- 🦋 -
|Louis|
Nem hazudok, ha azt mondom; álmatlanságban lebegtem egész éjjel, Harry édes ajkainak emléke mégis adrenalinnal látott el, így most, miként kikelek az ágyból bárgyú mosollyal a számon, egyáltalán nem érzek fáradságot. Mikor csak úgy berontott és szinte letámadt, a szívem kihagyott egy egész ütemet. Mozdulatain látszott, hogy még igencsak ügyetlen, én viszont szívesen segítettem neki, mindenben ... Annyira gyönyörű volt.
Reggeli tisztálkodásomat követően épp a szobába igyekszem vissza, mikor halk szipogást hallok. A hang pedig Harry szobája felől jön. Hevesen szaladgáló pulzussal lépek az ajtaja felé, fülemet a fára tapasztva bizonyosodom meg róla, hogy valószínűleg sír szegény. Halkan hármat kopogok, de válasz nem érkezik. A kilincsre markolva óvatosan benyitok, nehogy észrevegyen.
Az ágyán fekszik, egy képet ölelget, pirosra duzzadt szemekkel sírdogál. Bizonyos légszomjban szenved, ezt mellkasa egyenlőtlen emelkedéséből és süppedéséből veszem le. Nem törődve a bugyuta szabályával beljebb lépek, az ajtót halkan becsukom magam mögött.
- Louis! -kiált fel ijedten, üvegesen csillogó smaragdjait rám vetve.
Nem szólok neki egy szót sem, csak az ágya felé sétálok, majd annak a szélére ülve magamhoz ölelem. Ijedt sikoly hagyja el cserepes ajkait, remegő kezeit félőn mégis a derekam köré fonja. Reszkető zokogás tör rá, én pedig csak csitítgatom. Orrát meztelen mellkasomra nyomja, onnan próbál meg életmentő oxigénhez jutni. Eltelik pár perc, mire szépen lenyugszik, utána vizes tincseimmel kezd el játszadozni, mint egy édes kiscica.
- Mi bánt? -súgom halkan, göndör tincseire nyomva egy érzéki csókot.
- Nem lett volna szabad ...
Csak ennyit mond, ezt is olyan halkan, hogy alig értem. Ahhoz viszont vagyok elég eszes, hogy tudjam; a tegnap esti huncutságára gondol. Álla alá nyúlva emelem fel fejét, hogy a szemébe tudjak nézni, és imádom, hogy nem kapja el rólam máris a tekintetét.
- Ne mondd ezt, én igenis élveztem. Bár gondolom neked ez még furcsa és szokatlan, de hidd el, ez nagyon szép, jó dolog. Örülök, hogy velem osztottad meg az első csókod.
- Honnan ... -sipákolja ijedten, tátott szája elé kapva mancsát.
Halkan felnevetek, majd egy csókot nyomok a homlokára. Feje lassan vissza hanyatlik a mellkasomra, szívem dallamos ütemét kezdi el hallgatni.
- Olyan kis ügyetlen voltál. Rögtön tudtam.
Mondatomat megejtve a lehető legvörösebbre pirul kis orcája, karjai szorosabban kulcsolódnak körém, míg halkan azt suttogja; te szemét.
Legalább már nem szomorú.
- 🦋 -
|Harry|
- Hát de ... Odakint szakad az eső!
Hiába is minden tiltakozás, Louis szó nélkül húzza fel a cipzárt sárga esőkabátomon, majd a fejemre húzza a süsüt. Kettőt pislogok és már kint is állunk a tornácunkon, melynek lépcsőfokait eláztatták a zuhogó eső hideg cseppjei.
- Hidd el, jó móka lesz -mosolyog rám a piros kapucni alól, aztán hirtelen megragadja a kezem.
Ő megy elől, én pedig aprócska alakját nézem, ami most még szembe tűnőbb a piros kabátka miatt, ami egyébként az enyém, és vagy három számmal nagyobb, mint a kék szemű mérete. A gumicsizma is, amit visel, a nővérem tulajdona, de csak az az egy volt az, amiben nem tűnt volna el nyakig, szóval muszáj volt felvennie. Hihetetlen, hogy még a rózsaszín virágos lábbeli is iszonyat jól áll neki; igazán kisfiús.
- Bújócskázni fogunk, utána pedig szivárványt keresünk. Aki hamarabb megtalálja, azé az utolsó doboz oreo!
- Na de ... Az az enyém ...
- Akkor siess, nehogy én találjam meg hamarabb -kacsint rám mosolyogva, mire nekem is egy kicsit felfelé görbül a szám.
Az első körben én hunyok, ötvenig kell számolnom. Az eső igazán kellemes hangja csak segít, hogy precízebben tudjak számolni. Minden kopogásra jut egy szám. Közben végig mosolygok, pedig igazán nincs is miért. Az adrenalin csak úgy száguldozik bennem, én pedig nagyon izgatott vagyok.
- Ötven! Aki bújt, aki nem; megyek!
Először alaposan körbe nézek, és nem is kell sokáig keresgélnem, a piros színű kabát rögtön feltűnik az egyik fa mögül, így hát arra indulok. Louis kicsit megugrik, mikor megtalálom, aztán nevetve a fűbe lök, mert azt hiszi; csaltam. A nedves földön hempergünk és én sikítok, mert tudom, hogy ha felkelek innen, akkor tiszta sár lesz a ruhám, de a kócos nem is foglalkozik velem. A ruháim alá nyúlva csiklandoz jéghideg ujjaival, bizonyára azt hiszi, amiatt visítozok oly hangosan.
- Ez a csalóknak jár, kedves Harold!
Az eső közben lassan alábbhagy, már csak egy-egy csepp éri az arcomat néha, nem pedig zuhanyként hullik rám. Louis úgy látszik, jól elfáradt közben, mert most épp lustán elfekszik rajtam, nem zavarja a nedves ruhám sem. Szemeimet az ég felé emelem, ajkaim pedig rögtön széles mosolyra húzódnak a látványtól.
- Min mosolyogsz, hmm? -érdeklődik, míg mutatóját a közben előbújó gödröcskémbe dugja.
- Én nyertem -mutatok büszkén az ég felé.
A felhők között egy hatalmas, gyönyörű ívben, egy több színben pompázó szivárvány tűnik fel, egyre csak erősödő tónusokkal.
- Pedig már azt hittem, nyerhetek ... -sóhajt fel csalódottan, drámai sírást szimulálva.
- Majd adok neked belőle.
A tincsei közé simítok ujjaimmal, élvezve vizes hajának selymes érintését. Így fekszünk egy darabig, hallgatva az újraéledő természet lágy hangját. Behunyva szemeimet szippantom magamba levendula illatát, amit imádok.
A szivárvány elűzte minden szomorúságomat.
- 🦋 -
esküszöm, hogy nem az összes rész ilyen unalmas, lesznek bonyodalmak is, csak kell egy kis bevezetés ...
remélem ti jól vagytok! :))
vigyázzatok magatokra, rendben?
i m á d á s 😍🌈😍
