Vakáció

Koktélozás

Koktélozás

A kellemes esti szél meglebegtette Hermione szállodai szobájának lágy, átlátszó függönyét. A boszorkány egy kis jegesteával a kezében figyelte a naplementét az erkélyérõl. Paracelsus életrajza a kis asztalkán feküdt, de már nem volt kedve tovább olvasni. A délutánt sétálva töltötte, vásárolt egy-két dolgot, végül mégis csak holnapra hagyta az üvegházi sétát. A piros ruha, amit kinézett magának, még mindig ott hevert az ágyon. Draco szavai harsogtak a fülében... Talán mégis el kellene mennie – kacérkodott a gondolattal. Mélyen felsóhajtott. Mégis is csak Malfoyról volt szó, most lehet, hogy más, de akkor is. Letette a poharat az asztalra, majd visszament a szobába. Elhaladt a piros ruha mellett, ami még mindig ott feküdt az ágyon.

A boszorkány a körmét rágva tépelõdött, majd végül döntött. Mégis miért kellene itt kuksolnia? El is mehetne akárhova, nem muszáj Malfoyjal és a haverjaival együtt vacsoráznia. Gyorsan megfürdött, megmosta a haját és felvette a ruhát. A haját egy kusza, kócos kontyba csavarta, ami így is kissé kezelhetetlen volt a párától. Leheletnyi smink, egy kis parfüm, aztán belebújt a pántos szandáljába. Kész is volt. Megfordult, megnézte magát a tükörben. Furcsa volt ez a ruha, nem túl sokszor viselt hasonlót, viszont kényelmes, bár kissé rövid... Most másnak látta magát. Felsóhajtott, aztán becsukta maga mögött az ajtót.

Az Arany Fõnix nem volt messze. De Hermione nem is tudta miért vezetett pontosan ide az útja. Végül is egy koktél nem árthat, aztán késõbb még sétál a parton, majd alszik egyet. Jónak tûnt a terve, fõleg a naplemente miatt, ami különösen gyönyörûnek érígérkezett. Malfoyt pedig szépen elfelejti, a mondandójával együtt. Bent elég nagy volt a nyüzsgés, Hermione elindult a bárpult felé.

– Mit adhatok? – kérdezte a poharat törölgetõ házimanót.

– Egy koktélt szeretnék.

– Milyet? Van vagy ezer féle – morogta, majd csettintett egyet és egy itallap jelent meg Hermione elõtt.

– Legyen mondjuk, egy Trópusi Hurrikánt – mondta Hermione.

– Csodálatos választás – hangzott a gúnyos hang.

A boszorkány felsóhajtott, miközben körbenézett. Szólt a zene, kellemes volt és lágy, egy kicsit andalító. Mindenfelé varázslók és boszorkányok lézengtek. Hirtelen egy kezet érzett a karján. Megborzongott, s megfordult.

– Hello, szépségem! – vigyorgott rá egy igencsak rámenõs férfi, aki már nagy valószínûséggel már nem elõször és nem egy poharat ragadott magához. A boszorkány igyekezett elhúzódni. A férfi beletúrt a fakó hajába, s vizenyõs kék szemeit rámeresztette.

– Hello! – köszönt elfintorodva, majd kihúzta a kezét az ismeretlen szorításából, s megtörölte a szalvétában.

– Mi a neved? Engem Bradennek hívnak.

– Örülök – szûrte a fogai között, miközben azon gondolkodott, hogyan léphetene meg minél hamarabb.

– Hogy lehet egy ilyen csinos hölgy egyedül egy ilyen helyen?

– Nem vagyok...

– Láttam, amikor bejöttél. Nagyon dögös vagy.

Hermione már éppen válaszolt volna, amikor megszólalt mögötte valaki.

– A hölgy nincs egyedül – mennydörögte a mély bariton hang. Hermione lopva hátratekintett, még a szíve is megdobbant, amikor Dracót látta meg. A férfi keze gyengéden simult a vállára, amitõl jólesõ borzongás futott rajta végig.