Fall in love again ( Befejezett)

2. rész ( Sajnállak)

A napfény besütött az ablakon egyenesen a képembe világítván. Még egy kicsit aludni akartam, de ma vásárolni is mennünk kell, mivel Aominenek nincs egy darab ruhája sem. Az enyémet meg nem szeretném ha hordaná. Feltápászkodtam a pihe puha ágyamból és bicegve a fáradtságtól kisétáltam a szobámból. Az idióta nem volt sehol, gondolom, a szobájában alszik még. Kíváncsian odasomfordáltam az ajtajához és óvatosan benyitottam. A kis résen át bekukucskálva, pont rá láttam, ahogy az ágyon fekszik. De mi ez? Nem aludt egyáltalán, sőt! Olyat láttam, amit nem akartam! A kezében valami újság, aminek a borítoján egy nő van, egy száll semmiben, a másik kezében pedig a micsodája.. A fejem lángolni kezdett. Halk nyögések jöttek át az ajkán és a gyönyör érzése lelátszott a fejéről. Nem értem, hogy képes valaki vendégségben ilyeneket művelni, nekem lesülne a bőr a képemről.
-Perverz majom! szólaltam meg elfeledkezve, hogy csendben kéne lennem és eltűnni a képből
-Kagami! kiabált fel és betakarta magát, az újságot pedig lehajította az ágy mellé a földre.
A fejem már olyan színű volt kb mint a hajam, meg se tudtam mukkanni, csak gyorsan becsuktam az ajtót mintha ott se lettem volna. A torkomban egy méretes gombócot éreztem, amitől köpni- nyelni nem tudtam. Most fogadok, hogy azt gondolja magában, hogy én is egy perverz vagyok aki kukkolta amint magával játszadozott. Gyors léptekkel besiettem a szobámba, bebújtam az ágyamba és magamra rántottam a takarót elbújván alatta. Lépéseket hallottam közelíteni, majd elkezdett nyikorogni az ajtó. A szemeimet behunytam és úgy csináltam mintha aludnák, még szuszogtam is, hogy minél hitelesebb legyen.
-Kagami? suttogott miközben egyre csak közeledett az ágyamhoz. A fejembe automatikusan megjelent a kép amint ott masztizik a vendégágyon és éreztem, ahogy a fejemet megint elüti a forróság és lángvörös vagyok. Nem szabad elárulnom magam, a végén tényleg azt gondolja, hogy én leskelődtem utána, vagy én is kéjenckedtem ott az ajtóban miközben ő...
-Kagami alszol? Mindent láttál nem igaz?! kérdezte dühösen, majd a takarómat lehúzta rólam egy mozdulattal.
Erre nem számítottam, a szememet kimeresztve néztem rá.
-Baszd meg! Éppen aludtam te állat! Mit keresel itt? A frászt hoztad rám! makogtam mindezt ártatlan fejjel és próbáltam nem elpirulni.
-Hát jó, biztosan csak képzelődtem! mosolygott rám huncut vigyorral majd kiment a szobámból.
Egy darabig még a szobámban vergődtem, amikor finom illatok csapták meg az orromat. Kibattyogtam megnézni mi történik a konyhámban. Aomine tüsténkedett a tűzhely körül, amerikai palacsintát sütött. A fülében fülhallgató szólt hangosan és a csípőjét rázta a ritmusra. A látványtól a nevetés kerülgetett, csendben leültem az asztalhoz és könyökülésben néztem a jelenetet, a fejemet a kezemmel megtámasztván. Egy hirtelen pillanatban már felém fordult meglepődve és a tánc is abba maradt azon nyomban. A meglepett fején halvány pír látszódott és megköszörülte a torkát. Próbált lazának tűnni, mintha mi sem történt volba és elkezdte mosogatni a tanyérokat.
- Egyébként... Jó reggelt! Látom, jól szórakozol..
motyogtam, próbáltam oldani a hangulatot, bár nem tudom hallotta-e egyáltalán mit beszélek.
Kivette a fülhallgatót azon nyomban a füléből és a pultra tette. Homlokát végig simította nagy kezével és elvigyorodott.
-Jó reggelt neked is! Csináltam némi reggelit! Remélem ehető lesz!
Letette a tányérokat az asztalra. Szétosztotta a palacsintákat és juharszirupot csepegtetett rájuk. Csendben ültünk egymás mellett és elkezdtünk enni. Egész jó íze volt.
- Megleptél, ki se néztem volna belőled, hogy tudsz főzni!
- Ja a net segítségével nem nehéz! Amúgy Kagami, köszönöm, a befogadást.. én nagyon hálás vagyok neked! Ha te nem lennél, még mindig az utcán kellene élnem.
-Szívesen! Bár alig várom, hogy újra egyedül élhessek és te találj magadnak egy másik apartmant.
-Jah...
Gyorsan magamba tömtem az egész kaját és felkeltem az asztaltól. Remélem elfelejtette a korábban történteket!
-Köszönöm a reggelit!
-Nincs mit! Most viszont megyek munkát keresni.. Tudod Cleveland nem itt van! Valami ruhát kérhetek? Most nincs kedvem shoppingolni! magyarázta felkelvén az asztaltól.
