༄︎BAJOS LÁNY ÉS ROSSZFIÚ༄︎

༄︎13.rész༄︎

♤Horváth Amanda szemszöge♤

Mióta behoztak eltelt olyan 5 óra. Vettek tőlem vért, áttoltak egy ultrahangra is és végül itt az osztályon tettek egy branült amin keresztől kapom az infúziót. Borzalmas érzés itt feküdni és még mindig a fájdalommal küzdeni. Szüleim haza mentek pár cuccért hátha bent kell maradni de nagyon úgy néz ki,hogy nem akarnak egyenlőre haza küldeni. Most Tomi és Rebeka önti belém a lelket kissebb sikerrel. Egy órája mondta az egyik ápoló,hogy hamarosan jön az orvosom aki kezelni fog. Hát igen egy óra kellett mire átéljen mert épp ebben a pillanatba lépett be a korteremben ahol feküdtem.

-Jó estét.-igen már este van.-Biztosan tudni akarod már mi lehet veled.-mosolygott kedvesen én erre csak nagyokat bólogattam.-Sajnos bizony vesekőve van és ami még rosszabb nem kicsi ami vizelettel kijönne. Magyarán szólva sajnos műteni kell.-sóhajtott magyon nekem meg vegyes érzéseim voltak.

Az orvos elhagyta a szobát azzal,hogy valószínűleg már ma meg műtenek. Vegyes érzések kavarodtak bennem. Nem érdekelt a műtét csak az,hogy múljon el ez a kegyetlen érzés és,hogy minnél hamarabb haza mehessek.
Valamiért szükségesnek éreztem írni Noelnek hisz elkísért és talán érdekli mi van velem...
Végül leírtam bár lehet nem kellett volna megírnom mert most be fog jönni...

♤Hegedűs Noel szemszöge♤

-Na mivan?-kérdezi Zsolt.

-Amandát műtik...-sóhajtottam nagyot. Jó ez talán nem olyan durva de mégis csak egy műtét...

-Szegény. Sajnálom-biggyeztette le a száját Zsolti.-Menj ha akarsz én megvárom Rebekát a szobájába.-vigyorgott perverzen Zsolt és felkapta magára cipőjét és kabátját. Megvárta míg én is felöltöztem és elindultunk.

Elkísért a buszra én felszálltam ő meg elindult Rebekájékhoz.
Mire be értem már tolták Amit a műtőbe szülei meg mellette kísérték őt. Fura volt mert mosolygott mintha nem is féllne hisz ez még is csak egy műtét. Tetszett az elhatározottsága a szemébe. Meg az is tetszett,hogy nem ijedt meg.

-Szia.-áltam ágya mellé.

-Szia.-mosolygott rám. Őszinte mosolynak tűnt.

-Nem félsz?-kérdeztem meg végül. Már nagyon érdekelt.

-Nem. Kiskoromba már volt egy kissebb műtétem. Na akkor nagyon féltem.-nevetett fel enyhén.

-Elhiszem.-mosolyogtam rá.-Mikor visznek be a műtőbe?-egyépként már a műtő elött vagyunk csak még az orvos vagy sebész nem érkezett ide.

-Ahogy elnézem most.-nézett orvosára.

-Igaz.-kuncogtam fel.-Kitartást.-oda hajoltam hozzá és próbáltam megölelni úgy,hogy ne okozzak neki fájdalmat. Szerencsére fogatta ölelésemet így nem tűnt cikinek a helyzet.

♤Horváth Amanda szemszöge♤

Noel ölelése mégtöbb erőt adott nekem. Egyépként se féltem. Valószínűleg most jutottam el odáig,hogy nem fogok mindentől szarni és talán most jött vissza az össze erőm amit 3 évvel ezelőtt elhagytam. Furán hangzik, de valóban három év kellett valamennyire össze szednem magam.

Be toltak a műtőbe és altatás után természetesen nem emlékszem semmire. Arra ébredtem,hogy tolnak vissza a korteremhez viszont teljesen még nem ébredtem meg inkább csak nyitogattam a szemem de hamar vissza is aludtam. Ilyen altató otthonra is kéne hisz másnap is csak az ápolók keltettek 10-kor a vizit előtt. Szerintem azt akarták,hogy valamennyire szedjem össze magam de infúzióra voltam kötve és így nehéz lett volna kimenni a fürdőbe mivel ott van a tükör is, de azért se ment volna mert erősen éreztem a műtét helyét(?) és szenvedős volt még a felülés is. Mellettem lévő fiókból előkaptam fésümet amit még tegnap szüleim hoztak be. Egyépként sejtettem,hogy nem fognak szabadságot kivenni csakmert kórházba vagyok... Meg kell halnom, hogy egyszer észre vegyenek és törődjenek velem? Tudom,hogy nem bocaájtották még meg teljesen,hogy elhagytam a hugom.
Mindegy. Megfésülködtem és vártam az orvosokat és az ápolokat akik a vizitet vezették. Vagy három orvos és 4-5 ápoló ált az ágyam köré.