-mondtam és Leon még mindig fogott hátra fordultam és mindenki egyszerre így  szólt
-Mi köszönjük!-mondták,akkor mindenki boldog gondoltam és én visszafordultam Leonhoz és megcsókoltam még egyszer. Most már minden világos és tudom, hogy boldog leszek örökre a szüleimmel a szívemben és ezekkel az utánozhatatlan barátokkal.

Vége....