Fall in love again ( Befejezett)

11. rész ( Örökké együtt) Vége

Kagami szemszög:

A napok teltek és múltak és elérkezett a meccs napja, Aomine nagyon felvolt tüzelve, nem bírt nyugton maradni, pakolászott be a sport táskájába nagy vigyorral a képén és fel alá járkált a szobában.
-         Bárcsak én is játszanék… szeretném, ha miattam lennél ilyen izgatott, hogy ellenem játszol!
-         Izgatott? Hmmm…
-         Lehet, hogy inkább vissza mennék a régi csapatomba, Alex még mindig nagyon haragszik.
-         Ne hülyéskedj, megígérted, hogy együtt leszünk!
-         De, nincs annál jobb, amikor egymás ellen játszunk, és amúgyis mindig azt akartad, hogy szórakoztassalak egy kicsit!
-         Ez igaz de, bármikor játszhatunk 1 – 1 ellen, még az ágyban is! Ha már annyira érdekel, fel vagyok e izgulva, a válaszom igen.
-         Most, hogy jött ez ide barom arc? ültem fel az ágyban, az arcom vörösebb volt, mint a hajam.
-         Ugyan már! Két óra múlva kezdődik a meccs, utoljára akkor szexeltünk amikor az a hülye Kise meg Tetsu lelépett kitudja hová, most van egy kis időnk! ugrott fel az ágyba mellém és közeledni kezdett.
-         Hogy jutottunk el a kosárlabdától idáig?
-         Úgy, hogy az foglalkoztat téged, hogy mire izgulok, ha tudni akarod a seggedre!
-         Ne legyél már ilyen obszcén te csira! Ha most szexelünk, hogy fogsz játszani a meccsen? Kell az energia!
-         Ez igaz, lehet ne birnám sokáig, mindegy, majd utána csináljuk, nekem már az is nagy boldogság, hogy végre kitolod azt a buta képed és megnézed, hogy játszok!
-         Kíváncsi vagyok Kisére is!

Aomine morcosan felkelt mellőlem és vállat vont.

-         Most mi van?
-         Miatta akarsz kijönni a meccsre, hah?
-         Nem, te nagy majom, hát persze, hogy miattad, de kíváncsi vagyok mennyit fejlődött Kise is, ha egyszer ellene játszom.
-         Vágom! Na, akkor,  alszok egy kicsit.
-         Rendben van! Gyűjtsd az erőt Aomine.
-         Igen mert a meccs után még meg is kell hágnom azt a hájas picsád!
-         Oi! Vigyázz a szádra!
-         blah blah blah… jóéjt nekem!
Elvigyorodtam kissé erre és oda bújtam hozzá, simogattam a fejét, amíg mély álomba nem horkolta magát. Már majdnem elszenderedtem, amikor a telefonom csörögni kezdett, apám hívott. Felvettem a telefont és közölte velem, hogy a lakás ajtaja előtt áll és nem nyit ajtót neki senki, valószínűleg elromlott a csengő azért nem hallottuk, még jó, hogy nem feküdtem le Aominével, vagy, hogy nem tudott bejönni, még a végén lebuktunk volna. Lecsusszantam az ágyról és felmásztam a tolószékembe, majd az ajtóig tekertem. Ahogy kinyitottam az ajtót már be is törtetett.
-         Induljunk!
-         Hová?
-         Műtétre!
-         Mi?
-         Elintéztem, neked, hogy ma megműtsön a doki, szerencsére vissza mondta egy betege a mai napot, szóval így tud fogadni! Annyit rostokoltam ideáig, hogy valakit találjak. Minnél hamarabb fel kell épülnöd!
-         De hát semmit se fixáltunk le! Még túl korai!
-         Ugyan már! Járni akarsz vagy sem?
-         Igen, de.. a meccs!
-        Milyen meccs? Majd vissza nézed! Na menjünk!

Különösen kedvesen viselkedett és én hálás voltam neki, hogy elintézte ezt nekem, úgy hiszem a zord külső mögött érző szív lakik és nagyon is érdeklem. Bár kissé félek és nagyon akartam látni Daikit Kise ellen, de ez most fontosabb.
-         Sajnálom, de ma nem tudom megnézni a meccseteket és szexelni se fogunk! mondtam szomorkodva a szobánk felé nézve.
-         Mondtál valamit Taiga?
-         Nem..! Mehetünk! pirultam el, feleszmélve azon, hogy hangosan gondolkodtam.
Miután elhagytuk az épületet a kocsijába pattantunk és meg sem álltunk a korházig. Útközben írtam egy smst Kurokonak és Aominenek is, bár amilyen sötét nem hiszem, hogy elolvassa, sőt lehet el is alszik, szóval értesítettem a régi árnyékomat a biztonság kedvéért,  arról  röviden, hogy hova mentem és miért.
-         Csak pár hónapot kell kibírnod még kerekesszékben és utána ismét kosárlabdázhatsz! mondta apám miután leparkoltunk a korház előtt.
-         Remélem!
A korházban elvégezték a szokásos teendőket majd fektettek is be, altatót nyomtak belém, utána képszakadás következett. Amikor magamhoz tértem még mindig kába voltam. Nagy nehezen kitudtam nyitni a szemeimet és megpillantottam Daikit a széken ücsörögve mellettem.
-         Sajnálom..
-         Ez az első szavad, amikor meglátsz?
-         Meg akartam nézni a meccset, de…
-         Tök mindegy!
-         Mi?
-         Nem mentem el a meccsre és veszítettünk.
-         Hogy micsoda?
-         Amikor megtudtam Tetsutól, hogy műtenek, rögtön ide siettem!
-         Na, ne!
-         Tudod.. nekem fontosabb vagy te, mint bármi más!
-         uh.. milyen érzelgős valaki! röhögtem ki miközben a szememből folytak a könnyek.
-         Ki beszél? mondta ő is nevetve és ő is sírni kezdett.
-         Francba… Ahomine, azt akarom, hogy ölelj meg!
-         Mondanod se kell! válaszolta és átkarolt szorosan. Annyira belemerültünk, hogy az orvos nem győzött köhögni felettünk.
-         Bocsánat! toltam el magamtól a sötét bőrű barátomat azon nyomban, ahogy észrevettem.
-         Szóval Taiga, a műtéted jól sikerült! Ha minden igaz egy pár hónap múlva ismét járhatsz, persze mellette folyamatosan tornáztatni kell, és nem szabad nagyon erőltetni a dogokat.
-         Rendben van! Mondja, csak apám itt van? Bár, már gondolom bejött volna magával ha itt lenne..
-         Nem láttam, biztos sietős dolga akadt!
-         Micsoda egy érzéketlen vénember! morgott Daiki mellettem.
Én halványan elmosolyodtam gondolván magamba, hogy lehet annak tűnik, de ha ő nem lenne, nem tartanák itt.
-         Fiatalember ne sokáig legyeskedjen itt, a pánciensnek pihennie kell! jött be egy fiatal nővérke az ajtón és ahogy ezt mondta Aomine vállát finoman megkocogtatta.
-         Maga is fiatal, miért nevez így?! Szólalt meg a kékhajú a nőt végig mérve tetőtől talpig, mire én össze vontam a szemöldökömet.
-         Na, mindegy is.. most megyek Taiga, majd jövök holnap is!
-         Rendben van! legyintettem és figyeltem ahogy távozik az ajtón.
Ahogy mondta, úgy is volt, minden nap meglátogatott és alig várta már, hogy végre együtt legyünk, akárcsak én.