Alfák II.: Összeomlás (BEFEJEZETT)

9. fejezet

Akár a hideg zuhany, melyet egy erkélyről az ember nyakába öntenek, úgy zúdult Jungkookra Taeyang szavai. A szavak melyek papírt nem tűrve égtek az ajkain mikor meglátta ellenségüket, most szempillantás alatt szertefoszlottak. Van egy testvére, egy bátyja. Ez csengett a fülében, mikor az újabb ütés egy jól ismert álomba hajította.

Mikor magához tért, a hideg víz most ténylegesen az arcába csapódott, és ott guggolt előtte ismét a bátyja. Mellette nyöszörgésre lett figyelmes, és amikor oldalra fordította a fejét, a düh ismét a mellkasát szorította össze. RapMon félig éber félig kába ember módjára lógott a láncain. Az arcát vér borította, a szemöldökéből még most is szivárgott. Az ajkai felhasadva, az orra alatt rászáradt vér. Kezein lila foltok éktelenkedtek, feje tiszta víz. Megverték és megkínozták. Vízbe nyomták a fejét. Bántották azt az embert, akire felnézett, akit inkább tekintett bátyjának, mint azt a szemetet, aki most előtte térdelt, és aki két ujjai közé szorította az állát, hogy a szemébe kényszerítse nézni.

- Mit műveltél vele? – préselte ki az összeszorított ajkai közül a szavakat.

- Csak egy-két infót szerettem volna megtudni, de túl makacs, és addig nem akarom megölni, míg te nem élvezheted első sorból a műsort – közölte. – Szóval döntöttél végre?

- Miről?

- Hogy mellém állj? – tette fel a kérdést újra.

- Jungkook nem olyan ember, mint te – szólalt meg RapMon, de a szavait alig lehetett érteni a feldagadt ajkai miatt.

Jungkook tudta nagyon jól, hogy az élete nem volt olyan csodálatos, mint azt a bátyja gondolja. Gyerekként sokat gondolt a családjára, hogy kik lehettek, hiszen ő árvaként nőtt fel, majd olyan családhoz került, ahol a nadrágszíj és a nevelőapja ökle állandó társává vált, a nevelőanyja pedig nem tett érte semmit, csak nézte, hogy ütik őt. Vágyott rá, hogy milyen lehetett volna családban felnőni, de arra egyáltalán nem számított, hogy egy ilyen féreggel kell osztoznia a vérén.

- Árvaként nőttem fel, a szüleim nem hagytak el, meghaltak – mondta ki az első gondolatait.

- Azt csak mese habbal – állt fel Taeyang. – Az apánk egy vesztes. Anyám jó módú családba született, de valami oknál fogva belehabarodott abba a semmirekellő munkanélkülibe, bár legalább volt annyi esze, hogy házassági szerződést kössön vele, amennyiben megcsalja, vagy elhagyja egyetlen fillért sem kap. A szakácsnőnk jó kis bige volt, apánk meg erőszeretettel tolta őt a konyhaasztalon, utána meg ott evett a családjával. Anyám rajtakapta őket, és kivágta, mint macskát szarni. A szakácsnőnket közben felcsinálta, és lettél te – mutatott az öcsére. – Éheztek, nem kaptak munkát sehol, hála anyámnak, így megváltak tőled, bár előtte felkeresték anyát, hogy legalább téged fogadjon be, így tudtam meg, hogy van egy fattya. Anyám szerencsére okos nő volt, és mosta kezeit.

- Akkor ezek után miért is szeretnéd, hogy melléd álljon? – szólalt meg fájdalmak közepette RapMon.

- Mert a vér szent – közölte vele Taeyang. Ekkor halk cipőkoppanások törték meg a sötét és nyirkos pince csendjét, ahol a beszélgetésen kívül, csak néhány patkány lábainak neszét, vagy a csövekről cseppenő víz loccsanását lehetett hallani.

- Nem fogok melléd állni – jelentette ki Jungkook. – Neked is inkább Dragon Black ellen kéne fordulnod, csak addig kellesz neki, míg a terveit végrehajtod.

- Nincs jogod így beszélni a barátomról – förmedt rá a bátyja. – Drága cicám, elintézted őket? – Ekkor Jungkook és RapMon szemei elkerekedtek.