Vörös szerelem - Campus

Ó, a félelem

Megláttam Castiel-t, aki biztosan Rosa miatt van itt. Valamit egész biztosan forgat a fejében, de nem tudtam felfogni, mit. Félre is húztam őt, muszáj volt megbeszélnem vele.

Albatraoz: Rosa, ugye nem forgatsz valamit a fejedben?

Rosalia: Jaja, ne legyél mérges! Tudod, milyen jó kerítő vagyok. Biztos vagyok benne, hogy Hyun tökéletes pár lenne számodra.

Albatraoz: Szóval Hyun? De akkor mit...

Rosalia: Valami baj van?

Albatraoz: Nem, semmi.

Bár, így nem értem miért van itt Castiel. Azt is nehezen fogom fel, hogy Rosa össze akar hozni Hyun-al. Túl sok nekem ez az este, de megígértem Chani-nak, hogy ma este vele kutatok, nem akarom elslisszolni, így, hogy mindenki itt van már.

Chani: Rendben, körbe kell járnunk a területet. Mindenki kap egy ilyen zseblámpát, amiben piros az izzó, ezzel jelzünk, ha baj van. Mivel ilyen nagy területen kutatunk ezért jobb, ha szétválunk.

Rosa: A horror filmekben nem válik be.

Mindenki nevetett rajta, de én megijedtem. Semmi esetre sem akartam közel kerülni a két fiúhoz. Biztosra éreztem, hogy Rosa Leigh-el és Alexy Morgan-al megy. Egy esélyre gondoltam, ha Chani-val tartok.

Albatraoz: Chani, mi lenne, a veled tartanék?

Chani: Én egyedül megyek.

Albatraoz: Mi? De az nem túl veszélyes?

Chani: Épp ellenkezőleg! Így elveszhetek a gondolataimba és talán egy rejtélyes erő is elragad.

Albatraoz: Értem...

Gondoltam, hogy oda csapódhatnék egy másik csapathoz, mint harmadik ember, de nem hinném, hogy a Rosa vagy Alexy csapat nem tervezne turbékolást. Csak útban lettem volna.

Hyun: Albatraoz, te nem akarsz...

Albatraoz: Én egyedül megyek! Jobban elmerülök a gondolataimban és Elhívnak az erők... na de megyek is mondjuk az északi irányba!

Elszakadtam a csapattól és útnak indultam a nagy kutatásra. Megpróbáltam eloszlatni a rosszabbnál rosszabb gondolatokat és arra koncentrálni, hogy találjak valami paranormálist. Betévedtem egy erdős részre, ahol csak a természet éjszakai zajait hallottam. Pár lépéssel később viszont egy vékony hangra lettem figyelmes. Emiatt lefagytam és arra gondoltam, hogy csak a képzeletem játszik velem, de egy újabb, már kicsit görgősebb hang, szólalt meg. Nagyon aggódtam, attól féltem, hogy nem vagyunk egyedül. Sohasem féltem, nem hittem a szörnyekben, de nem bírtam volna, ki ha egy vadidegennel vagy egy rossz emberrel összefutok. A következő hangtól összegörnyedtem és reszketni kezdtem. Éreztem valakinek a jelenlétét mögöttem, de csak a futás jutott eszembe. Mondott valamit, de olyan gyorsan szedtem a lábam, hogy egy szót sem hallottam. Futás közben nem néztem a lábam elé és balszerencsémre egy szírt szélére értem. Elkezdtem lebuckázni, mégis próbáltam megkapaszkodni, aminek az lett a vége, hogy eltört a csuklóm. Nem tudtam rendesen megállni és tovább gurultam. Mikor földet értem, eszméletemet vesztettem és ott maradtam. Mikor már kezdtem összeszedni magam, akkor melegséget éreztem és egy kis mozgást is. Kinyitottam a szemem és azon szavak hallatán lettem igazén éber.

Castiel: Bassza meg, leszakad a hátam!

Albatraoz: Castiel?

Castiel: Felébredtél? Hál istennek, szerintem épp ideje megállni egy kicsit.

Megállt egy magas füvű helyen és óvatosan lecsúsztatott a hátáról. Miközben hátba ütögette magát, én próbálta felfogni a helyzetet. A vállamra terítette a dzsekijét és a csuklóm köré forgatott egy kendőt, valamint faágakkal biztosította. Elképesztő volt akkor, hogy így kezelni tudta a helyzetet. Csak a csuklómon lévő, érdekes mintájú kendőt néztem, mikor is Castiel az ölembe hullott.