𝐓𝐎𝐔𝐂𝐇 𝐌𝐄

CHAPTER 8

~ Úgy el-aléltattál, most sebzetten élek,
Ha nem várlak, sírok; és ha várlak, félek. ~

✰

Bucky Barnes

A nap ragyogott az ég tetején és kellemes meleget árasztott magából. A motoromon ülve száguldozok Manhattan egyik forgalmas utcáján. Magamban már megfogalmaztam, hogy mit mondok Liv-nek, de mégis izgulok. Nem akarom megbántani a lányt, hiszen nem ő tehet róla, hogy nem érzek iránta többet, puszta barátságnál. Ha akarnék sem tudnék rá máshogy nézni, hiszen érzéseket táplálok Molly felé. Magam sem értem, hogy történhetett, hiszen alig ismerem. Viszont benne van valami, ami a többi lányban nincsen meg.

Leparkolok Liv háza előtt, majd nagy sóhajt véve felmegyek a lépcsőn. Kopogtatok az ajtón és szinte egyszerre nyitódik ki előttem az. Meghökkenve nézek végig az előttem álló vörös hajú lányon. Nyelek egy nagyot, mert felső testén, csak egy trikó van, semmi több. Nem látszik át, de gömbölyded keblét nagyon jól kimutatta. Tekintetemet a lány dekoltázsára vezettem és tanulmányoztam egy ideig. Gyorsan észhez térítettem magamat, majd belenézek Liv kiváncsi tekintetébe.

- Bejössz végre?- mosolyodik el.

- Öhm, be... bemegyek.- léptem be a házba.

- Miért jöttél? Talán hiányoztam?- kezét a nyakam köre fonta és úgy húzott magához.

- Igazából azért jöttem...

- Ne is mond tovább. Vágom én, hogy miért jöttél.- kuncogott fel halkan.
- Nos, én benne vagyok!- lépett hátra egy lépést, majd felső testérő levette a ruhadarabot, amit később földre dobott.
- Na mi lesz? Mi vársz?- szaladt fel a lépcsőn az emeletre.

Elképedve néztem Liv után. Mégis mit művel? Nem ezért jöttem én ide, hogy szeretkezzek egy tizennyolc éves lánnyal, akit ráadásul nem is szeretek. Ez az egész megnehezíti a tervemet. Mégis hogyan mondjam el Liv-nek, hogy én csak barátként tudok rá tekinteni? Szép volt Barnes, megint rosszkor vagy rosszhelyen.

- Bucky siess, nem várok rád örökké!- kiáltott fentről Liv.

Nagy nehezen rá vettem magam, hogy fel menjek hozzá. Ám az ajtó előtt megálltam, s nem mentem tovább.

- Liv, kérlek öltözz fel! Én nem ezért jöttem!- mondtam kicsit hangosabban a csukott ajtó előtt.

Kinyitotta az ajtót és se szó, se beszéd nélkül megfogta a pólómat és behúzott a szobájába.

- Állj le Liv!- szóltam rá erélyesen, de nem hatotta meg.

Hirtelen történt és időm sem volt. Lecsapott ajkaimra és a karjaimba ugrott, én pedig automatikusan elkaptam őt. Nem csókoltam vissza, hiszen nem ő az a lány, akit én megakarok csókolni. Eltoltam magam a lánytól. Értetlenül és szomorúan nézett rám.

- Liv!- jött be egy idősebb hölgy a szobába.
- Ugye nem nyúlt a lányomhoz?- szigorúan emelte feljebb a hangját.

Amint ránéztem a szintén vörös hölgyre, elnyíltak az ajkai.

- Bucky?- megdöbbenve szólalt meg.

- Ismer engem?

- Igen.- mondja bólogatva.

- Óh!- lepődök meg.

- Kicsim, ugye nem történt köztetek semmi?- fordul Liv felé a nő.

- Nem, anya! Az ég világon nem történt közöttünk semmi!- néz rám szúros szemekkel.

- Még szerencse!- jelentette ki, majd nyomott egy puszit lánya buksijára.