HOPE

12

                  Sakura sietve lépte át az iskola kapuját. Alig múlt hét óra pár perccel. Korán jött és őszintén utálta az okát. Saját magát is, ami azt illeti. Az este addig sírt, hogy még most is vörösek voltak a szemei, arca is fel volt picit dagadva. Szerdától az Uchiha házban volt, nem is járt haza, tudta, hogy Makoto majd rendezi a háztartást és nem akart egyedül lenni. Igaz, hogy Itachi szinte minden éjszakát nála töltött, de délután egyedül volt és most, hogy végre Sasuke is otthon volt, mellette is akart lenni. A hétvége nyugodtan telt el, viszont, ahogy közeledett az este, úgy esett egyre jobban pánikba. Múlt héten egyáltalán nem beszélt a barátaival. Korábban ment be, elrejtőzött a könyvtárban, a szünetekben pedig olyan gyorsan rohant ki az osztályból, amennyire tőle tellett.

Nem beszélhetett senkinek Narutóról, sem arról, ami történt vele. Narutót pénteken találta meg Sasuke kicsivel több mint egy hete, azon a vasárnapon pedig meglepték az újságírók a kórházat. Soha nem történt még ilyen eset Konohában és ez felbolygatta a kisváros lakót, valamint kiszivárgott Uzumaki Nagato minden egyes mocskos ügye is. Hogy honnan tudták meg az elrabló kilétét, azt a rendőrség nem adta senki tudtára, de kötelezték a családtagokat a hallgatásra, míg minden egyes tagot el nem fognak, valamint Naruto sérüléseiről is csend volt. A barátainak csak annyit mondhatott, hogy túlélte.

Csakhogy nem hiába voltak a barátai. Tudták melyik korházban van, hisz ismerték Naruto családját és aggódtak miatta. Látni akarták ők is és borzasztó igazságtalannak érezte, hogy nem beszélhet hozzájuk erről.

Pedig kérdéseik voltak.

Ő pedig utálta magát, amiért egy hete kerüli őket, pedig Ino volt, aki mindig bátorította, Kiba volt aki folyamatosan nyugtatta, hogy Naruto elég erős, és Shikamaru volt aki minden délután összegyűjtötte őket és elindultak a keresésére. Nem adták fel, mert az életük része volt és Sakura megértette a haragjukat. Látta Shikamaru arcán a dühöt megvillanni, akárhányszor a fiú ránézett.

Csend fogadta, amikor kinyitotta a bejárati ajtót és sietve lépkedett.

A hirtelen rántásra, csak felsikkantani tudott. Ijedten meredt barátaira. Kiba a karját markolta elég erősen, hogy fájdalmat okozzon. Shikamaru a katedrán ülve figyelte, Ino az egyik asztalnak támaszkodott, Hinata a saját padjában ült, Shino nem messze tőlük zsebre dugott kézzel állt, Choji karba tett kézzel ült a székén. Mindegyikük haragosan meredt rá. Lerázta Kiba kezét magáról, tekintete a legutolsó padra siklott, ahol Sasuke és Naruto ült álltalában. Nagyot nyelt.

- Mit... - megköszörülte a torkát. Az esti sírástól még mindig rekedt volt kissé és a bűntudattól lesütötte a szemét. – Mit kerestek itt ilyen korán? – kérdezte halkan, majd átölelte a mellkasát a bal kezével.

- Nem vagy igazságos, Sakura – hallotta meg Ino hangját.

- Régebb óta ismerjük Narutót – dörrent mellette Kiba hangja, de nem tudott felnézni rá. – Jogunk van tudni mi van vele. A legjobb barátom, a francba! – akadt ki a fiú és ismét megragadta Sakura kezét. – Kéthete folyamatosan rémisztő képek vannak a fejemben! Amióta eltűnt nem szűnik a gondolat, hogy komoly baja esett és mi nem tudtunk segíteni! – kicsit megrántotta a karját és Sakura megbillent. – Te tudod mi történt és mégis hallgatsz róla! Mégis mitől van neked több jogod látni, mint nekünk? Ha? – Sakura szemébe könnyek gyűltek a vádaktól és tudta, hogy igaza van. De megtiltották.

- Kiba! – Hinata hangja szinte végig pattogott a termen. – Engedd el! – Sakura képtelen volt felemelni a fejét. – El kell mondanod, Sakura. - Hinata hangja közelebbről szólt. Pislogott, a lány fekete haja belibbent a látóterébe. Hinata lekuporodott és felnézett, egyenesen vörösre sírt szemébe. – Megpróbáltuk meglátogatni, de nem engedtek be hozzá. Mi történik vele?