Az étkezőben történt beszélgetésünk után úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a szobámba. Per pillanat is itt ülök, és próbálom kitalálni, hogy mire gondol ez a vigyorgó tejbetök. Mintha csak szórakozna... komolyan.
-Tehát- törtem meg a nehány perce beált csendet.- Miért kerestél fel? Miért nem egy másik áldozatot kérsz meg, hogy segitsen neked?
-Először is-dölt a falnak- azért, mert te rendőr vagy, talán egy icipicit jobban értesz ezekhez a dolgokhoz, mint az átlagemberek... talán-mosolyodik el, mire én csak rosszallóan néztek rá- Másodszor pedig azért, mert te vagy az egyetlen áldozata, akinek hagyott üzenetet.
-Üzenetet?- lepődök meg. Nem emlékszem üzenetre.
-Bizony. Merem állítani, hogy te ismered, vagy ismerted a gyilkost. De az is lehet, hogy ezzel csak félre akar vezetni minket.
-Már hogy ismerném a gyilkost?
-Ez állt az üzenetben:",Emlékszel még? A cellux mindenre jó (tényleg mindenre), ugye Alex?" és egy smilei. Nem jut eszedbe erről semmi?
-Nem nagyon-gondolkodom el.
-Jó. És az amputálásról?
-Talán... nem valami szép emlékek.
-Mond el kérlek.
-Úgy is utánanéztél már a múltamnak, nem? Felesleges elmondanom.
Erre hirtelen felderült az arca.
-Nem is vagy te annyira hülye.-hajolt előrébb, így most mélyen a szemembe tudott nézni- Tudod... Mindent tudok az általános iskoládban történtekről. De tőled is szeretném hallani. Úgy sokkal hitelesebb.
Összeráncolom a szemöldökömet. Erre mégis mi szükség van? De valamiért megbízom benne. Egy ideig még úgy teszek, mintha gondolkodnék.
-Általános iskolában, 4. osztályban történt. 2 legjobb barátomat Bettynek és Ericnek hívták. Folyton együtt voltunk. Aztán Betty beteg lett. Valami baj volt a kezével, ezért amputálni kellett. De sajnos nem élte túl. Borzalmas volt. Állítólag Eric megőrült, mondjuk nekem a szüleim soha nem mondták el a részleteket. Nagyon közel állt Bettyhez. Először Ericet is kórházba vitték. Később nevelőotthonba zárták, majd intézetbe. Én minden héten egyszer meglátogattam. Soha nem mondott semmit. De a lelkemnek jót tett, hogy elmentem hozzá hetente. Ez így ment 8 évig. Az éretségim előtt mondott valamit. Még mindig szó szerint emlékszem rá.-itt elhallgatok. Sosem szerettem erre gondolni. Valamiért mindig lelkiismeret furdalásom lesz tőle. Lehet, hogy Betty-n már nem tudtam volna segíteni. De Ericet még biztos megmenthettem volna.
-Mit mondott?- hangzott fel Remus távoli, halk hangja
-Azt, hogy "Köszönöm, hogy máig a barátomnak tartod magad és, hogy nem feledkeztél meg rólam. De most kérnék valamit. Igérd meg, hogy betartod! Csak annyi lenne, hogy mostantól ne keress. Várd meg, míg én kereslek meg. Amint kijutottam innen, igérem, újra normális barátok leszünk."
-Hát- áll fel az ágyról Remus- Azt hiszem a barátod eljött betartani az igéretét.
