A másik herceg

Prológus

A tizenegy esztendős Kornel herceg az aranyozott trónszék lábánál kuporgott. Nem szerette az unalmas tanácsüléseket. A legtöbb nemes csak a saját panaszaival foglalkozott, nem is érdekelték őket az ország ügyei. A gesztenyebarna hajú fiúcska inkább belemélyedt a kezében tartott Törvénykönyv tanulmányozásába. Ósdi, kopott példány volt a legelső kiadások egyikéből, a lapjait védő bőrkötés több helyen is foszladozott. Olyan rég elavult, éppen ezért felettébb érdekes jogszabályok szerepeltek benne, mint az ünnepnapokon való párbajozást vagy a kocsmán kívüli sörfogyasztást tiltó rendeletek.

– Az ágyastartást korlátozó új törvény egyenesen nevetséges! – szólalt fel egy elégedetlen gróf a terem végéből. – Fejlődő ország vagyunk, el kéne már engednünk a házasság szentségéről vallott középkori nézeteinket. Az összes környékbeli nemzet rajtunk röhög!

– Pierre úr – sóhajtott fel az öreg király fáradtan –, ez egyszer még elnézem a szemtelenségét, tekintve, hogy határainkon kívül nevelkedett, barbár körülmények között, de ha valóban itt akar letelepedni, meg kell értenie, hogy a namerhi nép számára a házasság nem csupán formaság, hanem a létező legerősebb kapocs két ember között. Bármely, ezen kötelék gyengítésére irányuló próbálkozást jogunkban áll tehát a lehető legsúlyosabb büntetéssel sújtani. Ez alól az ágyasok tartása sem kivétel. Ha örömlányokkal kíván szórakozni Pierre asszony távollétében, Seföldet vagy Mystiát tudom ajánlani letelepedés céljából, uram. Nem tűrök további ellenvetést.

– Azért az már mégis sok, hogy az eltúlzott nézeteikből kifolyólag teljes lelki nyugalommal engednek holmi asszonyszemélyeket a legfelsőbb parlamentbe! Tanulhatnának I. Janka példájából!

– Ostoba fráter! – sziszegte Kornel kárörvendően. Az apja egy pillanatra a hang felé kapta a fejét, majdnem lebuktatva ezzel a trón takarásában rejtőzködő herceget, végül azonban visszafordult a nemesek felé.

– Látszik, hogy még nem volt ideje tüzetesebben átlapozni a Törvénykönyvet az érkezése után, Pierre úr. I. Janka szégyenfolt a törvényhozás szemében, de csupán azért, mert az első intézkedése az összes hímnemű egyed kiirtása lett volna a tanácsból. Hadd emlékeztessem azonban, hogy I. Janka nem namerhi ősökkel rendelkezett, sőt, tudtommal az Ön hazájából, a Nagy Franse területéről származott, az ő példáját alapul véve nem ítélhetjük hát el a namerhi asszonyokat.

– Mégsem láttam még más olyasféle országot, melynek tanácsülésén egy Judith Delatour-féle nőszemély csendben eszegethette volna a csokoládés muffinját!

– Figyelmeztetem, hogy kezd nemkívánatossá válni a jelenléte, Pierre gróf. Noble úr, elmagyarázná nekünk, miképpen lehetséges, hogy egyes asszonyok tanácstagokká váljanak?

– Engedelmével, felség. – Egy köpcös, fehér uniformist viselő uraság pattant fel, majd ritkás bajuszát csavargatva szónoklatba kezdett. –Namerh királyságában a szent házasság során két független ember lénye összeforr, ettől kezdve együtt alkotnak egy egészet. Ekképpen a feleség abszolút és megkérdőjelezhetetlenül törvényesen képviselheti hites férjét a tanácsüléseken, amennyiben az beteg, üzleti úton vagy diplomáciai küldetés okán távol van, vagy egyszerűen nem jut ideje az egész hetes ülésekre a palota falai között, hiszen a házaspár két test bár, de egy lélek. Az I. Janka óta meghozott óvintézkedések miatt azonban – melyek szerint a törvényhozásban kizárólag férfiak vehetnek részt – kénytelenek vagyunk a hölgyeket teljes mértékben urakként kezelni, mintha csak a férjeik volnának. Ezért hivatkozunk a tanács tagjaira főurakként.