| LOKI | - Gyásztánc (Complete)

"Cold"

"I'm gonna knock this motherfucker down, down, down, down, down
 And there's a catch with this waiting
 All of my thoughts are overtaking
 Do I got the strength to take this fucker down?

 Deep in me, insulting
 Talking shit, pushing me
 Cold
 Cold"

¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤

Semmit nem érzett maga körül. Csak egy dolog létezett,egyetlen dolog amiért még meg bírt mozdulni. Oly' gyorsan kelt fel a lány holtteste mellöl,hogy a fű csomókban repült le a csizmájáról. A bandita arcán,mikor az visszanézett,látta a leplezetlen rémületet. Örült ennek. Rettegjen csak. A halál megváltás lesz neki. 

A fekete hajú elméje megmaradt szilánkjaiba kapaszkodott. Azok a szilánkok vágták és sértették,de innen tudta,hogy még él. Ez nem a halál,bárcsak az lenne! Mindene csupa vér,meghalt...meghalt és egyszerűen többet nem kel fel.....nem öleli többet,nem csókolja többet....

A herceg lába nyomán a fű vértől lett pettyes,a talaj pedig zokogott. Zokogott a hercegért,azért a férfiért aki már soha többet nem lesz,mert az a lánnyal együtt meghalt. Loki számára elmosódott minden. A fák,a bokrok,a madarak csiripelése sem jutott el hozzá,csakis a kín és a fájdalom üvöltése. Egyre süllyedt és süllyedt,örömmel fogadta a hideget,pedig a nap ragyogott. 

A szél a hajába kapott, a vértől ragacsos hajába,fák suhantak el mellette,ágak reccsentek,zihálás töltötte be a teret. Elkezdődött a hajsza,és ő élvezte. 

A szívét jég ölelte körbe,és ő nevetett. A futás nem esett nehezére. Úgy érezte magát mintha újjászületett volna,mintha csak egy őz úgy szökellne. 

Egy lépés. 

Kettő. 

Három. 

Egyre közelebb ért a banditához,már érezte a szagát,és szinte csípte az orrát a félelme. Az előtte futó férfi megbotlott és a fekete hajú azon nyomban elkapta a karját. Erősen fogta,mintha csak satuba zárnák az ujjai. A barna hajú,koszos férfi felkiáltott. Remegett minden tagjában. 

Loki megcsavarta a karját,és érezte ahogy az ínszalagok engednek,és a váll kiugrik a helyéről. Az ordítás mosolyt csalt az arcára. Lenyomta durván a férfit,és az meglátta őt. Motyogott valamit,félve és remegve. Ugyan hogy,festhetett? Vigyorog és csupa vér. Loki kitépte a tőrét a tokjából,és a zokogó férfi torkának nyomta. Aztán megállt. Felröhögött. Nem. A fegyvert a földön fekvő tenyerébe nyomta,aki csak jobban zokogott. 

A herceg csak őt látta maga előtt.

Egy ütés.

Kettő. 

Három. 

Reccsent az orr,arccsont vérzett és száj repedezett fel. Ütötte,addig ütötte azt a nyomorult arcot,míg abból nem maradt semmi. Semmi felismerhető. Azonban még nyöszörgött. Nagy hiba.

Loki a tőrt kirántotta a tenyérből a véres kezével. A bütykeiről a bőr is lejött,nem tudta a férfi vére vagy az övé. Nem is érdekelte.

 Lesújtott egyszer. 

Kétszer. 

Háromszor. 

Újra és újra leszúrta. A végén már ordított,egy régen halott férfit szúrt le megint és megint. Ennyi vért sosem látott....Úgy vélte semmit nem érez,csupán kongó ürességet. De. Egy valamit. 

Hideget.