- 🦋 -
|Harry|
Mindhiába, Louis teljes némaságba burkolta magát, nem kíván nekem felelni szinte semmire, miképp utunk célpontját sem képes elárulni nekem. Annyit mond csupán, hogy ne aggodalmaskodjak annyit, nem megölni készül engem, azt biztos nem egy erdőben tenné meg. Ez kicsit megnyugtat, ugyanis végig magasra nyúló, sűrű fák mellett kocsikázunk ...
Alig egy óra zötykölődés után egy hófehérre mázolt, emeletes ház előtt állunk meg. Abban biztos vagyok, hogy egy család lakja, a kiskertben megannyi gyerek játék pihen szétszórva a gyepen, mintha csak épp egy csatateret látnék. Nagy kedvem lenne rendet rakni ott ...
A tornácon egy középkorú hölgy vár minket, lábába aprócska kezek csimpaszkodnak, onnan lesnek ki félve kíváncsi, tenger kék szemei. Most már tudom, miért olyan ismerősek számomra azok az íriszek.
- Ha most közlöd velem, hogy ő igazából a feleséged, az a cuki kölyök meg a fiad, hát én menten sírva fakadok!
Kisebb kiakadásomra csak hangos nevetéssel válaszol, majd szorosan átölel. Már fogalmam sincs, mit kéne hinnem a helyzetről ... Viszont amit közöl velem, az mindent felülmúl.
- Ő az anyukám, Harry. Az a cuki kölyök meg az öcsém, ha annyira tudni szeretnéd.
Édes mosolyától megszédülök, azt sem tudom, hova kapjak ijedtemben. Kicsit szégyellem is magam, lehajtott fejjel igyekszem megigazítani az öltözékemet, ugyanis egyáltalán nem úgy öltöztem, hogy engem most Louis be tudjon mutatni a családjának. Úgy nézek ki, mint egy kismama a jóga napján, a csíkos pólóm is maszatos, ugyanis leettem pudinggal ... A hajam szénakazal, fogadni mernék, hogy még az arcom is krémes a nutella után ... Legszívesebben elásnám magam.
- Gyönyörű vagy göndör! Anya biztosan imádni fog! Így legalább, ha a kicsikkel játszol, nem kell majd aggódnod a ruhád miatt, még a sárban is hempereghetsz velük.
Ezzel sikerül felvidítania, már én is vele együtt nevetek. Imádom, hogy képes olvasni a gondolataimban, így sem érzem magam annyira egyedül, hiszen tudom, hogy ő mindig itt van és lesz is nekem.
- Azért remélem anyukád nem fogja sajnálni tőlem a csokit ...
- Haha, csak szeretnéd. Annyival fog tömni, hogy a végén már utálni fogod.
Ettől megnyugszom. Felőlem hatszáz táblát is tolhatnának elém, akkor sem utálnám meg a csokit; soha.
- Már azt hittem a kocsiban alszotok, úgy oda nőttetek.
- Még nem is ebédeltünk anya, hova aludnánk? -vág vissza a kék szemű, majd kacagva anyja köré fonja karjait.
Alig egy másodperc múlva gyerekek szaladnak ki a házból, mind Louis nevét kiáltják. Csoportos ölelés folyik a tornácon, én meg csak állok a felhajtón, mint egy szerencsétlen ... Még azt sem bánnám, ha valaki épp most kívánna ideparkolni.
- Anya és a többiek, ő itt Harry!
Louis felém mutat, mire minden kíváncsi szempár rám szegeződik. Elveszek abban a rengeteg óceánban, melyekkel most farkasszemet kell váltanom, mintha a kék szemű klónjaival állnék pont szemben.
