Vakáció

Óceánpart

Óceánpart

Draco Malfoy kilépett a pálmafák, liliomfák és az óriási színpompás virágú hibiszkuszok közül. Levette a baseballsapkáját, s hátra simította nedves haját, a karkötõk kicsit felcsúsztak az izmos karján, majd visszacsúsztak a csuklójára, amikor leengedte a kezét. Egy pillanatra megállt, levette a hátizsákját, és elmosolyodott. Már jó ideje haladt a dzsungelben, mire kiért ide. Sokáig kutatott egy elég elhagyatott partszakasz után, mire a helyiek elárulták neki, hogy merre találja a legszebb lagúnát a környéken.

Büszke volt magára. Nem csak, azért mert segítség nélkül jutott el ide, hanem azért is, mert sikerült tökéletesen beilleszkednie a mugli turisták közé. Itt elég messze volt attól, bárki is bármit szóljon a viselkedésére. Bár különben sem érdekelte volna. Szabadságon volt, és még két hétig haza sem fog menni. Mély megnyugvással töltött el a tudat, hogy most csak magára számíthat. Addig is valaki más szenved a diplomáciai ügyekkel, és egyetlen egy jelentést sem kell megírnia. Nyújtózott egy nagyot.

Sosem volt rajta ennyi mugli ruha, de úgy érezte eltalálta az összeállítást. Sötétkék baseballsapka, fehér rövid ujjú, szürke térdig érõ fürdõnadrág. Noha furcsa volt ez neki, viszont nyaralt, így belefért ez az apróság, és végül is kényelmes volt. A sárkánybõrcipõt lecserélte sötétzöld, Mardekár ház színét idézõ, vászon tornacipõre, a szokásos bõrtáskát, pedig egy hátizsákra, amibe minden fontosat elpakolt. Oh, igen, és ki ne felejtsük, hogy a ma délelõtti sétáját végig gyalogszerrel tette meg, és nem hoppanált. Elégedett volt az eredménnyel, és úgy tûnt megérte a sétát, hogy láthassa kékséget, ahogy a végtelen óceán összeért a horizonttal, és a kristálytiszta tengerig nyúló fehér homok egyszerûen csodálatos volt. Levette a smaragdzöld tornacipõjét, s a fûzõjénél fogva, lóbálva vitte tovább, mezítláb indult el a napfényben fürdõ forró homokon. Kéjes örömmel töltötte el ez a szabadság, ahogy a lábfejét körülöleli a homok, minden egyes lépésnél.

Nem volt túlságosan nagy a meleg, de úgy döntött egy kis úszással kezdi a pihenõjét. Lepakolta a hátizsákját, levette a pólóját, szépen összehajtotta és a tornacipõjére tette, aztán elõkereste a naptejet, s alaposan bekente magát. A fehér bõre szinte visszaverte a napsugarakat is. Nos, igen, jó ideje nem látta már a nap. A szülei mindig tiltották tõle, mert... ki tudja miért... talán a beteges sápadtság menõ volt a családjában. Már éppen elindult volna víz felé, amikor tudatosult benne, hogy egyáltalán nincs egyedül, mint korábban hitte. A kék vízbõl kiemelkedõ nõalak látványa durván gyomorszájon vágta.

Olyan volt akár egy káprázat, egy éteri jelenés, maga az életre kelt, édes kísértés. Piros bikini, göndör, vizes, hullámos haj, rózsapiros ajkak, mandulavágású szemek, fitos orr, mámorítóan gömbölyded csípõ, kecses lábak. Kirázta a hideg a nyári meleg ellenére. A bikini egyszerû volt, mégis annyira tökéletesen állt rajta, hogy Draco nem bírta nem nézni. Hogyan lehetett valaki ennyire lélegzetelállító? Furcsa volt ennyire rácsodálkozni. Talán csak a kéklõ óceán, a nõ testén megcsillanó vízcseppek tették ezt. Csak egy optikai csalódás, bíztatta magát. Heves szívdobogás, kis szédülés, egy csipetnyi vágy – így reagált rá. Szinte felnyögött, amikor a vízcseppekre gondolt, amik lassan lecsúsznak a nõ testén.

Ekkor megpróbálta kicsit távolítva megfigyelni az összképet. A felismerés kijózanítóan érte. Valószínûleg õ is észrevette õt, mert elindult felé. Ismerte ezt a mogyoróbarna tekintetet, túlságosan is jól ismerte. Félig a káprázat és a kijózanodás határán sodródva figyelte, ahogy Hermione Granger ringó csípõvel közeledett felé. Hirtelen szörnyen zavarba ejtõnek tûntek a gondolatai, amik elõször átfutottak az agyán.