- 🦋 -
|Harry|
Ölelő karok fonják körbe a még félig álomban lebegő testemet, majd mancsok kúsznak a hátamra fel, melyek lágyan érintenek, mintha csak nem akarnának felébreszteni teljesen. Nem bánom, most jól esik, hogy Gem itt van velem, még az sem zavar, hogy az engedélyem nélkül mászott be az ágyamba, ahová egyébként tilos neki. Halk dúdolásba kezd, keze lassan a pólóm alá szökik, és én már ebből tudom, hogy mire is készül pontosan.
- Gem, ne most! -morgom neki halkan a tervére utalva, hogy nehogy csikizni merjen.
Viszont egyáltalán nem vesz róla tudomást, mintha nem is hallaná, amit mondok neki. Bordáimat csiklandozza, amitől akaratlanul is felnevetek, egy másodperc múlva már sikítva rángatózom, hogy hagyja abba. Hát ha ő így, akkor én meg úgy!
- Gem, mondtam neked, hogy ... -fordulok felé, de mondatom a felénél megakad, mikor zöldjeim az óceánokba vetik magukat.
Először azt hiszem, csak beképzelem ezt, még a szememeimet is megdörzsölöm, nehogy a képzelődés az uralma alá vegyen, de aztán Louis édesen elmosolyodik, én pedig felébredek és már tudom, hogy nem csak álmodom őt.
- Meglepetés! -rikkant fel vidáman, én viszont képtelen vagyok vele együtt örülni.
Még mielőtt bármit szólnék, vagy ő közeledni próbálna, hirtelen azon kapom magam, hogy kezem hangosan az arcán csattan.
Egyszerre illetődünk meg, egyikünk sem számított erre. Dühösen pillantok rá, ő pedig rögtön veszi az adást, már tudja, mire gondolok. Nem szólunk egy szót sem, nem bújunk össze örömünkben és nem csókoljuk egymást halálra. Bennem vegyes érzelmek tombolnak, miszerint bármennyire is vágytam én arra, hogy itt legyen velem, most haragszom rá, mert csak úgy ott hagyta a munkáját; miattam. Sokan ezt aranyosnak és cuki dolognak tartanák, én viszont utálok még csak bele gondolni is, hogy miattam képes volt otthagyni azt a tevékenykedését, melyből a kenyerét kereste.
De a francba is, ezen ráérek később is őrlődni! Hiszen itt fekszik előttem az arcát simogatva, könnyesedő kiskutya szemekkel bámulva rám. Máris képtelen vagyok arra, hogy haragudjak rá.
- Hiányoztál -bújok oda hozzá, hogy egy finom csókot nyomhassak szárazra harapdált ajkaira.
Szaggatott sóhaj hagyja el imádott száját, karjai rögtön körbe is ölelnek, s én végre érezhetem őt. Nyálas puszikat szórok szét arcának minden pontján, és Louis nem ellenkezik. Behunyt pillákkal élvezi a kényeztetést, én pedig lassan szinte már szárnyalok a boldogságtól, annyira nagyon örülök, hogy végre itt van velem.
- Hm, imádom ezeket a béke puszikat.
Kuncogva nyalom végig az arcát, mire vonásai kicsit összerándulnak, úgy tesz, mintha undorodna.
- Én a házi sütit imádom.
Értetlenül bámul rám egy pillanatra, mintha csak bolond lennék. Viszont nem vagyok az, jól tudom, miről beszélek. Biztos vagyok benne, hogy bele kóstolt Gemma tegnap sütött, mennyei brownie sütijébe, hiszen éreztem a száján az ízét, mikor megcsókoltam. Nem mellesleg, maradt egy kis morzsa az ajka egyik végében, amit épp most tüntetek el onnan mutatóm hegyével.
- Oh ... -sóhajt fel megvilágosultan, arcára közben enyhe pír szökik. - Gem addig nem engedett be ide, míg nem ettem meg vagy négyet, szóval ...
- Hazudik! -érkezik a konyhából a válasz drága nővérkém által.
- Ne hallgatózz! -szólok rá, mire mindketten felnevetnek.
Istenem, de hiányzott már ez nekem; látni kacagni a kék szeműt.
- 🦋 -
|Louis|
Harry az ölembe költözött, míg karjai a nyakam köré szorultak, nincs olyan pillanat, hogy ne kellene a haját kiszednem a számból, ahogy össze-vissza forgolódik magyarázás közben, de ... Ezt az egészet egyáltalán nem bánom. Végre megbocsátott nekem, mikor közöltem vele, hogy felhagytam a házhoz járós ápolós szereppel, helyette kisegítői állást vállaltam a közeli kórházban, mint ápoló, ami közel van a Styles kúriához, de még az én lakásomtól sincs messze. Azóta már vagy kétszáz puszit kaptam az arcomra, ahol megütött. Igazából akkor sem fájt nagyon, de most már abban is biztos vagyok, hogy a bőröm szinte virágzik, annyira boldog.
- Harry, az már Louis adagja, te már megetted a tiéd! -szól rá nővére a kis göndörre, még a kezére is rácsap, hogy ne az én sütimet egye.
Harry felkuncog, brownie-tól morzsás ajkait a nyakamra tapasztja, ott nevet tovább. Kezében az én sütim pihen, már a második, amit elcsent tőlem.
- Legalább jó étvágya van -puszilok büszkén a fürtös tincsek közé, mire a cicám dorombolni kezd.
- A múltkor két doboz oreo-t evett meg teljesen egyedül, alig tudtam kikönyörögni a kezéből egy darabot is.
- Ez nem igaz -motyogja megszeppenve az említett, orcája tűzpiros.
Hangos kacagás tör rám zavarától, imádom, hogy ilyen kis szégyenlős.
- Az én kis, édesszájú babám -súgom a fülébe, mire ha lehet, csak még vörösebbre pirul.
Aztán, mikor Gem nem figyel, egy újabb adag sütit töm a szájába, természetesen az én adagomból. Csokis fogakkal vigyorog rám, még a hajában is vannak morzsák a szeletből. Nem rest finom csókokat osztani nekem puha szájával, s én szinte már szárnyalok, annyira imádom ezt.
Otthon, édes otthon.
- 🦋 -