-Igen! Azonnal nézek neked valamit! ugrottam ki a székből és gyors léptekkel a szekrényemhez siettem. Elő kotortam egy sötétszürke inget és egy világos farmernadrágot, meg egy pár zoknit. Összefogtam őket a kezemben és odasétáltam hozzá. A ruhadarabokat a kezeibe nyomtam, miközben éreztem, hogy hozzáérek. Ránéztem és ő is rám, semmit se tudtam leolvasni az arcáról csak kinyögött egy köszönömöt.
- Szerencsére apámnak van elég pénze... meg a kosarazásból is simán meglehet élni. Nem is értem, hogy minek kell dolgoznod!
Aomine a fejét elfordította, nem láttam az arckifejezését. Biztosan azt gondolja, milyen jó ennek a gazdag gyereknek, semmivel sem kell foglalkoznia. Ott hagytam az ebédlőben és bementem a szobámba átöltözni az edzéshez. Mire végeztem már nem volt sehol a lakásban.
-A francba lekell majd másoltatnom a kulcsokat! Sietnem kell vissza.. mi van ha én később érek ide és ez a hülye itt fog majd várni, még a telefonszámát sem tudom!
Bezártam a lakást és futásnak indultam. Chicago elég szép város volt bár nekem hiányzott nagyon Japán és hát a csapat is. Futottam, mint a szélvész és közben azon tanakodtam mi lesz Aominével. Messze van vonattal is Cleveland. Nem tudom,mit képzelt, hogy nálam fog lakni. Autóval kb öt óra oda az út és vonattal pedig van vagy hét- nyolc óra hossza is mire oda ér. Gondolom, ők is edzenek hetente legalább 4 szer mint mi. A csapattársai meg már rég haza érhettek azóta. Vajon ott is ilyen hierarchia van, mint nálunk?! Megálltam a futásban és kapkodtam a levegő után.
-Azt hiszem, ma nem edzek többet! A tegnapi meccs egy kicsit lefárasztott! Inkább haza megyek főzök valamit ebédre, nehogy éhezzen az a barom!
Amint magamban beszéltem azon kaptam magam, hogy aggódok Aomine miatt. Mégis mi a francért érdekel mi van vele?! Semmi közöm az életéhez! Hazáig is futottam, meg sem állva. Beugrottam a liftbe és a hatodikra érve, kinyitván az ajtót be cammogtam a lakásomba és neki álltam főzni. Egy- két órán belül kész is voltam. Nem ültem neki enni inkább lefeküdtem a kanapéra és elaludtam.
A bejárati ajtó kinyilt, hallottam félálomban. Alig tudok magamhoz térni, annyira álmos vagyok és lusta. Lépteket hallottam egyre csak közeledni és a szemem kicsit kinyitván láttam homályosan, hogy valaki áll felettem és néz. Kinyitottam a szemeimet és Aomine rám vigyorgott.
-Úgy látom most te is kitettél magadért! mutatott az ujjával a konyha felé és leült mellém.
-Igen megcsináltam az ebédet, gondoltam éhes leszel, mire haza érsz! motyogtam és éreztem a meleg testét ahogy a lábamhoz ért.
-Köszi...
-Aomine! Kérdezhetek valamit?
-Miről?
-Tudod, innen elég mesze van Cleveland.. Hogy fogsz oda eljutni, ha edzened kell?
-Hahahaha! Hát ismersz, nem nagyon szoktam járni edzésekre. Szerintem nélkülem is elég erősek! Majd megyek, ha valami meccsünk lesz! Ők már ismernek meg hát, a régi csapatom is tudta milyen vagyok! Nincs szükségem arra, hogy velük edzek állandóan!
-Jah emlékszem...
-Amúgyis itt vagy nekem te! Majd együtt edzünk, amikor ráérsz!
Ránéztem mosolyogva és egy kissé elpirultam. Néha olyanokat tud mondani, hogy azt se tudom mit reagáljak rá.
-Akkor eszünk? veregette meg a vállam.
-Igen! Menjünk enni!
Amikor végeztünk az ebéddel, leültünk együtt a kanapéra és nézni kezdtük a tvt. Valahogy bűntudatom volt, hogy én ilyen jól élek, ő pedig keményen dolgozik a megélhetésért.
-Aomine azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha én is segítenék neked pénzt szerezni? Vállalhatnák valami melót, akkor hamarabb szabadulnák tőled!
Amikor ezt meghallotta felém fordította a fejét és mélyen a szemeimbe nézett. A kezével megfogta az állam és közelebb hajolt hozzám.
-Ennyire zavar, hogy itt vagyok? kérdezte és egyre csak közeledett az arca az enyémhez. Kék szemei csak úgy égettek.
-Én csak, segíteni akarok neked! néztem rá sajnálattal mire ő
felpattant a kanapéról dühösen.
-Te csak ne akarj segíteni! Nincs szükségem a sajnálatodra! kiabálta és magamra hagyott a nappaliban.
