Vörös szerelem - Campus

Szentjánosbogár szív

Este csak is a szentjánosbogár terven dolgoztam, meg akartam alkotni azt, amit egy rejtélyes művész megálmodott. Nem csak azért, hogy ne vesszen kárba ez a rengeteg tanulmány, hanem mert szerettem volna mutatni valamit Castiel-nek, miután megvolt a nagy koncertje. Majd leragadt a szemem, de már csak pár óra választott el a végétől. A munkálataimat egy zörgés állította meg. Jött egy üzenet Rosa-tól és csak annyi állt benne hogy: „Beszélnünk kell!" Görcsbe rándult a dolgom, de visszaküldtem, hogy majd holnap jöjjön át és beszélgetünk. Ez a mondat mindig is megijesztett, mert általában nem jelent jót. Ez a hír meg a fáradtság kidöntött, nyugovóra is tértem.

Másnap reggel nem takarítgattam csak folytatásra készen hagytam a munkaasztalomat, mert már közel álltam a tervem végéhez. Gombóc volt a torkomban, mert úgy éreztem, ha rossz híreket kapok, nem hogy dolgozni nem lesz kedvem, de bulizni sem. Végül csöngettek én meg félve ajtót nyitottam, de nem csak Rosa volt mögötte hanem Alexy is.

Albatraoz: Mind ketten? Remélem nem rossz hírrel jöttetek.

Alexy: Nem egészen.

Rosalia: Nem baj, ha bejövünk?

Albatraoz: Persze, hogy nem. Én hívtalak át.

Rosa meg Alexy félve ültek le, miközben kávét főztem a konyhámban.

Rosalia: Albatraoz, igazából az egész kerítő akcióról akartunk beszélni.

Albatraoz: Vagy úgy...

Alexy: Semmire sem akarunk kényszeríteni, csak úgy éreztük, hogy te örülnél, ha lenne melletted valaki.

Rosalia: Hyun pedig kedves és bulis, meg úgy éreztük, hogy te is...

Albatraoz: Nem, csak nem akartam kegyetlennek tűnni. Mégis úgy gondolom, hogy ezzel csak félrevezetem. Érzem Hyun-nál, hogy mit érez, de akkor lennék korrekt, ha visszautasítanám.

Alexy: Én is szörnyen érzem magam! Megígértem neki hogy összeboronállak vele, de tiszta hülye vagyok.

Rosalia: Alexy... De én hívtam meg tegnap. Lehet, kicsit túlzottan is minden lében kanál csapat vagyunk.

Albatraoz: De... én ezért szerettelek meg titeket.

Mind ketten széles mosollyal néztek rám és összekulcsoltam az ujjainkat. Még egy kicsit nevettünk azon, hogy mit akartak még a közel jövőre nézve, a végére már kész kabaré volt.

Alexy: De eszembe jutott a koncert, nem tudom, kivel mehetnél. Pedig szó szerint körbe kérdeztem.

Albatraoz: Nem baj. Végül úgy döntöttem, hogy egyedül megyek.

Akkor észre sem vettem, de biztos elpirultam. Emiatt is kezdtek el kíváncsiskodni.

Rosalia: Már gondolkoztam rajta, lehetséges e, hogy a szíved visszafordult?

Albatraoz: Nem lennél rossz nyomozó... Rosa, Alexy, nem hazudhatok. Nem tudtam tovább lépni Castiel-en. A szívem mindig hevesen dobog, az arcom újra pirosan ég és az agyam mindig visszaidézi a régi szép időket.

Rosalia: Castiel volt mégis az utolsó, akire gondoltunk. Olykor nagy barom tud lenni, de mindenkit a szíve vezérel.

Alexy: Mindenre van terv! Biztos összehozunk egyet, amivel visszaszerzed!

Albatraoz: Nem! Sajnálom, ha önzőnek hangzik, de most egyedül birkózom meg a feladattal.

Alexy, Rosa: Rendben!

Elbúcsúztam tőlük, majd visszatértem a munkámhoz. Egészen addig dolgoztam rajta, amíg csak tudtam, majd készen álltam arra is, hogy magamat összeszedjem. Nem akartam hivalkodó ruhát felvenni, csak lazán akartam öltözködni. Felvettem a Death Punk pólóm és a kedvenc farmerom. Elindultam a koncertre, ahol ismét telt ház volt, de a terem ezúttal háromszor nagyobb volt. Akárhogy is hitegetett engem azzal, hogy ezen az estén újra találkozunk, tartottam tőle hogy ez képtelenség.