A másik herceg

Mary Abrahams

A királyi hintó sebesen robogott egy tengerparton fekvő falucska, Révszer felé. A lovak patáinak dobogása visszhangot vert a sziklafallal határolt Óriások kanyonjában. Lewis lenyűgözve figyelte a mellettük elsuhanó meseszerű tájat. A feléjük tornyosuló vörös kőoszlopok valóban égig érő emberalakoknak tűntek a lemenő nap narancsos fényében. A völgy pusztaságát néhol a repedésekből csordogáló csermelyek törték meg, ezeket mélyzöld bozót ölelte körül. A leglátványosabb természeti képződménynek mégis az egykori vízesések által kikoptatott sziklafal számított, melyet molyrágta ruhaanyagként borították be a kisebb-nagyobb nyílások: a barlangok, melyekbe kizárólag a repülni képes lények nyerhettek bebocsátást.

– Még sosem jártál itt? – tudakolta a király, mire a herceg elszakította a tekintetét a mesébe illő tájról. Kornel a kocsi padlóján üldögélt, előtte egy részletes kontinenstérkép terült el, melyet az uralkodó színes jelölésekkel látott el. Egész úton ezzel foglalatoskodott, Lewis észre sem vette, mikor fejezte be a munkát.

– Nem igazán láttam hasznát, hogy a fővároson és a régióközpontokon kívüli vidékekre utazzak. Az apá... Ferdinand nem nézte jó szemmel az önkényes felfedezést.

– Ferdinand semmit nem néz jó szemmel, ami az élő sakkbábuiban felébresztheti az önálló gondolatok csíráját. Szerencsére téged nem sikerült teljesen elvakítania.

– Mi vezette erre a következtetésre, felség? – kérdezett vissza Lewis döbbenten. Nem számított dicséretre, még ilyen burkolt formában sem.

– A barlangokat bámultad – felelte Kornel felvont szemöldökkel, mintha a válasz egyértelmű lett volna. – Ferdinand von Seföld üres lelkű katonái sosem csodálkoznának rá gyermekien a világra. Hiányzik belőlük az ehhez szükséges szenvedély.

– Felséged sem álmélkodik – jegyezte meg a herceg kételkedve.

– Engem inkább az emberek kápráztatnak el: néha olyan következetlenek vagyunk, máskor meg fényes és egyedi gondolataink támadnak. Te például nap mint nap meglepsz, hercegem. A megszokottnál is kiszámíthatatlanabb a viselkedésed.

– Mégis úgy érzem, hogy olvas a gondolataimban, és minden mozdulatomat előre látja – közölte Lewis bizalmatlanul.

– A szándékolt benyomáskeltés egy király legnagyobb fegyvere. Igenis meglepnek a döntéseid, de megtanultam nem kimutatni a döbbenetemet, ha éppen arra lenne szükség. Én is ember vagyok, azonban az átlagosnál sokkalta veszélyesebb volna elárulnom a gyenge pontjaimat – magyarázta Kornel elnéző mosollyal. Az uralkodó egész lénye különös gyengédséget árasztott. A furcsa tónustól Lewis éretlennek és gyermetegnek érezte magát, így jobbnak látta egy kevésbé veszélyes meder felé terelni a beszélgetést.

– Miért van szükség a térképre? – tudakolta.

– A legoptimálisabb útvonalakat mérem fel Révszerről a Kéksziklás-szigetre – felelte Kornel, majd a herceg kérdő tekintetének hatására részletesebb magyarázatba kezdett. – A révszeri királyi rezidencián hagyjuk majd a hintókat, aztán a határon átlépve Ilionába hajózunk. A városi közhivatalban bányásznak fogunk jelentkezni, mint két mystiai oázisgazda, akik a szikesedés miatt elveszítették a földbirtokaik nagy részét. Azért kell velem tartanod, mert szükségem van a nyelvtudásodra. A te akcentusodat tekinthetjük puszta sivatagi tájszólásnak is, de az én namerhiesen nyitott hangképzésem nagyon hamar leleplezne minket. Ha sikerrel járunk, egy napon belül már a Kéksziklás-szigeten leszünk. A legfontosabb feladatunk az, hogy írásos bizonyítékot találjunk a titkos lőporgyártásra. Három nap múlva Mr. John eljön értünk Révszerből egy csónakkal, addigra mindenképpen végeznünk kell. A szigetről veszélyes lenne kifelé kommunikálni, ezért döntöttem az előzetesen megbeszélt időpontok mellett. Minden lépésünkre figyelnünk kell majd, hiszen a királyságon kívüli területeken nincs hatalmam. Hajlandó vagy mindezek ellenére velem tartani?