Szóval ennyire lesütött rólam az, hogy sajnálom őt?! Egyáltalán nem nézem, le ezt a barmot csak jót akarok neki. Meg se tudtam tőle kérdezni, hogy talált e valami melót, vagy, milyen napja volt. Egy kicsit bunkónak érzem magam, amiért ennyire hidegen bántam vele.
Felkeltem én is és utána eredtem. Bekopogtam az ajtón majd benyitottam rá. Az ágyban feküdt és duzzogott.
-Sajnálom! Én csak szeretném, ha jobb életed lenne!
-Akkor ne akarj innen elküldeni! Még csak egy napja lakok itt! Nekem..
Felült az ágyon és szomorúan rám nézett.
-Nekem nincs itt Amerikában senkim! Csak te!
Éreztem a keserűséget a szavaiban. Leültem mellé az ágy szélére és nyeltem egy nagyot mielőtt megszólaltam volna.
-Nekem se nagyon vannak itt barátaim! Teljesen megértelek!
Felém fordította a fejét és megfogta a karomat gyengéden, majd beszélni kezdett.
-Tudom sose jöttünk ki egymással igazán, meg most is egymás ellenségei vagyunk, mivel mindketten másik csapatot erősítünk, de remélem, ettől függetlenül még lehetünk barátok!
Jól hallottam? Ez a hülye azt mondta, legyünk barátok? Sose gondoltam volna róla, hogy valaha is ezt mondja, olyan mintha teljesen kicserélték volna. Egy mély sóhaj hagyta el a számat és elkezdtem kacagni.
-Mi olyan vicces te seggfej?
-Bocs, de mindig olyanok voltunk, mint a kutya meg a macska! Most meg azt szeretnéd, hogy legyünk puszi pajtások!
-Pff! Felejtsd el amit az előbb mondtam! nézett rám haragosan.
-Nem ezt nem lehet elfelejteni!
Tovább röhögtem, már a szemeimből is folyt a könny. Elkaptam a kezét ami a karomon pihent és belenéztem a kék szemeibe.
-Rendben van Ahomine! Legyünk barátok! De nem fogom elárulni soha a csapattársaim akármilyen genyók is!
-Hah! Én se fogom az enyéimet! éreztem, hogy közben megszorítja a kézfejem, de mi a faszé fogtuk egymás kezét? Gyorsan kicsúsztattam a szorításából zavarodottan. Az arcom megint piros volt, mint a paprika.
-Mit szólnál Aomine, ha elmennénk ruhát vásárolni? Még nyitva vannak a boltok...
Halvány vigyor jelent meg az arcán és tutkálni kezdett a paplan alatt.
-Szeretnék venni mást is! nyögte ki teljes komolysággal majdnem félre nyeltem a nyálamat, amikor megláttam a pornóújságát a kezében.
-B..b.. biztos vannak olyan boltok is ahol árulják ezeket! válaszoltam zavarodottan.
-Remélem is! Horikita Mai- chan a kedvencem imádom a begyeit! Biztos találok majd más amerikai cicababákat is lehet még jobbak, mint ő! mesélte miközben a szája szélén végig siklott a nyelve. Egyből eszembe jutott, ami reggel történt és felállt a hátamon is a szőr.
-Mi a gond Kagami? Te nem szoktál ilyeneket nézni?
-De, csak nem akkor, amikor másnál vendégeskedem te faszkalap! mordultam fel és felkeltem az ágyából. Eszembe se jutott az, hogy most buktattam le saját magam.
-Á.. szóval tényleg láttad!
A fenébe tiszta hülye vagyok, minek kellett megszólalnom, most majd nem fog békén hagyni ezzel, hátat fordítottam neki és még egy mondatot elmorzsoltam miután elhagytam a szobáját.
-Nem tudom, miről beszélsz Aomine, de ideje indulnunk, ha szeretnél venni ilyen obszcén dolgokat..
Nem láttam mit reagált rá, de befogta a pofáját és ő is utánam eredt. Felvettük a cipőnket, bezártuk a lakást és beszálltunk a liftbe.
-Kagami! Nálam nincs egy fitying se, azt ugye tudod?
-Hagyd csak.. Majd én megveszek mindent! azzal kiszálltunk a liftből és kisétáltunk az épületből.
Gyalogoltunk egy darabig, kellemes idő volt, még mindig fent volt a nap az égen és tömeg nyomor volt. Az emberek közt egyszer csak ismerős alakot pillantottam meg. Igen az egyik csapattársamat aki pont szembe jött velünk. Sajnos már nem tudtam reagálni rá késő volt. James sétált egy gyönyörű lánnyal az oldalán. Egy pillanatra tekintetünk összetalálkozott, majd mintha nem is látott volna minket elment mellettünk, köszönés nélkül.
-uuu! Itt az újságbolt! Menjünk be! Már alig várom, hogy... khm! zökkentett ki Aomine a gondolataimból a tarkomra csapva.
-Mit szólnál ha neked is vennénk valami jó kis szaftos magazint? vigyorgott rám, de én csak kétségbe esetten néztem magam elé.
James, vajon mi járhat a fejedben? Biztos, hogy nem fogod annyiban hagyni a dolgot, érzem!