Vörös szerelem - Campus

A nem, az nem!

Dél volt már, de a menzán nem ettem, hanem az asztalt nyomtam. Nem is volt túl halk, ahogy ott durmoltam, de még Chani bökdösése sem segített.

Chani: Albatraoz, minden rendben? Nem tűnsz túl frissnek.

Albatraoz: Nehéz éjszakám volt. Fujishima-san egészen éjszaka, sőt, reggelig csak kioktatott. Tudod mennyire megkönnyebbültem, mikor ideköltöztem Japánból? Gyakorlatilag tőle menekültem.

Chani: A te lakásod, akkor miért nem küldöd el?

Albatraoz: Apa fizeti a lakbérem, míg nincs fizetésem. Ha kirakom a szűrét, akkor még visszaráncigál japánba.

Chani: Ennyire nem szeretsz ott élni?

Albatraoz: Nem... ennyire szeretek itt lenni. Mindenki itt van, akit szeretek és, ha kell, ezt is kibírom érte!

Chani: Kicsit sokat kockáztatsz.

Albatraoz: Ugye van gyengélkedő itt az egyetemen?

Chani: Van, de...

Albatraoz: Megpróbálok lepihenni. Most úgy is csak személyiség fejlesztő óránk lesz, semmi fontos.

Elvánszorogtam a gyengélkedőbe, hátha maradhatok aludni. Végül az egyik ápoló lazán beengedett és pár perccel később már aludtam is. Muszáj volt pihennem, hiszen, délután dolgoznom kellett, és ha van egy kis szerencsém, akkor hamar megválhatok Fujishima társaságától.

Délután még mindig félholt állapotban voltam, de tartanom kellett a tempót, hogy kész legyek a napi munkámmal. Majdnem becsukódtak a szemeim, de hál istennek, az asszisztenseim, nem engedték. Jonathan elkezdett lejátszani egy hangos zenét a mobiljáról, amitől egyből éber lettem.

Albatraoz: Te jó ég!

Jonathan: Segített?

Aizawa: Minden rendben?

Albatraoz: Összekapom magam, ne aggódjatok!

Betartottam az ígéretem, képes voltam belehúzni, hogy minden vázlat elkészüljön, de a többiek még így is gyorsabbak voltak nálam. Hátra volt még pár oldal és semmi sem segített igazán, főleg nem a megállás nélkül, csörgő telefonom.

Kata: Albatraoz, direkt nem veszed fel?

Albatraoz: Sajnálom, de ha most leállok...

Ekkor heves kopogás jött az ajtó felől és a legkellemetlenebb személy toppant be, akit legszívesebb elkerülnék.

Fujishima: Végre megvagy Albatraoz. Még az egyetemen is kerestelek, erre itt lopod a napot?

Albatraoz: Megbocsásson, de éppen dolgozom!

Fujishima: Mintha ez munkának nevezhető. Nem kéne gyerekesen hozzáállni a jövődhöz!

Jonathan: Magának a rajzolás csak egy vicc? Ez is művészet, sőt, ezzel az embereket szórakoztatjuk.

A mindig halk Jonathan elég pipa volt Fujishima-san kijelentésére. Nem hibáztatom, ha nem aggódnék az ittlétem miatt, már én is megtettem volna. Már mindenki arcán látszódott a színtiszta gyűlölet és egy újabb vita volt készülőben. Kénytelen voltam elérni, hogy elmenjen, így lezártam a munkát.

Albatraoz: Otthon befejezem a munkám és belekezdek a holnapiba. Sajnálom, hogy így elviharzok!

Miközben hatalmas sebességgel rohantam, Fujishima-san követett engem és végig kioktatott. Próbáltam nem figyelni rá, de a rikácsolását egyszerűen nem lehetett elkerülni. Végül utolért és megragadta a vállamat, hogy ráfigyeljek.