A másik herceg

Judith Delatour

A csendes Hullámpajzs a nevét a tengerpart mentén sorakozó, az ár tompítására szolgáló betonszerkezetekről kapta. A több méteres, csillag formájú monstrumok fő feladata a kikötőben vesztegelő halászhajók védelme volt vihar idején. A település főutcáját két kanyargó út szelte át, ezek hat jól elkülöníthető, egymástól gyökeresen eltérő körzetre bontották a kisvárost. Az első volt a központ a tágas piactérrel és a házi portékáikat kínáló utcai árusokkal. A másodikat dolgos iparosok, a harmadikat korán kelő halászok, a negyediket jómódú kereskedők, az ötödiket pedig éhező koldusok lakták. A kialakult társadalmi rend természetesen olykor felborult: a többi körzet lakói gyakran látogatták a kézművesek műhelyeit, a halászok a tengerre igyekezvén minden hajnalban keresztülvágtak a nyomornegyeden, és az sem volt ritka jelenség, hogy egy ifjú csizmadia nincstelen leányt vett feleségül, aki így örökre megszabadulhatott az ötödik körzet bűnnel és szénporral telített levegőjétől.

Az utolsó kerületben, a Sárga-domb oldalában álló díszes villák a tudatlan külső szemlélő számára nemesemberek nyaralóinak tűnhettek. Ha valaki augusztustól júniusig alapos megfigyelés alatt tartotta őket, arra a következtetésre juthatott, hogy az impozáns épületek egytől egyig lakatlanok. Pedig ez milyen távol állt az igazságtól! Júliusban a villák harmincegy napra megteltek élettel, az utcákat szolgálók valóságos hada árasztotta el. Reggelente a városra néző teraszokon öltönyös komornyikjaik társaságában flancos urak pipáztak. Elképzelhető, hogy esténként is ott tanyáztak, de a sötétség leple elrejtette őket a városiak kíváncsi tekintete elől.

A Sárga-dombnak volt egy titka: nagyobb gazemberek lakták, mint az ötödik körzet fürge zsebmetszői együttvéve. Feketekereskedők a kontinens valamennyi szegletéből, akik évente összegyűltek, hogy túladjanak a gyűjteményük feleslegessé vált darabjain. A tehetős férfiak nem kürtölték világgá a szándékaikat, de nem is próbálták titokban tartani a jelenlétüket a kíváncsiskodók előtt. Ha egy gyanútlan városlakó megzavarta az üzletkötésüket, nem haboztak agyonlőni a szerencsétlen egyént. Ezt követően természetesen busás kárpótlást küldtek a pórul járt hozzátartozóinak. Nem meglepő hát, hogy az ötödik körzet néhány nagyratörő vénasszonya július előtt gyámleányt fogadott maga mellé, akit a megfelelő pillanatban elküldhetett a Sárga-dombra gyógyfüveket gyűjteni abban a reményben, hogy a gyermek a csempészek útjába kerül. Egy szó, mint száz, Hullámpajzs hatodik körzete köztudottan sötét ügyletek lebonyolításának színhelye volt.

És hogy miért nem tett ez ellen Namerh nagyra becsült uralkodója? A válasz már-már felháborítóan kézenfekvő: könnyebb volt a gazfickókat a saját országában ellenőrzése alatt tartani, mint másutt. Ha valamelyiküket értékes műtárgyak eltulajdonításával vádolták, a király egyszerűen elküldte a követeit a villákba. A feketekereskedelem magányos szakma, a csempészek bármit hajlandónak bizonyultak elárulni, ha abból hasznuk származott. Egyes országok uralkodói egyenesen irigyelték Namerhtől a fényűző bűntanyát.

Miért nem tartóztatták le mindet? A feketekereskedők ravaszsága felért nyolc ügyészével. Akármennyire is szerették volna bevetni ellenük a törvény erejét, ritkán találtak valódi bizonyítékokat a bűnösségükre az elejtett félszavakon és egy-két részeges paraszt tanúvallomásán kívül. Ekképpen a haramiák az állammal is közömbös viszonyt alakítottak ki, melynek alapjául a kölcsönös „nem háborgatás" szolgált.

Egyesek közülük nem tagadták a bűneiket, mások ragaszkodtak hozzá, hogy őket ne csempésznek, sokkal inkább műkincsgyűjtőnek bélyegezzék. Az utóbbiak közé tartozott George Arkwright királyi tanácsos is, akinek a sötét ügyletei felett Kornel azzal a feltétellel hunyt szemet, hogy a férfi értesíti őt a Sárga-dombon lezajló valamennyi gyanús eseményről.