Alfák II.: Összeomlás (BEFEJEZETT)

7. fejezet

Az Alfák számára az egész hely olyanná vált akár a pokol. Vér mindenhol. RapMon végignézett a fáradt csapatán, akik ha kellett az öklüket is használták fegyverként. Mindenkin sérülések nyoma, Jin oldala vérzett, de szerencséjére csak súrolta a golyó. Jungkook jobb válla használhatatlanná vált egy lövedéknek köszönhetően, ami minden egyes mozdulattal megmozdult a szövetei között, és mély fájdalom kísérte.

Nem véletlenül voltak ők a legjobbak, hisz az idegekig hatoló fájdalom ellenére is képesek voltak egymásért mindenre, még Jungkook így is, a legpontosabban lőtte ki a távoli ellenfeleit, megvédve ezzel barátait.

- Innen nincs kiút! – kiáltotta át a fal takarásából Suga. - Bassza meg, ez egy kibaszott csapda volt!

- Kijuttatlak titeket innen, ha beledöglök akkor is – felelte RapMon idegesen, bár maga is szinte képtelenségnek találta a menekülést.

- Hol a faszomban vannak a Béták? Nem nekik kellett volna biztosítani minket? - kérdezte jogosan V.

- Talán mire kinyírnak minket, addigra végre mindenki el fogja nekem hinni, hogy az egész mögött Eunha áll – hajolt ki Jungkook a falnál, és egy kézigránátot hajított az emeletes betonkolosszus raktárépület folyosójára. A gránát nagy robajjal tisztította meg az utat előttük, hogy végre a legfelső emeletről sikerüljön lentebb jönniük. Az épületben az áramot elvágták, így a lift nem működött, és a nyomok alapján, amit még akkor gyűjtöttek, mikor felfelé haladtak arra utalt, hogy bizony ezt az épületet évekkel ezelőtt lezárták, és balesetveszélyessé nyilvánították. A kérdés csak az maradt, hogy vajon miért is vezetett ide a nyom?

Egy nappal korábban...

Hosszúnak ígérkezett az út Hszianba. Az Alfák és a Béták együtt indultak útnak, csak a tervek szerint leválnak majd egymásról, mert két helyet kell felderíteni, ahol megbújhat Taeyang. Eunha szorosan ült Jungkook mellett, aki rá sem hederített a lányra, csak a fegyverét tisztogatta.

- Mond, nem érzed cikinek a dolgot? - állt meg előtte Jimin. A repülő egy nagy katonai gép volt, a rakterében helyet lehetett foglalni, de mint most is teherautókat is szállíthattak benne, rendesen kikötve.

- Parancsolsz? - nézett fel rá Eunha.

- Simogatod itt szerencsétlen gyereket, aki már elküldött a jó büdös picsába, nem is egyszer, de az agyadig nehezen jutnak el az egyéb információk, mi? - áradt Jiminből a gúny.

- Feleslegesen koptatod a szádat, nem véletlenül nézem már levegőnek – közölte Jungkook.

- Mond csak, mit eszel te azon a beképzelt libán? - tette fel a kérdést Eunha.

- Parancsolsz? - nézett végre rá Jungkook.

- Jól hallottad? Mit eszel MinAhn? Semmiben sem jobb mint én, még szerintem az ágyban sem – a két srác egymásra nézett, majd Jimin ajka mosolyra kúszott.

- Mielőtt te idejöttél volna, MinAh elhagyta a bázist. Sosem találkoztál vele, mégis úgy beszélsz róla, mintha ismernéd? - Eunha arca elfehéredett, és mivel nem jutott semmi okos dolog az eszébe, hirtelen felpattant.

- Ó, Hoya éppen intett, megyek a csapatomhoz – és szinte átfutott a gép belsejében.

- Igazad van, kurvára gyanús a bige – paskolta meg Jungkook térdét Jimin. - Vélemény?

- Szerintem áruló, túl idióta, hogy tagadja. Megfenyeget, hogy elkap, majd úgy döngicsél a fülembe, mint egy kiéhezett ribanc – Jungkook megvető pillantással követte a szerencsétlen libát. - Nem bízom benne, és attól tartok, hogy kijátssza majd a Bétákat, és egy fasza kis csapdába sétálunk bele.