A másik herceg

Lewis von Seföld

Az aréna másik végében álló Adrian kegyetlen tekintettel nézett vissza rá. Az unokatestvére bármelyik pillanatban kész volt véget vetni az életének, Thorin távozásával az utolsó gátlásai is elpárologtak.

Lewis az előző napi ebéd óta nem látta Kornelt: a tárgyalás a tengerentúli küldöttekkel valószínűtlenül hosszúra nyúlt, a lezárását követően a király alig néhány perccel a párbaj kezdete előtt ért le udvarra. A herceg mindenesetre már semmiképpen nem tudott vele szót váltani, így az este szerzett új információról, és az ezt követő ténykedéséről sem adhatott hírt a jegyesének. Pedig a bérgyilkos távozása után hirtelen rengeteg feladat szakadt a nyakába. Először elkészítette a férfi által bemutatott kard pontos másolatát, majd egészen hajnalig gyakorolta a lefegyverzés különböző formáit: az egyetlen adott feltétel az volt, hogy az ellenfele pengéje a látóterén kívül érjen földet. A szabványos tőrökkel szerencsére lényegesen egyszerűbb dolga volt, mint a hagyományos kardokkal, hiszen ezen fegyverek nem rendelkeztek markolatgombbal, ami tökéletes biztonságot és egyensúlyt biztosított volna a velük vagdalkozó lovagok számára.

A párbaj levezérlésével megbízott Lord Mael a jobb karja meglendítésével csendre intette az arénát körbevevő tömeget. A párbaj nyíltsága még nagyobb nyomást helyezett Lewisra. Ha elbukik, annak a várnépeken kívül a fél főváros is tanúja lesz. Már csak a szerencséjében bízhatott. Remegő kezét a fegyverövébe szúrt tőrre helyezte, majd komótosnak szánt, de elég ügyetlenül kivitelezett léptekkel az aréna közepére sétált, ahol az ellenfele már várt rá, a gyilkos méregbe mártott pengéjével. Ahogy azt a herceg előre sejtette, a fegyverek könnyen elszíneződő folyadékba mártása és az élő állaton – jelen esetben egy keservesen sipítozó, foltos disznón – végzett teszt sem mutatta ki a halálos anyagot. A katasztrófa bekövetkezését Lord Mael és Sir Potter figyelemreméltó, egyesített erőfeszítései ellenére sem sikerült megfékezni.

– Ha készen állnak, foglalják el a kezdőpozíciót! – kiáltotta a tanácsos határozottan. – A párbaj akkor ér véget, ha valamelyik fél tisztán és érthetően közvetíti a feladási szándékát, elsősorban szóban: ha ez akadályba ütközne, legalább két végtag egy időben történő levegőbe emelése is egy lehetőség. Ha megfújom a sípom, mindketten azonnal leteszik a fegyvert! – A részletek ismertetése közben Lord Mael lassan kihátrált a pálya szélére. Lewis elszakította a tekintetét a homokos talajtól, és még utoljára átfutotta az addig elsajátított lefegyverzési módszereket, majd végre kihúzta magát. Adrian kárörvendő vigyora minden mozdulatát végigkísérte.

– En garde! – kiáltotta a szőke tanácsos immár a hófehérre mázolt korlát mögül, mire végre a herceg is kivonta a kardját. Eddig nem kockáztathatta meg, hogy az unokatestvére megpillantsa a sajátjához hasonlatos jelzést a markolaton.

Az arénát körülvevő tömegben minden szempár a királyra szegeződött. Kornel a herceg szemébe fúrta a tekintetét, melyben a várt búcsú és reménytelenség helyett elszántság ragyogott. Lewis nem bírta tovább fenntartani a szemkontaktust: az uralkodóból felé áramló bizalom minden másodperccel újabb lyukakat ütött a higgadtsága páncélján. Amikor a jegyese elfordulva ismét az ellenfelére koncentrált, a király a szintén őt fürkésző Lord Mael felé bólintva megadta az engedélyét, amit a szőke férfi egy hangsúlyos „Rajta!" kurjantással erősített meg.

– Vigyázz magadra, kuzin! – vetette oda Adrian maró gúnnyal, majd előrelendült. Ezzel kezdetét vette a párbaj.

A herceg mentségére legyen szólva, a jókívánságként tálalt fenyegetés kibillentette őt az egyensúlyából, így cseppet sem meglepő módon az első percekben Adrian került fölénybe. Kornel feszülten figyelte, ahogy a seföldi koronaherceg kikerülhetetlen csapásainak hatására Lewis egészen az aréna hátsó széléig hátrált. A herceg csupán néhány percig tudott helytállni, az uralkodó ekkor felismerte néhány általa bemutatott manőver kezdeményét a jegyese darabos mozdulataiban, de Adrian tapasztalt harcosként minden cselt előre látott.