Lavender |✅|

tapadó szenvedély

- 🦋 -

|Harry|

Túl sok szerelmes történetet olvastam már el ahhoz, hogy tudjam; fájdalmas a búcsúzkodás. Szombat délelőtt van, Louis a kanapén feküdve terpeszt, kezében az idézetes könyvvel, míg én a lábai között fetrengek. Idilli pillanat, viszont sikerül megzavarnom azzal, hogy állandóan csak mocorgom, de nem tehetek róla, valahogy semmiért sem kényelmes. Ahhoz viszont nagyon is makacs vagyok, hogy kimásszak onnét, mert nincs az az isten, hogy én akár csak egy centi távolságra is legyek a kék szeműtől ebben a két napban, szóval csak szeretném kiélvezni a közelségét. Arról nem tehetek, hogy nem kényelmes a lába köze.

- Harry -morogja komoran, hangja figyelmeztető.

Pontosan tudom, mire céloz ezzel. Szeretné, ha abba hagynám az izgága fészkelődést és végre lenyugodnék. Viszont ebben a pózban képtelen vagyok.

- Bújjunk össze inkább, így nem kényelmes -nyafogom halkan, míg fogaimmal lágyan a combjába csípek.

Halkan felnyög, de még mindig nem hajlandó rám nézni, egyszerű mozdulatokkal rázza le magáról számat. Most jön az, hogy elkezdek durcázni ...

- Loueh. Baby, kérleek.

Elnyújtva ejtek minden szót, hogy befolyásolni tudjam, mire egy megadót sóhajtva végre felül, én pedig a vállára tudom hajtani így a fejemet, míg a karjaimmal átölelhetem a derekát. Így már sokkalta kényelmesebb.

- Olvass nekem -dorombolom nyakába, mert a hangját is imádom.

- Na ezt hallgasd! -mondja gyermekded boldogsággal, majd egy csókot hint a fejem búbjára.

Arra kér, hogy csukjam be a szemem és gondoljak valami szépre, míg ő idéz nekem. Nem mellesleg nem szeretné, ha kilesném az adott monológot vagy verset a könyvből, ezzel felfedve magát a szerzőt is, akinek kilétét nekem meg kéne fejtenem. Mondtam már, hogy mennyire nagyon imádom én őt?

- ,, Te vagy szememben az egész világ:
Ki mondaná hát, hogy magam vagyok,
Midőn egész világ néz itt reám? "

Behunyt pilláim alatt édes látképként jelennek meg óceán szemei, az egyetlenek, melyekbe képes vagyok akár órákba nyúlóan hosszat csak bámulni, és melyekben képes vagyok teljesen elveszni. Az egyetlen, ami egyszerre tud fojtani és szeretni, mint mohó vágy vagy akár tapadó szenvedély.

- Fogalmam sincs -vonok vállat tudatlanul a szerzőre utalva.

- Ne már!

- Jó, akkor találgatok.

- Shakespeare -válaszolja máris, időt sem hagyva nekem az elmélkedésre.

Válaszul gyengéden megcsapom, mire ő felnevet. A kötet után nyúlok, most én kívánok olvasni neki, azt akarom, hogy ő találgasson. Nem lapozok az utolsó oldalra, mivel pontosan tudom, hogy a legtöbb ember általában mindig elolvassa azt, mikor megszerzi magának az új könyvet, bár ennek nagyobb értelmét sosem értettem, de abban biztos vagyok, hogy a kék szemű is ezt a tábort erősíti, így a végén lévő lapokat direkt kerülöm.

- ,, Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet;
és öntsd csókodba minden ízedet;
és öntsd csókodba minden tüzedet,
és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet. "

Bambán bámul maga elé, így most kicsit csipkelődöm vele, s minden várakozás nélkül adom tudtára, hogy a szerző nem más volt, mint maga Louise Labé. Az óceánok mérgesen pillantanak rám, alig telik el egy másodperc, és ujjai máris vadul csiklandozzák oldalamat.

Az tény, hogy nem ismerem az írónőt, de ez a verse igazán imponálóan hat számomra.

Épp annyira, hogy azt a négy csókot mohón be is váltom Louis-nál, ki majdnem Louise.

- 🦋 -

|Louis|

Érdekesnek találom, miképp most nem nyafog, hogy kényelmetlen neki a lábaim között feküdnie, pedig meg mernék rá esküdni, hogy a kád szélessége sokkal keskenyebb, mint a kanapéé, innen még szabadulni is képtelenség lenne. Bár, ha jobban belegondolok, nem is szándékszom igazán.

A kis göndör elnyúlik a karjaim közt, vizes buksiját álmosan a mellkasomra hajtja, lehunyt pillákkal szuszog édesen. Tudom, hogy nem alszik, a víz alatt vadul táncoló ujjai oly gyorsak, hogy szinte orkánt kavarnak odalent.

Habfürdőt készített kettőnk számára, vagy a fél flakont a vízbe öntötte, így most nyakig ellep minket a hab, de nem bánom. Cserébe a loknis nem húzott fürdőnadrágot, amin meg is lepődtem. Tátott szájjal néztem végig, miképp kerek félgömbjeit gyorsan a habok közé dugta, mint rohanó szurikáta, úgy bújt el. Aztán zavart pírral orcáján hívott magával engem is, viszont én már naciban érkeztem.

S most itt vagyunk, én a vállait masszírozom, míg ő halkan nyögdécsel kezeim alatt, nekem pedig felrémlik az az este, mikor én először kényeztettem Harry-t ugyanígy. Csak annyi különbséggel, hogy akkor egyáltalán nem együtt fürödtünk, azért voltam bent csupán, hogy a haját megmossam. Az viszont teljesen biztos, hogy mind a két alkalom ugyanolyan fenséges számomra a maga módján; két gyönyörű emlék.

- Ez isteni!

- Akkor jó -búgom fülébe, míg orcájára egy forró csókot hintek.

Így telik hát az utolsó előtti éjszakánk;

Elillan ez is, akárcsak a tapadó szenvedély.

- 🦋 -