A csillagok lámpásai kihunytak az égen, talán a hűvös éjszakai szél fújta el lángjukat. A makacs sötétséget azonban elűzték a palota ablakainak fényei, a kései mulatozás zajai.
Kökörcsin úgy lopakodott a sötétben, akár az árnyék. Tenyere izzadt az izgatottságtól, ám lantjának pántja megnyugtatóan húzta le a vállát. A palota ablakaiból kiszüremlő fénytócsákat gondosan kikerülte, habár tudta, hogy ezt inkább diktálja a kalandvágya, semmint a józan ész, mert amit cselekedni készül, az semmiképpen sem lesz csöndes. Bár azt is tudta, hogy ebben az alapzajban senkit sem fog érdekelni az ő magánkoncertje. A legtöbb vendég ugyanis továbbra sem hagyta el az előcsarnokot, viszont az, akit keresett, nem bukkant fel újra a tömegben. Így kénytelen volt drasztikusabb módszerekhez folyamodni.
Céltudatosan állt meg a déli lakótorony emeleti ablaka alatt, amelyből halványan világlott ki a gyertyaláng fénye. Óvatosan lecsúsztatta válláról a lantot, próbaképpen megpengette a húrokat.
Tökéletes. A tündelant énekelt az ujjai alatt, a dalnok legkisebb rezdülésére is reagált. Kökörcsin elégedett mosolyra húzta száját.
– Ó, Vereena – kezdte, miközben gondosan a fejére húzta az esetleges kíváncsi tekintetek elől csuklyáját. – A szépséged megihletett, s most engedd meg, hogy csodálattal adózzam szemeid...
Egészen érdekes hangokat sodort a költő fülébe a hideg szél. Elkerekedett szemekkel bámulta az ablakot, amiből egyszerre csak kirepült valami, és a fején landolt. Egy női selyemblúz. Kökörcsin értetlensége nőttön-nőtt, ahogyan a puha anyagot morzsolgatta ujjai alatt, mire egy vaskos férfihang kiordított az éjszakába: – Takaroggyá' innen, hülye kakas! Rossz ablak!
Éles női kacaj keveredett a durva röhögésbe, Kökörcsin megrázkódott.
– És mégis melyik ablak lenne a jó? – kiabált fel reménytelin.
– Aszontam, kotródjál, vagy agyonváglak! – Busa fej kandikált ki a párkány felett, villogó szempár bámult a költőre. – Mi a francot akarsz tőlem vagy a nőmtől, he?
– Hol van Vereena?
– Hogy ki?!
– Vereena, a...
– Az északi toronyban van! – csilingelte a női hang. – Berty, gyere vissza, megfázol az ablakban...
A busa fel eltűnt, Kökörcsin megszeppenve szorongatta a blúzt a kezében.
– És a blúz...? – kezdte, de erre csak egy fatalpú papucs érkezett válaszul. Kökörcsin eliszkolt, nem várva meg, hogy a házigazda a széket hajítsa utána.
További tíz perc sötétben való botorkálás után átért a megfelelő ablak alá, bár kissé szkeptikusabban méregette a kőpárkányt.
– Most már mindegy – motyogta csak úgy magának, de aztán hirtelen elhallgatott.
Hárfa lágy trilláit vélte kihallani a körülötte süvöltő szélből, aminek forrása nyilvánvalóan a kinézett ablak mögül szólt. Halk ének kapcsolódott a dallamhoz, olyan halk, hogy a szövegét nem is értette; de megérett benne a bizonyosság, hogy Vereena hangját hallja.
Néma, áhítatos csendben fülelt, el-elcsípve a lány hangjának szárnyalását, a hárfa lassú, mélabús melódiáját.
A dal elhallgatott. Kökörcsin mély levegőt vett, és maga is andalító dalba fogott tiszta tenorján.
A sápasztó Holdfény ragyog le reád;
Vagy az csak glóriád?
Udvara körül gomoly felleg-virág
Vagy az csak glóriád?
Fogynak a szavak, mint a víz
Az utolsó vándor kulacsában
Szikra-parazsat szít
A fájdalom, lelkem mocsarában
YOU ARE READING
A negyedik lány - Witcher fanfiction
FanfictionKökörcsin felkérést kap, hogy dalaival szórakoztassa az aprócska királyság esküvőjének meghívottjait. Itt minden megvan, ami csak a bárd életében fontos lehet: a művészet, jó borok, szép királylányok; és barátja, Geralt az oldalán. Azonban Kökörcsin...
