1. fejezet

1.6K 57 5
                                    

Előző sorozat tartalmából:

Minden sors eldől, mikor megszületik az ember. Van, akinek boldog családi háttér jut, és van, akinek sajnos az élet azt adja, hogy egyedül kell felnőnie. Ilyen sors jutott egy tragédiával megfűszerezve Park Min Ah számára. Életét onnantól kezdve a bosszú töltötte ki.

4 évesen végig nézte a szülei halálát, majd katonai iskolában szigorú neveltetés mellett, több magához hasonló árva között nőtt fel. Emlékezett rá, hogy mennyit küzdött, ő akart a legjobb lenni, nem voltak barátai, hisz ha valaki túl jó, az a másik szemében féltékenységet és irigységet szül. De neki nem is volt szüksége senkire.

Fiatalon került a szöuli rendőrkapitányságra, mivel kiváló nyomozónak bizonyult, bár korán feladták, hogy társat biztosítsanak mellé, mert ő világ életében a maga ura volt, még maga a rendőr főkapitány is nehezen birkózott meg MinAh különös és vad természetével. Vas Lady, ezt a becenevet kapta, voltak irigyei, de tisztelték a képességei miatt.

Élete megadta számára a nagy lehetőséget, mert megkapta a Dragon Black ügyet. Fegyverkereskedelem, gyilkosság az éjszakában, és ő bátran vetette bele magát az ügybe. Fél év alatt sikerült beépülnie, és elcsavarnia az egyik alcsoport vezetőjének a fejét, ZiTao-ét. Bérgyilkosnak adta ki magát, és annyira jól keverte a lapjait, hogy nem bukott le, bár gyanakodtak rá, de nem tudtak rábizonyítani semmit, mivel ügyesen rejtette el az informatika világában a valódi kilétét. Egy nap viszont az élete teljesen megváltozott mikor két öltönyös figura megjelent a rendőrségen, és egy dolgot követeltek tőle, az összes nyomozati anyagát Dragon Blackről.

MinAh nem volt hajlandó átadni, de egy lehetőséget kínáltak a számára, tagja lehet egy titkos szervezetnek a BTS-nek.

Az igazi élete csak ekkor kezdődött el, hisz a nyomozati anyagát követve be kellett jutnia a legkiválóbb BTS csapatba, akik megkapták ezt az ügyet, az Alfákhoz. Ellenségeskedéssel indított nyers természete miatt, de maga sem akarta tudomásul venni, hogy bizony az Alfák hét tagja hamar áttöri az általa felépített falat, és kötődni kezd hozzájuk. Elfogadta, hogy lett egy vezetője RapMon, de mindig igyekezett fenntartani azt a látszatot, hogy őt nem lehet irányítani. A srácok megkedvelték a különc lányt, és befogadták, lett egy családja. Hallgatott a vezetőre, egyetlen pillanatra ingott meg, de ott is a csapatát védte, mikor egymaga rohant az egyik bandatag Wu nyomába, hogy megállítsa mielőtt felfedi valódi kilétét ZiTao előtt. Az Alfák tagjai közül V észrevette, hogy a lány akár veszélybe is kerülhet, és utánament, ami majdnem az életébe került. MinAh fájdalmat érzet a fiú miatt, aki súlyos, életveszélyes állapotban került vissza a bázisra a küldetésről. Akkor megfogadta, nem engedi, hogy még egyszer bárki is megsérüljön miatta.

A terve kidolgozott volt, hisz egy nagyszabású küldetésre mehettek Jungkookkal, akivel megszereztek egy chipet és egy fiolát, de lebuktak. MinAh árulása feltűnt ZiTao számára, aki az embereivel utánuk ment, és hogy megvédje társát leütötte a bizonyítékkal együtt, és elrejtette, hogy ne találják meg. Ő fogságba került Tony hadihajóján egy teljes héten át éheztették, és kínozták. Vizet csak azért kapott, nehogy idő előtt meghaljon. Szerették volna kiszedni belőle hol van a chip, a fiola és minden egyéb információt a BTS-ről, de nem jártak sikerrel. MinAh kitartóbb volt, és megvédte az új családját, képes lett volna meghalni értük. Az Alfák életüket kockáztatva indultak a megmentésére összefogva a másik két legerősebb csapattal a Bétákkal és a Gammákkal. Senkit sem hagytak életben. Tony és JiSoo, aki egykoron a BTS-hez tartozott majdnem sikeresen elmenekültek, de Tony képtelen volt úgy távozni, hogy a keze által ne végezzen ki valakit. Jungkook háttal volt neki, és gyáva módon őt szemelte ki, csak MinAh az utolsó erejét összeszedve a fülében oly becsben tartott dobócsillaggá változtatható fülbevalójának és testének köszönhetően megmentette barátját. Jungkook elé vetette magát, a golyó mellkason kapta, de a csillag homlokon Tonyt, aki holtan bukott a tengerbe. JiSoo viszont elmenekült, az egyetlen túlélő.

Alfák II.: Összeomlás (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now